Mon Chéri

37. Scott

Az utóbbi pár napban Pete annyira gyenge volt, hogy az anyja folyamatosan ott volt nála, hogy segítsen neki. Kemora elkísértem, de bár ne tettem volna, vagy bár erősebb lett volna a gyomrom. Neki volt szar, de még én is rosszul lettem. Annyira nem akartam, hogy benne végbemenő változás ennyire látványos legyen, de Pete rohatdul lefogyott, az arccsontjai úgy kiálltak, mint egy csontváznak, a máskor barna arcbőre most nagyon betegesen fakó lett. A fekete haja olyan ritka lett, hogy helyenként már egyáltalán nem takarta a fejbőrét. Nem érdekelt volna, egyáltalán nem számított volna egy kicsit sem, ha meggyógyul, ha tudom, hogy legalább jobban lehet tőle.
–Komolyan nem kell ezt végig nézned haver... – nyögte a wc kagyló fölé görnyedve.
–Anyád azt mondta el ne mozduljak mellőled– mondtam, de egyébként se mentem volna el sehova.
–Scott, ő az én anyám, neked nem kell szót fogadnod neki.
–Ja, de ha nem teszem, akkor legközelebb megint nyakon vág.
Erre a görcsösen torzult arca ellágyult és elnevette magát. Rögtön ezután újra öklendezni kezdett. Eleinte még felkavarta a gyomromat a látvány, meg a hang,  de már nem érdekelt. Mikor végzett felsegítettem és a mosdóhoz támogattam. Míg mosakodott és kiöblítette a száját előszedtem a gyógyszereit, már azt is tudtam, hogy miből mennyit kell bevennie.
–Ez volt az utolsó– mondta határozottan –Több kemora nem megyek.
Vettem egy nagy levegőt, de nem mondtam végül semmit csak bólintottam. Inkább ki se nyitottam a számat, mert nem tudtam volna elmondani egy egész mondatot úgy, hogy ne küzdjek meg a könnyeimmel. Ez volt az az utolsó pont ahol már elengedte az életét. Legalábbis számomra, ki tudja ő mikor döntött már így.  Mi értelme lett volna győzködni, amikor mindketten tudtuk, hogy nem lesz jobban. A mellkasom őrülten szorított, de nem erőszakoskodhattam.
–Kösz, hogy nem lököd a süket dumát, mint anyám – nézett rám.
–Bazd meg! – mondtam, mire újra elvigyorodott.
Kisegítettem az ágyhoz, a kezébe adtam a poharat meg a pirulákat.
–Mi a program mára? –kérdezte.
–Nem tom, nézhetünk valami szart amit szeretsz – vontam vállat.
–Nem sokára átjön a bátyám meg a felesége.
–Aha, szóval lépjek le – motyogtam és azon gondolkoztam, hogy akkor én mi a faszt kezdjek magammal.
–Ja. Nem lenne rossz – vigyorgott.
Nem vettem zokon, tudtam, hogy gondolja.
–Megtennél nekem valamit?
–Nem volt elég, hogy kiporcióztam a bogyóidat? –kérdeztem majd elmosolyodtam –Persze, mit akarsz?
–Van egy megrendelésem erről a helyről. Elhoznád nekem? – kérdezte közben az éjjeliszekrényéről felvett cetlit nyújtotta felém. Egy cím volt rajta.
–Miért nem rendeltél házhoz? – vontam fel a szemöldökömet.
–Tudod, hogy jobban szeretem személyesen intézni a dolgokat. De most sajnos nem vagyok elég fitt, hogy én menjek érte...
–Jól van, nem gáz. Ha visszajött anyád elhozom neked.
–Kösz.
Nem esett nehezemre lóti-futit játszani, szívesen teljesítettem volna bármelyik kívánságát. Szerencsére nem kért nagy dolgokat, semmi olyat, amit ne tudtam volna teljesíteni. Legalábbis amíg oda nem értem a megadott címhez, ezt gondoltam. Nèztem a kezemben a papírt, majd az épületet, hogy biztos jó helyen vagyok-e. A GPS minden kétséget kizáróan jó helyre hozott.
–Ne basszál ki velem Pete...– motyogtam, miközben a szemem az üzlet nevén futott végig.
Mon Chéri –olvastam le, és egy jó percig tétováztam és gondolkoztam, hogy bemenjek-e. Megtehettem volna, hogy hátat fordítok és elmegyek onnan a francba, de belegondoltam, hogy mit mondanék Pete-nek. Hogy egy ilyen gyáva fasz vagyok?
Az sem biztos, hogy itt van, csak felveszem a szajrét és már lépek is. Durva tempót diktáló szívvel léptem be és első körben megállapítottam, hogy minden Steph ízlését tükrözi. Nem mondom, hogy rossz érzés volt ott lenni, de most minden kis apró dekoráció, a székek egyszerű mégis mutatós stílusa a képek a falon, minden, rá emlékeztetett és menekülni akartam.
A süteményespult mögött fiatal nő állt, de nem ő volt az. Nagyon sóhajtottam és kicsit fesztelenebbül mozogtam. Szerencsém volt. Vetettem egy pillantást a kínlatra, nem mintha bármilyen édes dolog lement volna most a torkomon, de a sütemények nagyon mutatósak voltak.
– Helló! – köszöntem, mire a nő tekintete kimerevedett rajtam. Láttam a pillantásában a felismerést és azt, hogy ettől nagyon zavart lett. Többet sejtettem benne, mint azt, hogy tudta, hogy híres vagyok. Egész biztosan tudott mást is rólunk.
– Helló – köszönt vissza fojtott hangon.
– Egy barátomnak volt egy megrendelése – mondtam és kurvára reméltem, hogy nem hazudott – Pete Dingsdale néven, azt hiszem. Én j
– I-igen, mindjárt utána nézek – mondta, és felcsapott egy határidőnaplót, amiben lapozgatni kezdett, én meg vártam és közben nézelődtem. A pulton feltűnt valami, amitől hevesebben kezdett verni a szívem. Ott volt Steph telefonja, de legalábbis egy, ami kísértetiesen hasonlított rá.
– Igen, megvan! Egy pillanat mindjárt hozom – mondta, én pedig valami hülye késztetésből át sem gondolva utána szóltam.
–Stephanie bent van? – nem kellett volna megszólalnom, csak el kellett volna húzzak a francba. De tényleg mi a fene ütött belém.
A nő nem válaszolt, csak bólintott, majd eltűnt az ajtó mögött.
– Nem vagyok itt – hallottam bentről, Steph hangját – mondd neki, hogy nem vagyok itt.
–Tudja, hogy itt vagy. Szerintem beszélni akar veled.
A szívem egyre hevesebben dobogott, és ahhoz képest, hogy egy perce menekülni akartam innen most valahogy egy elfojthatatlan vágy tört rám, hogy beszéljek vele. Látni akartam csak egy kicsit beszélni vele.
–Kérlek Steph! Beszélhetnénk? – szóltam be. Nem volt értelme úgy tenni, mintha nem hallanám, amit beszélnek.
Egy pár perc múlva megjelent az ajtóban, az arca merev volt, és az egész testtartása azt sugallta, hogy nem akar látni engem. Hiába láttam rajta, hogy szinte rémült még most is gyönyörűnek találtam.
– Csak egy kicsit... beszélhetnénk? – kérdeztem halkan, bizonytalanul, mert még azt sem tudtam mit akarok mondani neki, hogy a legutóbbi találkozás után meghallgat-e egyáltalán.
– Persze – felelte és kijött a pult mögül –de ne itt. Gyere az irodámba –mondta. Halkan beszélt és kimérten, amitől egyre feszültebb lettem.
Követtem, ahova vezetett, aztán nemsokára ott álltam előtte és csak néztem rá úgy, hogy fogalmam sem volt hol kezdjem.
– Rosszul nézel ki – mondta helyettem ő, és a szemeiben véltem felfedezni némi aggodalmat – Le vagy fogyva... – folytatta aztán hirtelen abbahagyta, mintha túl sokat mondott volna.
– Jól vagyok – hazudtam – Te, hogy vagy?
Megvonta a vállt.
– Jól –felelt vissza. Egy percig csak álltunk egymással szemben úgy, hogy egyikőnk sem szólt, csak várta, hogy a másik kezdje, mondjon bármit.
– Hallottam a barátodról... Hogy van?
Sóhajtva hátra simítottam a hajam, nem tudtam mit mondani ahogy visszagondoltam a reggelre éreztem, hogy legszívesebben elbőgném magam.
Ezért csak szótlanul megingattam a fejem.
–Sajnálom, Scott – mondta és annyira hálás voltam, hogy nem ordítozott velem. A szemeiben együttérzés volt és annyira meg akartam ölelni, de nem tettem – Nehéz lehet.
– Az ő megrendeléséért jöttem... – mondtam, hogy mondjak végre én is valamit.
– Szokott ide járni? – kérdezte csodálkozva.
– Sosem említette, de azt hiszem igen.
– Hogy hívják? – kérdezte, és éreztem, hogy az érdeklődése mögött időhúzás is van.
–Pete. Pete Dingsdale.
A név hallatán Steph hátratántorodott, és neki ütközött az asztalának, az arca pedig elfehéredett a kezei remegtek amikor a szája elé kapta. A keze mögül csupán a rémült szemei látszottak ki.
– Dingsdale? Nem lehet... – lehelte.
Ebből arra következtettem, hogy tudja kiről van szó  mi több ismeri.
–Ezek szerint tényleg járt ide – állapítottam meg.
–Évek óta törzsvendég – mondta és alig jött ki hang a száján – Őt kedveltem a legjobban.
Elmosolyodtam, habár a tény ledöbbentett, hogy Pete gyakorlatilag évek óta ismerte Stephanie-t  de egy büdös szóval nem említette.
–Ezen nem csodálkozom. Pete, jó fej.
–Igen. Az. Mindig mosolygott, és a legrosszabb napokon is jó kedvem lett miatta. Nem tudom elhinni... Annyira sajnálom!
–Én is – mondtam. Steph felém kapta a fejét, én pedig úgy éreztem, hogy folytatnom kell –sajnálom,  hogy egy rohadék voltam. Nem érdemelted ezt.
–Tényleg nem. 
–Akkor este, nagyon kiborultam Pete miatt... azt hittem...egészen addig azzal hitegetett minket, hogy van még esély a gyógyulásra. Aznap mondta el, hogy meg fog halni –Steph csak szótlanul figyelt, de nem szakított félbe. Ezzel felbátorodtam és a szavak csak úgy törtek elő belőlem – De akkor is szemét voltam veled! Sajnálom Steph! Azzal a csajjal semmi sem volt... olyan részeg voltam, hogy azt sem tudom  hogy került az ölembe... Én... kurvára sajnálok mindent!
–Köszönöm, hogy ezt elmondtad– szólt és tudtam, hogy már semmi nem lehet, de akkor is tudnia kellett.
–Az esküvő is... nem miattad... nem akartam a nyakadba varrni... de én így nem tudom eljátszani mennyire örülök nekik. Nem akarom  elrontani senki napjàt a búval baszott képemmel... Nem tudok mit csinálni, de olyan kicseszettül szomorú vagyok!
–Megértem – mondta és egy kicsit közelebb lépve megsimogatta a karomat. Értetlenül álltam előtte, hogyan képes még hozzám érni egyáltalán, de azt éreztem, hogy azt nem akarja, hogy én közeledjek.
Hátra is lépett azonnal és én sem tettem semmit. Könnyebb volt a lelkem hogy beszélhettem vele, hogy itt volt velem és nem gyűlölt, de legalábbis képes volt éretten viselkedni.
–Nem akarom magam visszakönyörögni csak kurvára szerettem volna, ha megérted, hogy... szóval mindent.
Steph bólintott és láttam rajta, hogy akar mondani valamit, talán csak azt nem tudja, hogy kezdjen bele.
–Megértem, de ez kettőnk között már úgysem változtatna semmin. Az esküvővel kapcsolatban viszont még nem küldtél semmit... – mondta távolságtartóan.
Iszonyatosan fájt ez a beszélgetés, eddig azt hiszem még rá sem jöttem, hogy végleg elbasztam vele mindent  vagy csak arra nem, hogy ez mennyire az elevenembe mart.
–Még ma, átküldök mindent –fogadkoztam.
–Kösz! – mondta és állt várt, én meg rájöttem, hogy ideje indulnom.
–Szia Steph... – sóhajtottam, majd hátat fordítva neki, elindultam az ajtó irányába.
–Scott! – szólt utánam, én pedig megtorpanva fordultam vissza felé.
–Minden rémálomnak vége lesz egyszer...
Bólintottam, de most pont úgy éreztem, hogy már semmi sem lesz a régi.
Mire kiértem az üzlet helyiségbe, Steph munkatársa már összecsomagolta nekem Pete rendelését.
–Mivel tartozom? –kérdeztem tőle, de az ajtó félfába kapaszkodva Steph felelt.
–Semmivel. Mondd meg a barátodnak, hogy mindig a vendégem és remélem hamarosan meglátogat. Hiányzik!
–Megmondom – feleltem, majd biccentettem a nő felé, Steph felé pedig vetettem egy hosszú pillantást. Mintha utoljára látnám. Szerettem volna minden részletét az agyamba vésni  azokra a keserves órákra  napokra amikor majd semmi jó nem fog az eszembe jutni. Még egy utolsó pillantás a hajára aminek az orromban volt az illata, aminek imádtam a puhaságát. Egy utolsó pillantás a kipirult arcára, a sötét pilláira, arra a szempárra aminél kedvesebb soha semmi nem lesz számomra. Az ajkára... – ezt a gondolatot elfojtottam és elindultam a kijárat felé.
Ha az elmúlt napokban azt hittem, hogy küzdök némi impotenciával, most rá kellett jönnöm, hogy semmi bajom. De ez már túl sok volt. Nem kínoztam magam tovább.
Beadtam Pete anyjának a csomagot, nem akartam most Stephről beszélni. Majd holnap  közlöm vele, hogy baszódjon meg és azt is, hogy köszönöm.
De most egyedül kellett lennem,  hogy feldolgozzam a veszteségeimet.
Amint  haza értem három üzenetet küldtem, ugyanazzal a szöveggel.
Sajnálom! Egy fasz voltam!
Tudni fogják, hogy tényleg sajnálom.
Most nem akartam inni, mert csak rosszabb lett volna, de valamit kellett csinálnom.Az edző terembe mentem  hogy kifárasszam magam. Nem lett jobb. Zavaros volt minden. Késő estig szenvedtem, mert nem tudtam a helyére tenni semmit. Aztán már ott álltam az ajtó előtt és kopogtam.
Ő ajtót nyitott és meglepve csodálkozott rám.
–Mit keresel itt? –kérdezte.
–Szerintem mindketten tudjuk – feleltem és vártam, hogy rám vágja az ajtót, hogy elküldjön, de nem tett semmit  csak bámúlt mereven a szemembe. Nekem ennyi elég volt. Beléptem és már csókoltam is. Az ajkai lágyan, kábítón viszonozták a csókot amiből még többet akartam. Nem csak az ajkait akartam de a nyelvének ízét is. Steph nem, hogy nem lökött el, de húzott is magára. Ez rohadtul beindított, és hagytam hogy elszabaduljon a vágyam. Nem erre számítottam, de nem is gondolkodtam, szükségem volt rá, hogy a bennem dühöngő feszültség egy részét levezethessem. A pólója alá nyúltam, a bőre puha volt és libabőrös, amitől még jobban kívántam. Ő előbb rángatta le rólam  felsőt, de mire a hálóba értünk, már egyikőnkön sem volt már túl sok ruha.
Nekem már az mennyei volt, hogy az illatát lélegezhettem be, mert ez egy időre, mindent kitörölt a fejemből. A korábbi beszélgetés után, tudtam hányadán állunk, leginkább sehogy sem. De ezt most ő is akarta, ezért nem fogtam vissza magam, és nem álltam le.




Sziasztok!

Köszi,  hogy követitek a történetet  továbbra is nagyon jól esik minden visszajelzés, amit kapok tőletek!
Most külön szeretném megköszönni a minden más melett a listázásokat! 😘😁😊