Mon Chéri

18. Scott

A kocsimba ültem és vagy háromszor vágtam rá a kormányra.
Most mi a francot csináljak? Meg sem akar hallgatni, ráadásul randira megy, ahova rendesen ki is csípte magát. Tetszeni akar annak az ürgének! Ez nagyon felcseszte az agyam, mert nekem is tetszett! Nagyon tetszett... De ez most mind mellékes, ha nem beszél velem, nem tudom rávenni, hogy működjünk együtt. Akkor meg az évszázad legbalfaszabb barátja vagyok. Ennyire még én sem kúrhatom el Jessék esküvőjét. Nem mintha nélkülem nem lenne meg, de örültem a feladatnak, most meg teljesen felsültem.
Azt se tudtam mit, csináljak, hova menjek. Nem akartam hazamenni, mert félő volt, hogy szétbaszok valamit a házban, idegességemben, a szüleim ki voltak lőve, mert anyámnak volt érzéke hozzá, még a végén kiszedte volna belőlem, hogy mi bajom és ahhoz a műsorhoz sem volt kedvem.
Végül megint Pete kanapéján kötöttem ki. Előre hajoltam és két kezemmel markoltam a hajamba, miközben azt próbáltam kitalálni, hogyan tovább.
–Ahhoz képest, hogy nem vagy szerelmes eléggé ki vagy készülve.
A szétálló hajammal meg az üres tekintetemmel kb. úgy nézhettem ki, mint egy őrült, amikor ránéztem. Nem tudtam erre nagyon mit mondani.
–Alig ismerem – szögeztem le, és azt vallottam, hogy ahhoz, hogy én szerelembe essek több kell, mint az, hogy formás a teste.
–Ez a legnagyobb bajod? –kérdezett vissza. Most nem szívatott, komoly volt Pete is.
–Jelenleg elég sok bajom van, a legnagyobbnak azt mondanám, hogy úgy csinálok, mint valami menopauzás madam.
–És most mihez akarsz kezdeni?
–Éppen ezt próbáltam kitalálni.
–Aha. Azt tudod, hogy konkrétan mit akarsz?
–Nem elcseszni Jess esküvőjét. Most ezt a legjobban.
–És a lány? – kérdezgetett tovább.
–Jó, őt is akarom... De randizik  úgyhogy... ez, ennyi.
–Ha nem vagy szerelmes akkor hagyd elúszni! Ne szívasd magad feleslegesen. Bármelyik másik nőt megkaphatod!
–Tudom, de mostanában nem érdekel más... A függője lettem! Komolyan Pete, ez egy őrület!
–A szerelem is az – folytatta komolyan.
–Nem tudom, még sosem voltam szerelmes. Jó, persze nekem is tetszettek csajok, de egyik sem jobban, mint a másik.
Pete tágra nyitotta a szemeit és úgy fixírozott.
–Soha? Egy lány se tudta megolvasztani a fagyos szíved?– erre már azért elmosolyodott. Hát nem voltam most vevő a humorára.
–Soha nem szorultam még rá a szerelemre– szúrtam neki oda.
–Hát barátom, a héten ez volt a legszomorúbb mondat, amit hallottam.
–Ahelyett, hogy ítélkezel inkább mondd meg, hogy mit csináljak!
–Félreértesz. Nem ítélkezem, hanem sajnállak.
–Kösz, kurva jól esik, de attól még egy balfasznak érzem magam.
–Az is vagy. Azt mondod, hogy érdekel a lány, és meg akarod ismerni, és ahelyett hogy ezt tennéd itt agonizálsz, hogy más megteszi helyetted.
–Nem áll szóba velem! –hangsúlyoztam, hátha nem lett volna elég egyértelmű.
–Ha ez tényleg visszatart, hát meg is érdemled, hogy itt szenvedj!
–Azt mondod menjek vissza hozzá?
–Ne, inkább sírd össze a kanapémat és hagyd, hogy közben elhalásszák előled! 
–Ritka nagy seggfej vagy! Tudod?–közöltem vele.
–Aha, de a lényeget vetted nem?
–Asszem– motyogtam. –A kemo milyen volt?
–Üdítő, mint mindig – felelte szarkasztikusan –Egyre rosszabb, dehát ez van...
–Hogy tudok segíteni?
–Úgy, ha nem hozod szóba, az említése is kicsinál. Meg ha kicsit megembereled magad. Most először látom rajtad, hogy foglalkoztat valaki, még ha valamilyen nagyon elcseszett okból is. Tényleg balfasz vagy, ha ezt most elszúrod.
– Hát, Pete, sajnos azt már hetekkel ezelőtt megtettem. Amikor hagytam, hogy részegen elcsábítson.
– Az a gonosz succubus! – vigyorgott rám, de a gondolatra fájdalmasan felnyögtem.
– Szedd már össze magad, Haver! Menj haza és találd ki, hogy fogod visszacsábítani. De valami nagy dobás legyen! És ne húzd sokáig!
Miután Pete-től hazamentem, új remények ébredtek bennem, és úgy gondoltam Stephanie-ra, mint akit meg kell hódítanom. És ebből a gondlatból csírázott az is, hogy egyszer, majd lehet az enyém. Ez azért feldobott, és elkezdtem előkészíteni a tervet, hogy ezt ,hogy is fogom összehozni.
Elkezdük a próbákat a koncertre és már nem csak Ericcel játszottunk, de felvetődött, hogy esetleg pár szám erejéig helyettesítse Pete-et. Persze ezt is a dobosunk vetette fel, mi soha nem mertünk volna előhozakodni ilyesmivel. De ha nyíltan nem is mondta volna, hogy nincs jól, a kemo remélhetőleg áldásos hatása, már meglátszott rajta. Sokkal hamarabb elfáradt és ha hosszabb próbákat tartottunk a felénél már közölte, hogy ő ennyire alkalmas. Nem lett volna értelme erőltetni, de Ericcel ez így nekünk is sokkal egyszerűbben ment. Féltem, hogy Pete zokon veszi majd, hogy vele is próbálunk, de inkább valami megnyugvást féle tükröződött az arcáról.
Hét közepén szántam magam cselekvésre, és indultam el Stepanie-hoz, eltökélve, hogy nem hagyom magam lerázni és akkor is elmondom neki, amit akarok.
Mint egy beszari kölyök álldogáltam a kapucsengő előtt, vagy jó öt percet, mire végre benyomtam.
– Igen? – szólt bele én meg megnyugodtam, hogy legalább nem jöttem hiába.
– Scott vagyok, de hallgass meg, kérlek! – mondtam gyorsan.
Egy nagy sóhajt hallottam, már most rosszul állt a szénám.
– A múltkor is elmondtam, hogy nem akarok veled beszélni.
– Ígérem, hogy nem leszek barom! Gyere le kérlek, sétáljunk egy kicsit!
Néma csend, ezt nem vettem jó jelnek.
– Jó. Meghallgatlak, de többet nem jössz ide! – mondta, azután letette.
Pár percet vártam, mire hallottam, hogy jön le a lépcsőn. Egy nyári ruha volt rajta, nem olyan elegáns, mint a múltkori, de ebben is nagyon helyesen festett. A haját szabadon hagyta, és a füle mögé tűrte az egyik oldalon.
– Szia! – köszöntem neki.
– Szia – viszonozta bizonytalanul.
–Mehetünk? – kérdeztem, ő meg bólintott. Száz métert sétáltunk szótlanul én meg a leghülyébb témával indítottam, de nem akartam egyből a lényegre térni.
– Milyen volt a randi?
Steph felém kapta a fejét mintha nem hinné, hogy tényleg erről akarok beszélni.
– Jó volt. Bryannel közép suliban jártam. Sok közös témánk volt.
– Király – mondtam elég letörten. Ennél kb. nem is lehetne rosszabb.
– Azt mondtad hallgassalak meg! – mondta – Tessék, hallgatlak.
– Oké – sóhajtottam. – Szeretnék őszinte lenni. Azt hiszem elég rosszul indítottunk, és a dolgok is kissé elfajultak... Figyelj én megértem miért mondtad Jesséknek, hogy nem akarod az esküvőt velem csinálni, de nem lehetne, hogy meggondold magad? Ezt mi csesztük el, nem szeretném, ha ebből nekik lenne problémája.
– Szerintem totál nem érted miért mondtam! - nézett rám zaklatottan – Scott, nekem ez sok. Ez... kettőnk... én ezt nem tudom kezelni! A közeledben hülyeségeket csinálok olyanokat, amiket nem kellene!
– Csak elkapott minket a hév. Előfordul.
– Látod, ez az! Neked ez természetes, de nekem nem az! Én általában higgadt megfontolt döntéseket hozok.
– Oké, lehet, hogy lefeküdni egymással tényleg nem volt egy díjnyertes ötlet – de mivel azt mondtam neki, hogy őszinte leszek, itt nem hagytam abba – de akkor is jó volt – néztem rá, hogy mondjon valamit, hogy ő mit gondol erről.
– Hülyeség volt Scott, akkor is, ha jó volt.
A szívem dobbant egy nagyot, félig ezt akartam hallani.
–Néha kell amit igazán élvezünk.
– Néha – pillantott rám jelentőség teljesen – de én inkább olyan élményeket szeretnék, amiket nem bánok meg.
Ez hiába tagadnám rosszul esett, akkor is, ha nem számítottam másra. Persze, hogy megbánta, hogy részegen ágyba bújt velem. De akkor is, ezt hallani, nem volt túl felemelő.
– Én nem bántam meg – mondtam, nem mintha neki ez számított volna bármit.
Befordultunk a parkba és egy darabig csak csöndben lépkedtünk egymás mellett.
– Azért jöttél, hogy rábeszélj arra, hogy vonjam vissza, amit mondtam, vagy kettőnkről akartál beszélni?
– És, ha mindkettő?
– Akkor tudnod kell, hogy nincs olyan, hogy kettőnk.
– Valami azért van. Te sem tagadhatod, hogy vonzódunk egymáshoz.
– Te a legtöbb nőhöz vonzódsz – mondta gúnyosan.
– Nem úgy, mint hozzád – vallottam meg. Felém nézett, de aztán azonnal el is fordította a fejét.
– Most ezzel mit akarsz? Bújjak ágyba veled megint? – a hangja nem csak gúnyos, de fáradt is volt.
– Mi lenne, ha inkább megismernénk egymást?
Stephanie megállt, és úgy meredt rám felvont szemöldökkel.
– Te meg akarsz ismerni engem? – kérdezett vissza furcsállva a felvetést, de egészen pontosan azt szerettem volna, ha ő is meg akar ismerni engem.
– Igen – feleltem.
– Miért? Komolyan Scott! Miért?
– A fenébe is! Mert vonzódom hozzád! Mi a fenét mondjak még?! Nem látod, hogy ez így is milyen kicseszettűl nehéz? Olyasmit szavakba önteni, amit nem is igazán értek!
– Foglald akkor dalba – mondta, én meg felkaptam a vizet, hogy tényleg nem érti. Fogtam magam és sietve előre indultam.
– Scott! Csak vicceltem! – kiabált utánam, majd a karomba kapaszkodott, hogy álljak meg. Tudtam, hogy csak szívat, de nekem ez akkor is nehéz volt.
– Nem kezdhetnénk ezt az egészet elölről? - néztem rá szinte esdekelve, feladva minden büszkeségem. Így nő előtt még nem alázkodtam meg.
– Nem hinném, hogy ez lehetséges lenne... - felelte, de most nem nézett más felé, egyenesen a szemeimbe nézett. Szinte éreztem a kétségbeesést és ez több szempontból is megrémisztett.
– Akkor mégis mi a fenét lehetne tenni, hogy összehozzuk azt az esküvőt, és... mi is... legalább... legalább csak barátok legyünk?
– Nem tudom Scott, hogy mi lehetünk-e barátok azok után, ami történt.
– De ne már, hogy csak az, az egy lehetőség létezik, hogy többet nem találkozunk! – egyre megalázóbbnak éreztem ezt a beszélgetést, de el kellett érnem a célom.
– Talán, ha csak az esküvővel foglalkozunk...
– Oké...  – feleltem, de egyre jobban elcsüggedtem – Nekem meg nem hiszem, hogy ez menne...
Stephanie tanácstalanul álldogált és szerintem nem értette mit akarok.
– Nem hagynád inkább, hogy önmagam legyek? – kérdeztem, mert ha rá se nézhetek akkor tuti, hogy minden alkalommal csak szenvedni fogok.
– Te nem igazán érted az egyezkedés lényegét igaz?
– Steph, én őszinte vagyok veled. Megmondtam, hogy vonzódom, hozzád, hogy szeretnélek megismerni, ne kérd tőlem, hogy úgy tegyek mintha semmit sem jelentenél.
– Nem értem, pontosan, hogy most mit akarsz.
– Mondjuk olyasmit amikor a futamot néztük...
– Amikor majdnem megcsókoltál? – mosolyodott el. 
– Nem, amikor te csókoltál meg – válaszoltam, de én még képtelen voltam, hogy jól érezzem magam – De nem a csók a lényeg, hanem, hogy akkor jól elvoltunk.
– Igen, így van.
–Akkor? Mit mondasz?
–Nem tudom mit mondjak. Még most se igazán értem mit akarsz... És, ott van Bryan is...
–Mi van vele? Együtt vagytok?
–Nem, de...
–Akkor engem nem érdekel – hazudtam, mert igazából gyűlöltem a gondolatot, hogy mással legyen.
Jó isten! Hogy jutottam idáig?
Elmormoltam egy rövid fohászt, hogy most már jussunk végre dűlőre.
–Jó – felelte és pontosan olyan szemeket meresztgetett rám, mint aki nem hiszi el, hogy tényleg kimondta. Én se hittem el, de megkönnyebbülten kifújtam a levegőt, de nem mertem hozzáérni.
–Oké, akkor békejobb gyanánt, engedd meg, hogy elvigyelek egy versenyre. Közben végzünk egy kis kutatómunkát az esküvőhöz. Jövőhétvégén lesz egy koncertem de, utána indulhatunk is. Tedd magad szabaddá az utána következő hétre.
Stephanie megingatta a fejét, de nem mondott semmit, csak rám mosolygott.  Nem tudom ez mit jelentett, de azt hiszem csillogtak a szemei. Elégedettség töltött el, és egy kicsit a gyomrom is megremegett. Hülye egy érzés volt, de inkább kellemes, mint kellemetlen.