Mon Chéri

20.Scott

Úgy izgultam, mint valami hülye gyerek az első randija előtt, közben pedig teljesen feldobott a koncert és az, hogy nyaralásra készültem. Eleinte nem így terveztem a szabadságomat eltölteni, de nem akadályozott meg benne senki, hogy mégis így döntsek. Szerencsére Steph sem. Kellett egy hét, mire mindent előkészítettem, és nem feltétlenül akartam ennyire titokzatoskodni sem, de féltem, ha tudja mire készülök nem megy bele. Egészen biztosan nem engedte volna, hogy elvigyem Franciaországba, ráadásul, hogy a tengerentúlon egyedül legyen velem egy hétig... Már az első pillanatban nemet mondott volna.
De mielőtt elrepülünk még ellenőriznem kellett valamit. Kiugrottam Steph mellől a kocsiból és legszívesebben rázártam volna a kocsit, nehogy elillanjon mire visszatérek.
Felcsöngettem és amikor nem jött rá azonnal válasz, a telefonomat vettem elő. Petet tárcsáztam és a gyomromban sűrűsödött és tágult egy most még babszemnyi idegesség.
–Mi van? – szólt bele rekedten.
–Jól vagy Haver? – kérdeztem aggódva.
–Most nem annyira, mert a legszebb álmomból vertél fel.
–Engedj be!
–Minek? Neked most éppen nem a gépen kellene lenned és szerelmes ábrándokat szövögetned a lánnyal?
–Kussolj már, csak engedj be!
–Cseszd meg Scott éjfél van! Nem hagynál csak egyszerűen aludni?
–Majd, ha láttam, hogy minden oké!
Pete még morgolódott, de beengedett. Nem nehezteltem rá, ha engem vertek volna ki az ágyamból én sokkal bunkóbb lettem volna. Az ajtónál várt egy szál alsónadrágban. Kelletlen, de meg kellett állapítanom, hogy fogyott.
–Hogy debütált a kölykök? – kérdezte karcos hangon.
–Rendben volt.
–Rendben volt? –vonta fel a szemöldökét – Akartad mondani, hogy szárnyalt, mint egy sas? – vigyorodott el.
–Nem, ezt nem akartam mondani, de jól nyomta. Te hogy vagy?
–Hol a lány?
–Kint a kocsiban –vágtam rá, és boldog lettem volna, ha arra felel, amit kérdeztem.
–Nem félsz, hogy lelép? –vigyorgott.
–Őszintén? De, úgyhogy jó lenne, ha nem rizsáznál! Mi van Pete?
–Jól vagyok csak semmi erőm nincsen. A második számig se bírtam volna... Rosszul viselem az új gyógyszereket, vissza kell menjek az orvoshoz.
–Akkor a gyógyszerekkel van baj? –kérdeztem és ez a tény megnyugtatott, mert azon lehet változtatni.
Pete bólintott.
–Itt hagyhatlak? – kérdeztem nagyon komolyan.
–Díjaznám a dolgot!
–Pete! Komolyan, itt hagyhatlak? –kérdeztem rá indulatosabban.
–Az istenért Healey! Egy hetet azért kibírok nélküled! Jól vagyok csak pihennem kéne, és láthatóan te éppen ebben akadályozol!
Egy darabig még néztem, nehezemre esett elindulni.
–Egy barom vagy, ha itt álldogálsz, miközben a kocsidban ott vár, egy csinibaba! Ha még vár... –tette hozzá, ördögi vigyorral.
–Na, ja...
–Scott, kösz, hogy rám néztél, de most menj és érezd jól magad!
–Rendben – mondtam tétován, majd hozzáléptem és megöleltem.
Újra rögzítenem kellett, hogy vékony.
–Vigyázz magadra  haver! És szólj ha bármi van. A srácok is itt vannak, és azt hiszem öltözz fel, mert lehet, hogy ők is be fognak ugrani.
–Remek! –forgatta a szemét, de tudtam, hogy jól esik neki.
–Vigyázz a lányra!
–Vigyázni fogok! – ígértem és elindultam vissza.
Steph még ott ült és továbbra is szorongott. Nem tetszett neki ez a felállás, de mégis elfogadta és ez biztató volt.
Jó érzés volt visszaszállni mellé, és újra elöntött az a pezsgő izgalom, amiatt, hogy egy hétig együtt leszünk.
A gépen már csillapodott az idegességem, mert egészen addig bennem volt, hogy még visszakozhat. De amint felemelkedtünk  már nem volt visszaút. Steph teljesen az ülésbe süppedt és erősen szorította a kezeit.
–Félsz a repüléstől?
–Nem– felelte lélegzet visszafojtva – Csak először mindig egy kicsit... egy kicsit...
–Rettegsz? –kérdeztem, elmosolyodva.
Steph csak bólintott.
–Lehet, hogy egy kicsit bepánikoltam... – mondta és elég zaklatottan vette a levegőt.
Nem kérdeztem meg, hogy hozzáérhetek-e, csak megszorítottam a kezét.
–Bízz bennem! Megmondtam, hogy semmi olyan nem lesz ami neked rossz lehet, oké?
–Oké, de egy másik országba készülünk repülni, ez a gép meg olyan kicsi... – mondta pihegve.
–Azért annyira nem kicsi– ezen meg is sértődhettem volna, ő az egyetlen csaj akit a banda gépével fuvarozok, erre egyből leszólja – és nem másik országba, hanem egy másik földrészen –korrigáltam és közben kiválóan szórakoztam.
–Nem javítasz a helyzeten! – nyögte.
–Oké, figyelj–szorítottam meg a kezét – képzeld, hogy nálam vagyunk, megnézünk egy filmet, eszünk valamit, aztán alszunk.
–Most direkt hergelsz? Miért aludnék nálad?!
Ezen már hangosan felnevettem, próbáltam magam türtőztetni, de vele ellentétben és kiválóan éreztem magam.
– Azzal ugye, tisztában vagy, hogy most majd egy hétig nálam laksz?
Úgy tűnt, mint aki ezt mostanában kezdi tudatosítani magában, és ez egy enyhe sokkos állapotot idézett elő nála. De az is lehet, hogy ez csak annak volt köszönhető, hogy a gép enyhén megremegett.
– Azt hittem Franciaországba viszel – mondta még mindig teljesen befeszülve, és a kezemet is tovább szorította, de ezt nem annyira bántam.
– Igen, az ottani lakásomba – feleltem neki.
– Miért van Franciaországban lakásod? Ez is olyan rongyrázós dolog?
Jól van látom oldódik, ha már szurkálódik.
– Ott lakik a családom egy része. Ezért én is gyakorta megfordulok ott. Nem szeretem a szállodákat és egyszerűbb így, mintha a rokonaim nyakán lógnék. 
– Ahhoz képest, hogy nem szereted őket, elég sokat jársz oda – jegyezte meg én meg levágtam, hogy a nő ügyeimre célozgat.
– Ha a múltkori kis összemelegedésünkre gondolsz, akkor sem én akartam szállodába menni – vigyorogtam, és nagyon élveztem, hogy úgy tűnik még mindig nem emlékszik mindenre.
– Én biztos nem! – vörösödött el.
–Hát szivi, pedig csak miattad vettem ki ott egy lakosztályt. Azt mondtad, hogy még sosem voltál olyan igazán puccos szállodában.
–Én ilyet biztos nem mondtam! – háborgott én meg tovább vigyorogtam.
– Igaz, te azt mondtad, hogy sosem szexeltél még ilyen helyen!
–Többet nem iszok veled Scott Healey!
– Pedig pont ezt akartam javasolni, hogy lehet jót tenne neked valami tömény.
Gúnyosan felhörrent, olyan ‘ki van zárva’ arccal.
– Komolyan Steph! Megesküszöm rá, hogy nem nyúlok hozzád! És azt sem hagyom, hogy te rám mássz! – ezt mondjuk nehezebb lesz kivitelezni, de eltökéltem, hogy uralkodok magamon. Rá kellett jönnöm, hogy van-e köztönk más is a vonzalmon kívül. És ezt csak úgy fog sikerülni, ha elfojtom az ösztöneimet. Elég egy beteges gondolat, de talán beválik. Meglátjuk.
– Ha- ha. Eszemben sincs rád mászni!
– Azt hiszem te vagy az egyetlen nő, aki ezt kihagyná.
Azt hittem, hogy Steph leüti majd, de ehelyett kétségbeesve nézett rám. Tényleg félt, én meg azt mondtam vigyázok rá. Csengettem, és az a hölgy, aki a pilótán és rajtunk kívül még a fedélzeten tartózkodott nemsokára megjelent, hogy teljesítse a kívánságainkat.
– Szeretnénk valami töményet, és valami ételt.
A légitündér elsorolta a lehetőségeket, én a szokásos whisky-t kértem, Steph meg egy pohár bort. Amondó lettem volna, hogy a tömény hamarabb ellazítja, de nem akartam beleszólni. Kértünk vacsorát is, ami éppen csak egy kis harapni való lesz.
– Jézusom az a csaj úgy nézett, mintha azt akarná, hogy kövesd! – mondta bosszúsan. Jelenleg ez fel sem tűnt, de nem zavartattam magam miatta.
– Valószínűleg azt akarta.
–Miattam ne fogd vissza magad...
–Jelenleg egy nő van ezen a gépen akitől nem bánnám, ha így nézne.De az nem a légi tündérke.
–A pilóta is nő? –vonta fel a szemöldökét, majd elmosolyodott.
Végre!
–Akarsz filmet nézni?
–Felőlem... Mindig ezzel a géppel utaztok?
–Nem mindig, néha a turnébusszal megyünk, ha több állomás van egymásután.
– Azért nem lehet rossz.
–Egyáltalán nem az! Szeretem ezt az életet.
–Illik is hozzád! Tetszettél a színpadon! Neked való!
–Szóval tetszettem neked.
–Igen, Scott tetszettél – ismételte mosolyogva.
–Te is tetszel nekem –súgtam a nyakába.
–Nem úgy gondoltam! –mondta és csak a szemét forgatta, de láttam, hogy oldódik.
–Ha már munka, könnyen meg tudtad oldani, hogy elszabadulj?
–A lányok elboldogulnak nélkülem is. Azt hiszem mostanában úgyis túl sokat voltam bent.
–Miért voltál bent túl sokat? Ennyi a megrendelésetek?
–Az van bőven de az utóbbi időben többet vállaltam el, mint kellett volna. Szeretek a munkába menekülni.
–Előlem? – kérdeztem rá nyíltan.
–John elől.
–Azóta találkoztatok?
–Nem... De, mély sebeket hagyott. Mindegy, nem kell róla beszélnünk.
Időközben a stuardess meghozta az italokat és az ételt is feltálalta.
–Akkor... koccintunk? –kérdeztem, mert most valahogy adta magát a dolog. Steph bólintott.
–Koccitsunk, a koncertre!
–Inkább, a nyaralásunkra!
–Még most sem hiszem el...–motyogta–Jó, igyunk rá!
–Akkor a következő hétre! – a poharához érintettem az enyémet, azután ittunk. Mikor már fogyott a nedüből és Steph tényleg ellazult egy kicsit, hajlandó volt filmet választani. Ettünk közben, de alkoholt egyikőnk sem ivott többet, nekem sem hiányzott neki pedig azt hiszem pont elég volt az a pohárka, hogy kicsit megfeledkezzen a magasságról.  Az üléseket szinte fekvő pozícióba állítottuk, és egymás mellett, pokrócokkal betakaróztunk. Fáradt voltam, könnyen el tudtam volna aludni, de Steph miatt ébren maradtam. A film után láttam, hogy próbál, de képtelen elaludni.
Felé fordultam és néztem, ahogy mocorog, háttal volt nekem, de még így is tudtam, hogy ébren van. Nem akartam, hogy félreértse ezért a hátához értem és megsimogattam.
–Jól vagy? - súgtam neki.
Steph, azonnal megfordult és beburkolózott nyakig a takarójába.
– Fázol? Hozzak neked még egyet?
– Nem, köszi. Felébresztettelek? Sajnálom.
– Még mindig félsz? – kérdeztem és kezdtem úgy érezni, hogy ez rossz ötlet volt.
– Csak kicsit nyugtalan vagyok. Ne haragudj, pihenj csak. Megpróbálok kevesebbet mocorogni.
Az órámra néztem és nyugtáztam, hogy nagyjából három óra múlva megérkezünk.
– Kettőre érünk, Párizsba – közöltem vele – van kedved addig beszélgetni?
– Kettőre? – kérdezte és ő is ellenőrizte, hogy a telefonja hajnali hármat mutat. – Délután kettőre? – Steph majdnem elsírta magát.
– Úgy értem a párizsi idő szerint. Három óra múlva ott vagyunk. Beszélgessünk kicsit – ajánlottam.
– Nem, dehogy Scott, hosszú napod volt. Lenyomtál egy koncertet, tényleg aludnod kell.
Ezen elmosolyodtam.
– Általában nem dőlök még ki hajnali háromkor.
– Félek, ha nem alszol akkor morcos leszel – mondta, majd átnyúlt hozzám és megsimogatta az arcom – De köszönöm, kedves tőled.
Jól esett az érintése, és az is, ahogy most rám nézett, a mellkasom
– Majd alszunk a lakásban, ne aggódj ezen. És nem leszek morcos az alvás meg nem érdekel. Mi miatt vagy nyugtalan?
– Nem is tudom. A repülés... meg azt hiszem nagyon izgulok. Soha nem jártam még Európában.
– Tetszeni fog!
– Azt, mondtad, hogy kutatómunkát végzünk az esküvőhöz, ugye ez az egész nem miattam van?
– A nászútjukat én állom, szeretném, ha tényleg klassz lenne! Jess és Caren is sokat beszéltek Párizsról...
– De ehhez nem kellettünk volna mi... mármint, hogy mi is itt legyünk.
– Szeretném, ha mindenből a legjobbat kapnák, de ahhoz fel kell derítenünk nekik a terepet.
– Scott ezt megoldanák maguknak is – mondta mosolyogva. Azt várta, hogy bevallja, hogy tényleg csak miatta van minden. De nem akartam, hogy tudja. Azt akartam, hogy csak érezzük jól magunkat.
– Egy átlagos nyaraláson biztos, de ez most a nászútjuk azon minden flottul kell, hogy menjen!
– Nem is gondoltam, hogy ilyen romantikus alkat vagy – mosolygott. Valahogy olyan édesen festett, ahogy a puha pokrócból csak az arca látszott ki, amit a hullámos haja keretezett. Szerettem volna átölelni, ettől a gondolattól görcsbe urgott a gyomrom.
– Nem vagyok romantikus, de a legjobb barátom a legjobbat érdemli.
–Nem, persze... – hagyta rám, de még mindig mosolygott.
Fogtam a takaróját és a fejére húztam – Inkább aludj!
Kuncogva húzta le magáról.
– Ugye tudod, hogy ki fogjuk készíteni egymást ezalatt az egy hét alatt?
– Vagy, még az is lehet, hogy megkedveljük egymást.
– Azon azt hiszem már túl vagyunk – mondta selymes hangon – Aludjunk egy picit –szólt közben ásított egyet, a kezével pedig eltakarta a száját.
– Póbáljuk meg, de ha nem menne, én itt vagyok.
– Kösz Scott.
– Szép álmokat!
– Neked is – felelt, de most nem fordult el tőlem. Figyeltem, ahogy elhelyezkedik és lecsukja a szemeit. Nagyot sóhajtottam mert tudtam, hogy most már nekem nem fog menni az alvás. Sokáig néztem ahogy megnyugodott, hallgattam, ahogy szuszog, aztán valahogy elszalasztottam a lehetőséget, hogy lehunyjam a szemem.
Semmi kedvem sem volt zargatni, de óvatosan végig húztam a kezem az arcán.
– Jó reggelt! – magamban hozzátettem, hogy Gyönyörűm, de nem mondtam ki hangosan – Megérkeztünk. Ez már itt Párizs.
Figyeltem, ahogy felnyitja a sötét pilláit, láttam még az álmot a szemében, ahogy felfogja, hogy engem lát. A szívem őrülten kezdett dörömbölni, amikor a telt ajka szegletébe, egy halvány de édes mosoly húzódott.