Mon Chéri

28. Stephanie

Egész éjszaka el sem engedett – kuncogni kezdtem mert már jócskán reggel volt, és alig egy órája tudtunk csak betelni egymással. Még most is átkarolva a testem, bújt a hajamba. Hallottam, ahogy a levegőt veszi, és nem tudtam megnyugodni. Nem bántam meg, semmit, akkor sem, ha több nem lehet köztünk. Engem felszabadított az igazság, hogy nem kell többé elnyomnom magamban az iránta érzett vonzalmam. És így a mélyebb érzéseim is a felszínre törhettek. Szerelmes vagyok Scottba, csak elérte... Sóhajtottam, ő meg még közelebb fészkelődött hozzám.
Rásimítottam a kezem az övére, olyan boldog voltam és nem akartam elengedni ezt az érzést. Nem akartam arra gondolni, hogy mi lesz akkor, ha majd felébredünk, és ő úgy kezd majd viselkedni, mint aki megkapta, amit akart. Hogy fog folytatódni ez a nyaralás, ezután? Nem érdekelt, most még a forró teste hozzáfeszült a hátamhoz, az erős karja átölelt. Nem tehettem róla, de imádtam ezt a pasit. Pedig eleget küzdöttem, hogy ne így legyen. Már nagyon fáradt voltam és Scott testmelege a ritmus, ahogy a levegőt vette elnyomott.
Az ébredés ugyanebben az állapotban ért, leszámítva, hogy nagyon melegem volt, és pisilnem kellet, ráadásul a gyomrom is igényelt volna valami harapnivalót.
Megpróbáltam óvatosan kicsúszni alóla, úgy, hogy ne ébresszem fel, de amint távolodni kezdtem a karjain megfeszültek az izmok és visszahúzott magához.
– Sehova - közölte határozottan és a nyakamhoz bújva megpuszilt.
– Azt hittem, hogy még alszol – mondtam és szembefordultam vele.
– Már rég nem, csak nem akartalak felébreszteni - mondta és adott egy apró csókot a számra. Meglepett vele, de máris gyorsabban dobogott a szívem tőle.
–Akkor, lassan fel is kelhetnénk... azt sem tudom hány óra...
–Kit érdekel hány óra... Csak maradj még egy kicsit... – mondta.
–Ennyire fáradt vagy? – kérdeztem és nem éreztem most túlzásnak, hogy megsimogassam az arcát.
–Nem, csak most jó így.
– Nekem akkor is fel kell kelnem – közöltem vele elmosolyodva.
– Miért? Ráérünk, a miénk a világ minden ideje!
– Azért Scott mert pisilnem kell – nevettem – és éhes is vagyok.
Elmosolyodott és engedett, hogy kikellhessek mellőle. Hallottam, hogy nyöszörögve felkelt az ágyból, de nem vártam meg. A fürdőben egyúttal le is zuhanyoztam. Mire végeztem, Scott már a konyhában ült és kávét főzött. Csak a farmerral bajlódott, pólót megint nem vett fel. Erős késztetést éreztem, hogy elhúzzam az ujjaimat a szép vállain a hátán, ahogy elmentem mögötte. Megengedtem magamnak, Scott pedig utánam fordult és elmosolyodott.
Leültem vele szemben az asztalhoz, és elvettem a kávéscsészét, amit nyújtott. Egy ideig csendben voltunk és hol kerestük, hol kerültük egymás pillantását.
–Akarsz róla beszélni? – kérdezte váratlanul.
–Miről? – kérdeztem vissza.
–Meddig csináljunk még úgy, mintha nem történt volna semmi?
–Nem, úgy értem, hogy az érdekel, hogy arról akarok‐e beszélni, hogy lefeküdtünk egymással, vagy arról, hogy beszéltem az érzéseimről? – könnyednek hatottak a szavaim, de nem volt egyszerű összerakni őket.
Láttam, hogy Scott, dörzsölgeti a tetovált kézfejeit. Vagy frusztrálta ez a téma, vagy ideges lett tőle, de úgy éreztem ő nem akar belemenni. Erőltetni én sem akartam.
–Te akarsz erről beszélni? Mert, ha nem akkor nem kell. Ami történt megtörtént és nem is bánom, de nem kell, hogy emiatt bármi változzon...
Scott kifejezéstelen arccal nézett rám, majd mindkét kezével idegesen túrt bele, és kócolta össze a haját.
– Te tényleg ezt akarod? Hogy maradjon minden úgy, ahogy volt? – a szavaiból sütött a feszültség, de a szemei tanácstalanok voltak.
–Nem tudom... – feleletem neki én is hasonlóan elveszetten, mert nem tudtam, mit mondhatnék. Persze, hogy egy szerelmi vallomás után többre vágytam, de fogalmam sem volt mit tudnánk egymásnak adni ezen kívül. Itt minden más volt itt ketten voltunk, de otthon ő újra önmaga lesz én meg... ugyanúgy csak én.
– Mert én kurva sokat gondolkoztam ezen... És.... és, szerintem meg kell beszélnünk!
– Mit Scott?
– Ne csináld már ezt kérlek! Tegnap még nagyon jól értettük egymást, ma miért nem megy?
– Mert tegnap részegek voltunk és... – kezdetem, de ő dühösen közbevágott.
– Jézus! Nehogy azt mondd, hogy ez az egész csak a pia miatt volt!
– Nem, dehogy, csak azt mondom, hogy tegnap egyszerűbb volt minden!
Scott felállt és a mellettem lévő székre ült, felém fordulva közel hajolt és mindkét kezével simogatni kezdte a combomat, és közben olyan kérlelőn nézett, hogy belefájdult a szívem.
– A mai nap is ugyanolyan, mint a tegnapi, mi is ugyanazok vagyunk. Nem változott semmi! Nem lehet bonyolultabb sem... –a kezét az arcomra simította és gyengéden cirógatott a fülem alatt, azután megcsókolta az ajkam – Látod, ez nem nehéz – utána még egy csókot adott. Nedves lett tőle az ajkam a szívem pedig zakatolt.
– Scott... - kértem és mielőtt újabb csókot adott volna a vállánál fogva megállítottam – ha beszélni akarsz, akkor azt ne így csináljuk – ebből nem lehetett beszélgetés, mert a következő csók már mélyült volna én pedig újra az övé vagyok.
–Rendben – mondta és elhajolt, visszacsúszott a széken.
– Te mit akarsz, hogy mi legyen? Nem számít, csak legyél velem őszinte és akkor ahhoz tartom magam – szegeztem neki.
– Jó. Azt akarom, amit mondtál – jelentette ki. Én meg nem tudtam most mire gondolt éppen. Láthatta az arcomon, hogy nekem ez még kevés lesz, ezért folytatta – azt akarom, hogy szerelmes legyél belém.
Ezen elmosolyodtam, láthatóan ő is küszködött.
– Oké, ez már megvan – mondtam neki mosolyogva.
– Akkor... basszus Steph értsd már, hogy mit akarok!
– Még kicsit ködös – vallottam be.
– Téged akarlak, nem barátnak nem is valami istenverte ismerősnek! Együtt akarok lenni veled! –fakadt ki.
– És aztán hogy tovább? – kérdeztem tőle, mert tisztán akartam látni ezzel kapcsolatban. Szerettem volna tudni pontosan mit vár tőlem.
–Most komolyan azt akarod, hogy most ebben az isten verte pillanatban tervezzem meg az egész életünket? – Scott dühös volt, de inkább úgy tűnt, mint aki nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel.
–Nem, az érdekel, hogy az, hogy akarsz, meddig fog tartani, amíg itt vagyunk? Addig van szükséged a szerelmemre?
Most Scott döbbent meg, mintha most esett volna le neki, hogy elbeszélünk egymás mellett.
– Nem, a fenébe is, járni akarok veled! Azt akarom, hogy legyél a barátnőm! Mi nem tiszta ezen?
– Hát, ha értelmesen fogalmaznál, akkor lehet, hogy megérteném! – vágtam vissza dühösen.
– Szerinted, miért erőlködök ennyire?
– Hát azért ez túlzás! – puffogtam, még neki állt feljebb, mikor azt képtelen volt kimondani eddig, hogy járni akar velem.
– Túlzás? Tudod milyen erőfeszítésembe került eljátszani a jófiút?
–Aha, szóval csak eljátszottad... Remek – feleltem és karba tett kézzel néztem előre.
– Hát ez hihetetlen... – sóhajtott, majd sziszegve gúnyosan felnevetett – Neked aztán pedálozhat az ember...
– Hát kösz, de ha csak annyi telik, hogy megjátszd magad...
– Ha te nem játszanád meg az elérhetetlen szűzkislányt, akkor nem kellett volna megjátszanom.
– Hogy mi van? – nevettem rá – Soha nem csináltam ilyet! Te hülye vagy!
– Hát, ha téged akarlak akkor biztos – morogta az orra alatt.
Felé kaptam a fejem, hogy valami nagyon sértőt vágjak a képébe, de ő már mosolygott.
– Akkor... – kezdte lassan puhatolózva – mondhatjuk, hogy járunk?
– Jó, hogy... – mondtam neki, majd én is elmosolyodtam.
–Tényleg? –kérdezett vissza, mintha tényleg szeretett volna meggyőződni róla.
–Ha komolyan gondolod, akkor igen – feleltem neki, és most én tudtam nehezen visszafogni magam, hogy ne ugorjak a nyakába.
–Nagyon, komolyan gondolom! –nézett mélyen a szemembe és én elhittem neki. Eddig bírtam, most már nem tudtam nem örülni neki. Levakarhatatlan vigyor ült az arcomra, de semmi mást nem mertem kezdeményezni.
Szerencsére benne több volt a kezdeményező készség, mert áthúzott az ölébe. Nem szembe magával csak a combjaira ültetett. És körém fonta a karját.
–De csak, hogy tudd, nem volt még normális kapcsolatom, szóval lehet, hogy nem én leszek az év pasija.
–Kinek volt, normális? – poénkodtam,  de Scott komoly maradt.
–Én nem vicceltem. Tényleg nem volt még csajom. Legalábbis ami annak számítana. Gimiben volt néhány, de az lényegtelen....
Igyekeztem, hogy az arcomon ne látszódjon, hogy mennyire leesett az állam. De azért ezen rendesen elcsodálkoztam.
–Ez, hogy lehet?
Scott vállat vont.
–Egy nőtől eddig sosem akartam többet a szexnél.
Nem tudtam elhinni, hogy itt volt ez a szuper pasi, és egy nővel sem volt rendes kapcsolata.
–Annyi sok modellel meg mindenféle gyönyörű nővel volt dolgod és pont velem akarsz lenni?
–Nem így terveztem – vigyorodott el –De mit csináljak, ha ennyire tökéletes vagy?
Elpirultam a bókján, de nem tudtam komolyan venni.
–Jaj! –nevettem fel ezen az oltári túlzáson –Tökéletes, persze!
–Az vagy! –erősítette meg, de továbbra is csak mosolyogni tudtam rajta. Néztem a barna szemeit, amik rajtam csüngtek és az arcát, amit a jókedv most még csibészesebbé tett, és örültem, de valahogy még fel sem fogtam azt, amiről eddig beszéltünk. Hogy ezután mi egy pár leszünk. Elsimítottam a homlokából egy tincset, ami minduntalan vissza hullott. Szerencsésnek éreztem magam és roppant izgatottnak. Scott és én, mint egy pár... majdnem hihetetlen.
A napunk menetén nem sokat változtatott ez a tény, megittuk a kávét azután, Scott vett magára egy inget, én meg tehetetlenül álltam a szekrény előtt mert most borzasztóan nehéznek találtam, hogy olyan ruhát vegyek fel, amiben majd tetszem neki. Végül hosszas tanakodás után egy szoknya és egy rózsaszín trikós felső mellett döntöttem.
Mire elkészültem és menet készem álltam Scott már rég, asztalra feldobott lábbal fetrengett a kanapén és a telefonját nyomkodta. Remegett a gyomrom ahogy felém nézett, pedig máskor pont ugyan így futtatta rajtam végig a szemét, ő nem viselkedett különösen én viszont most mindentől nagyon izgatott lettem. A szemközti helyre ültünk be, és ugyan már bőven ebédidő volt mi mégis reggeliztünk.
–Rosszul állunk a városnézéssel – nézett rám Scott, miután lenyelt egy falat cukormázas fánkot. Tetszett, hogy szereti az édességet, a legtöbb férfi, akit ismertem, nem volt ilyen édesszájú.
– Még van időnk, még csak csütörtök van.
–Ez az utolsó napunk itt, holnapra már szobánk van a Grand Hotelben.
– Oh... Akkor tényleg rosszul állunk... – állapítottam meg, Scott meg az arcomat figyelte, hogy mennyire visel meg ez a tény.
– A mai napba még belefér néhány hely, de mindenre nem lesz idő. És amiket Gabe ajánlott azokat is ki kell, hagynunk – őt különösebben nem hatotta meg a dolog, és tovább evett, de én kicsit elgondolkodtam, hogyan lehetne ezt megoldani. Scott észrevette ahogy erőltetetten járt az agyam.
– Mennyire kötött neked ez a hét? – kérdezte.
–Hogy érted, hogy kötött?
–Mennyire kell ragaszkodnunk ahhoz, hogy hétfőn visszautazzunk?
– Mi? Maradni akarsz?
– Nekem belefér még pár nap, ha te is el tudsz szakadni, akkor hétfőn visszajöhetünk és még eltölthetünk itt egy kis időt.
Zavarban voltam, ezzel a lehetőséggel nem számoltam.
– Öm... Nem tudom, ezt meg kell beszélnem a lányokkal, eddig egyedül vitték a boltot...
– Kérdezd meg! – vont vállat.
– Komolyan? – kérdeztem megszeppenve. Scott kinevetett a tanácstalanságom miatt.
– Miért? Nem nagy dolog! Eredetileg is két hetet terveztem, de abba biztos nem mentél volna bele.
– Hát nem – értettem egyet – Ha neked nem gond, akkor beszélek velük.
– Rendben – mosolygott rám.
Izgultam most már emiatt is, és nem is akartam sokáig húzni. Míg Scott befejezte a reggelit, addig kicsit arrébb sétáltam, és felhívtam Maryt.
–Hello Főnök! – szólt bele vidáman – Ellenőrzés?
– Szia! Nem, nem ellenőrzés. De egyébként minden rendben?  szólalt meg belőlem a munkaadó és a tulajdonos.
– Persze, semmi gond nem volt, egy pár torta rendelést nem tudtunk felvenni, de azt hiszem ebbe még nem halunk bele.
– Nem, semmi gond. Csak ahogy megbeszéltük, ne vállaljátok túl magatokat!
– És... merre jársz? – kérdezte furcsa hangsúllyal.
– Párizsban – vallottam be.
Mary belekuncogott a telefonba, de nem volt túlságosan meglepve. Ami viszont engem lepett meg, hiszen ők nem tudhatták, hogy én hol vagyok.
– Áh... szóval Párizs... jól telik az idő?
– Igen eléggé – feleltem – Miért vagy furcsa? És miért érzem azt, hogy azt is tudtad, hogy itt vagyok?
– Jaj, Stephanie! Fent vagytok a neten, Irene találta tegnap a képet, ahogy kézen fogva sétálsz azzal a szexi rosszfiúval.
– Micsoda? Hol találta? – sápadtam el.
– Csak feldobta neki a net, mint egy hírt Scott Healeyről.
– Nem gondoltam, hogy oda is eljut majd... – fogtam a fejem –Basszus, ez nem jó, nagyon nem jó...
– Ne izgulj, cukik vagytok!
– Basszus... – ismételtem önmagam és azon gondolkoztam ez majd milyen módon fogja befolyásolni az életem. Aztán rájöttem, hogy most, hogy már együtt járunk, valószínűleg nem ez lesz az egyetlen kép, amin együtt leszünk.
– Ne foglalkozz semmivel, csak érezd jól magad! Megérdemled!
Kicsit elvesztettem a fonalat, a gondolataim éppen szét szaladtak, és  majdnem el is felejtettem, hogy miért is hívtam.
– Kösz – feleltem, de részletekbe nem akartam belemenni – Figyelj, igazából az érdekelne, hogy tudnátok-e még tartani a frontot egy pár napig? Esetleg zárhatnátok korábban...
– Meddig akarsz maradni?
–Mondjuk csütörtökig.
– Azt szerintem megoldjuk, a hétvégén viszont Irenenek programja lesz, azt nem vinném egyedül, ha nem baj.
– Nem dehogy! Komolyan megoldjátok? – el sem akartam hinni, hogy sikerül még egy kis időt ebben az álomvilágban töltenem.
– Steph, egész évben bent vagy, szinte reggeltől estig, neked is szükséged van a kikapcsolódásra, hogy továbbra is jó fej főnök maradj! A mi érdekünk is, hogy kipihent legyél! – kuncogott.
–Annyira köszönöm! Ti vagytok a legjobbak! Nem is tudom mit csinálnék nélkületek...
– És milyen Párizs? Jól érzed magad?
– Gyönyörű, nagyon hangulatos! Most reggeliztünk, egy kis kávézóban, nagyon jó itt!
– Reggeliztettek? Ott nem... délután van?
Most esett le mennyire elszóltam magam. De nem volt miért szégyenlősködnöm, elvégre felnőtt nő voltam.
–Kicsit elhúzódott az este... mondjuk úgy reggelig... – kuncogtam most én.
–Áhhááá! – nevetett Mary –Mindent értek! Na menj vissza a lovagodhoz érezd jól magad, jövőhét pénteken találkozunk!
– Még egyszer köszi! Imádlak titeket! Szia Mary!
– Szia!
Letettem a telefont, és visszaindultam az asztalhoz.
– Na? – kérdezte Scott is és láttam, hogy őt is érdekli, hogy mi a fejlemény.
– Úristen úgy érzem magam, mint amikor anyám megengedte, hogy ott aludjak az egyik barátnőmnél! – nevettem, Scott meg elfintorodott.
– Barátnődnél? Tényleg olyan?
Ezen is nevettem, mert annyira feldobott, hogy nem ér véget hétvégén ez az út, és még többet lehetek vele, kettesben, ahol csak mi vagyunk. Nem a kérdésére válaszoltam.
– Csütörtökig, még tudnak mellőzni! – újságoltam inkább.
– Király! Akkor ma nem csinálunk semmit! – mondta és a tarkója mögött összekulcsolta a kezét és hátradőlt.
– Semmit? Nekem azért lenne ötletem – Scott szemei villantak egyet, de csak ez, és a szája sarkában, húzódó szexi vigyor jelezte, hogy értette a célzásomat.