Mon Chéri

14. Scott

Egy idő után olyan érzésem volt, hogy az utolsó agysejtjeimet is elittam, azért nem értem,  hogy most mi a franc történik körülöttem. De az is megfordult a fejemben, hogy valami durva tréfa áldozata lettem, és még nem látom hol a poén benne. Soha nem voltam az a férfi, aki túl bonyolította volna az életet. Reális képem volt magamról és a környezetemről is. A kapcsolataim is le voltak tisztázva, benne a barátokkal, néhány taggal akit kevésbé kedveltem és a csajokkal akikkel kavartam. De Stephtől soha nem tudtam mire számítsak. Hol dühös azért mert megcsókolom, aztán ő csókol meg én meg ott tartok, hogy már azt sem tudom mi a helyes és mi nem Nem látom a határait a mi kapcsolatunknak és ezért teljesen el vagyok benne veszve.
Teljesen váratlanul ért a csókja, de annyira nem, hogy ne használjam ki. Ő egy kicsit adott, nekem pedig még több kellett. 
–Kvittek vagyunk – mondta  –Egyébként attól, hogy te leittad magad, én még jól éreztem magam! És azok után, hogy tegnap elvittél egy baromi jó koncertre, megint álltad a fogyasztásom, egy kicsit törleszthetek én is – abból amit mondott, csak egy képzeletbeli mérleg lebegett előttem, amit Steph igyekezett egyenesben tartani.
–Legyen csak az a számla kiegyenlítetlen – mondtam és visszahajoltam a szájához egy újabb csókért. Most nyert ügyem volt mert ezúttal csak a karjaimba simult és engedte, hogy megkóstoljam. Mennyei volt, teljesen kikapcsolta az agyam. Mélyet lélegeztem az illatából, hogy kitöltsön, hogy még többet kapjak belőle. Imádtam az ujjaim alatt az arcának simaságát a puha hajtincseit, amik a tenyerem alá szorultak. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak, hogy el akarok veszni benne.
Szinte ziláltam amikor elváltunk. Mielőtt Steph nagyon eltávolodott volna megfogtam a karját és magam mellé húztam. A testem hiába reagált rá, tisztában voltam vele, hogy ennél többet nem kaphatok belőle. És hiába kívántam a másnaposság legyengített, és a szexen kívül most más igényeim is lettek. Ahogy ő leült én eldőltem és a combjára hajtottam a fejem.
–Hé!– nevette, nem tudott nem nevetni, engem is majd szétfeszített belülről valami elégedett érzés – Nem vagyok a csajod Healey! – tiltakozott.
–Leszarom, csak ne mocorogj, mert olyan mintha valami ladikban lennék.
Steph nem lökött el, még azt is megengedte, hogy így feküdjek. Ez ismeretlen és valahogy mégis olyan kényelmes volt.
–Olyan jó puha a combod – dörmögtem és még jobban elhelyezkedtem. Éreztem a hasának mozgásából, hogy a teste izgalomban van.Nem szexuális izgalmat éreztem, de abban bíztam ha most megsimogatnám, olyan nedves lenne, ahogyan én is készen állok rá.
–Kösz, szóval kövér vagyok!
Nem így értettem, én éppen élveztem minden köztünk lévő testi kapcsolatot. De erre nem tudtam mit mondani, ő mindenben csak a saját hiányosságát és hibát keresett. Mi a francot mondtam volna, hogy szerintem tökéletes, vagy hogy imádom minden telt és bájos, finom részét? Hogy én gyönyörű nőnek látom? Nem talált volna vígaszt a szavaimban, mert csak azt vonta volna le belőlük, hogy férfi vagyok és a gyönyört akarok. És így is volt, ezért inkább meg sem szólaltam.
–Legalább add ide a távirányítót – szólt megadóan, én érte nyúltam, ő pedig átvette.
–Jó, ha itt hagyom? – kérdezte, de egyáltalán nem izgatott, mit néz. Én leginkább aludni akartam.
–Jó– feleltem és magamra húztam a pokrócot. Gyűlöltem a másnapot, de ez most egész elviselhető volt.
Éreztem, ahogy Steph mocorog a fejem alatt, kényelembe vágta magát ő is. Amikor elnyugodott, azt hiszem bealudtam, mert amikor a tévére kezdtem figyelni, már egészen más volt a téma, mint amikor lefeküdtem.
A keze a vállamra nehezedett, kellemesen melegítve. Azt hiszem nem volt helye, hogy máshova tegye, de nem bántam. Nem tudtam volna megmondani mennyit aludtam, vagy, hogy mennyi az idő. A szobában be voltak húzva a sötétítők, ahogy eddig is de kintről bejutott még valamennyi fény. Ugyan semmi kedvem nem volt hozzá, de felültem és hagytam, hogy elvegye rólam a kezét.
–Hogy vagy? – nézett rám, én meg miután alaposan megdörzsöltem az arcom, hátha kicsit észhez térek, válaszoltam:
– Jobban – ez igaz is volt, a fejem már nem fájt, a gyomrom viszont továbbra sem volt rendben. De azt hiszem egy kis kaja segített volna rajta.
– Nem fejezzük be az ebéded? Én már elég éhes vagyok – hallottam magam mellől, mintha a gondolatomat találta volna ki.
– De, nem rossz ötlet – olyan kellemetlen érzés kerülgetett, de nem akartam tudomást venni róla. Köze volt, hozzá, hogy ebéd után, ami azt hiszem már vacsora lehetett, lassan össze kell szednem magam és haza kell mennem.
Máskor élveztem a magányt, de most a gondolattól is görcsbe rándult minden zsigerem, hogy el kell innen menjek.
Asztalhoz ültünk másodjára is, figyeltem ahogy a mikróba teszi az edényeket és mindent újra melegít, majd a hűtőből további tálat vesz elő.
– Ezt te tényleg mind, ma csináltad? – képedtem el. Ő megrántotta a vállát és édesen felém mosolygott.
– Ezek nem bonyolult dolgok. Te sosem főzöl? Hülye kérdés, biztos nem – válaszolt a saját kérdésére.
– Tényleg nem szoktam. Meg más se főz, nekem, leszámítva anyámat. Meg Pete anyját – tettem hozzá, és ezen elmosolyodtam.
– Ki az a Pete? – kérdezte, és megterített előttem. Gondosan tett le minden evőeszközt, poharat, szalvétát.
– A dobosunk. Rákos – mondtam és ahogy a szó elhagyta a nyelvem akkora idiótának éreztem magam. Nem ez volt a fő ismertetőjegye, annyi minden mást mondhattam volna róla, én mégis ezt a szarságot nyögtem ki.
Steph ledermedt, és komoly arccal vizsgált engem.
–Sajnálom! – szólt végül – Hogy viseli?
– Jól van –mondtam, aztán folytattam – illetve azt hiszem nincs jól.. Tartja magát előttünk, jól is néz ki, de egy ilyen kicseszettűl rohadék betegséggel, hogy lehetne jól? Kapja a kemót ami átkozottul rossz lehet, a gyógyszerek nem különben...
– Ezek mind arra kellenek, hogy a rákos sejteket elpusztítsa – magyarázta komolyan – Lehet még tünet mentes, csak az eleje rossz és félelmetes. Időben vették neki észre a daganatot?
– Azt hiszem, de nem nagyon beszél róla.
– Biztos kellemetlen neki... És neked is biztos nehéz, igaz?
–Kurvára nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel. Soha nem volt rákos senkim. Soha nem volt halálos beteg egy ismerősöm se, főleg nem az egyik legjobb haverom – csak beszéltem, és csak dőlt belőlem minden érzés kontrolálatlanul – Szeretnék neki segíteni, de egyfolytában azt érzem, hogy teher neki minden. Hogy nem akar róla beszélni, azt se akarja, hogy elkísérjem. De ha nem tehetek semmit az meg nyomorult érzés... Mintha nem is számítana nekem...
– Biztos tudja, hogy számít... Az is lehet, hogy csak időre van szüksége, hogy megbirkózzon a betegség gondolatával. Vagy, hogy erőt gyűjtsön.
Hátra fésültem a hajam, de tiszta feszültség lettem. Amint az asztalra került a kezem, Steph megfogta és gyengéden megszorította.
– Éreztesd vele, hogy a barátja vagy. Szerintem ennél többet nem tehetsz!
Szótlanul néztem rá, és a bíztató pillantása nagyon jól esett.
– Bocs... Nem kellett volna erről beszélnem.
– Vagy éppen, hogy erről kellett beszélned. Valószínűleg így van, ha elmondtad.
– Ne mondd el senkinek, jó? Engem elhordhatsz akármilyen fasznak, de ez Peter magánügye.
– Elmondtál nekem valami bizalmasat, soha nem élnék vissza vele.
Ezt is sejtettem valahol, de soha nem szoktam egy csajnak sem beszélni a banda dolgairól. Tulajdonképpen semmiről. De Steph talán valami furcsa barátféle, vagy egy szexi bizalmas. Neki nem esett nehezemre kiadni a lelkem legfájóbb titkait.
– És hogy főz az anyja? –terelte el a szót.
– Jól, csak bitang erős taslikat ad! – vigyorogtam.
– Micsoda? - nevetett fel.
Elmeséltem neki, hogy néz ki egy családi ebéd Peter szülői házában. Meséltem pár jó sztorit, mind megnevettette. Tetszett, amikor nevetett, valahogy olyan napfényes lett tőle az arca. Ebéd közben főleg én beszéltem, ő alig, inkább csak hallgatott. Feltűnt, hogy nem szívesen ment bele olyan kérdésekbe, ami a gyerekkorát, vagy a családját érintette. Csak a húgát volt hajlandó szóbahozni, így nem sokat tudtam meg róla. Köze lehetett a zárkózottságának ahhoz, hogy a szülei különváltak. A végtelenségig nyújtottam volna az ebédet, csak, hogy ne kelljen elindulnom haza. Láttam ahogy Steph szeme a falon lévő órára vándorol, aztán bizonytalanul rám.
Most volt az a helyzet, amikor nem merte mondani, de már örült volna, ha felszívódnék.
– Induljak, igaz? – kérdeztem rá nyíltan. Nem hittem, hogy ő nagyon kerülgetné a forrókását.
– Nem, igazából nemsokára kezdődik egy jó krimi, azt akartam kérdezni, hogy megnéznéd-e velem? Megértem, ha menned kell... csak, ha van kedved...
– Van kedvem! – vágtam rá talán túl gyorsan. Nem udvariasságból mondta mert a válaszomra felcsillant a szeme.
– Tényleg? De, jó! Most akkor kipróbálhatjuk, én, hogy szoktam lazítani.
– A bort kihagynám – szögeztem le, egy fintor kíséretében.
–Teát javasolnék –mosolyodott el kedvesen.
– Teát? Nem szoktam teázni - nevettem.
– Tévét sem szoktál nézni – mutatott rá.
Hazafelé a kocsiban még a film járt a fejemben, és az, ahogy megbeszélve taktikáztunk, hogy majd mi lesz a vége. Hihetetlen, hogy nem lett szex a vége és mégis jól éreztem magam. Olyan elégedettség járt át, mint még nagyon régen, amikor Jefféknél lógtunk, végig játszottuk a napot és hazamentem. Legalábbis olyasmi.
A kaotikus hétvégém után, szinte kisimultan álltam munkába hétfőn. Nem folyt komoly munka, mert Pete magával hozta a srácot. Ericről úgy a harmadik számnál kiderült, hogy keni vágja a zenénket, az pedig úgy az ötödiknél, hogy tényleg őstehetség. Mindenki élvezte a közös munkát, Pete pedig végig vigyorogta, mint aki pontosan tudta, hogy így lesz.
Egy bejáratott étterembe ültünk össze Charley-val és Pete-el egy késői ebédre, jó alkalom volt átbeszéljük a délelőttöt.
–Kicsit szótlan volt a fiú– jegyezte meg Charley miközben pincérért intett.
–A kezei beszéltek helyette –mondta Pete, úgy  mint aki nagyon biztos a dolgában.
–Jó, hogy be volt szarva, te mit csináltál volna, ha srác korodban a kedvenc bandáddal játszhatsz? – kérdeztem elvigyorodva.
–Valószínűleg, összehugyozom magam örömömben – nevette Charley.
–Ott a pont! – mutatott rá Pete – És mi a véleményetek, így elsőkörben?
–Pontosan tudod, hogy mi! – feleltem rá.
–Úgy értem, azt leszámítva, hogy szótlan a gyermek, azért rendben van, nem?
Charley bólogatni kezdett.
–Megérdemel egy esélyt! – mondta, én pedig csak egyet tudtam érteni vele.
–Jól van– bólogatott Pete is– én is így gondolom.
A kiszolgáló csaj megállt mellettünk, üdvözölt, és sűrűn pillázva, várta a rendelésünket.
Mind stake‐et kértünk, Charley sört, Pete meg valami üdítőt. Charley már folytatta, hogy nekem a ház legjobb whisky-je lesz, amikor rádöbbentem, hogy ez mennyire jellemző rám, és közbevágva korrigáltam.
–Egy kólát kérek.
A kishölgy felírta, Pete döbbenten, Charley pedig fintorral az arcán nézett rám.
–Egy kólát? Jól vagy Scott?
–Steph azt mondta sokat iszom... – nem hagyták, hogy befejezzem összenéztek azután képen röhögtek.
–Mondd meg Charley! A lányzó azt mondja hogy sokat iszik, és Scott máris kólára vált. Mi ez, ha nem szerelem? – húztak.
–Nem tudtam, hogy már ilyen komoly a dolog... Hallottam, hogy voltál Hillék buliján, valami bigével....Ő lett volna az.
–Ja, ő volt. És nem nincs köztünk semmi olyan amiből azt vonhatnátok le, hogy papucs vagyok –dörmögtem.
–Ugyan, hova gondolsz? – vigyorogtak össze megint.
–Aha, leszarom. A lényeg, hogy most döbbentem rá, hogy kicsit beépült a mindennapjaimba a szesz. Nem akarok negyven éves koromra egy alkoholista tróger lenni.
–Eddig nem különösebben érdekelt.
–Eddig nem világított rá senki  hogy az alkoholizmus küszöbén állok.
Erre mindketten elkomolyodtak.
–Komolyan srácok, kell a faszomnak ez. Ahogy a hernyó meg a többi szarság. Hány zenészt láttunk erre az útra lépni  aztán a saját hányásában végezte. Én dicsőbb halált képzeltem,  mondjuk szex közben álljon meg a szívem, vagy franc tudja – vigyorogtam.
–Akkor nincs köztetek semmi? – érdeklődött Charley.
–Semmi olyan, amit szeretnék – válaszoltam.
–Szerencsére, nem vagy rászorulva, hogy emiatt koplalnod kelljen – Charley a pultnál összesúgó kuncogó felszolgáló lányokra pillantott.
–Szerintem a ma estéd nem lesz magányos.
Eddig meg sem néztem rendesen a csajt, valahogy eszembe se jutott. Nem volt rossz csaj, csak a festett vörös haja nem tetszett, de egyébként eléggé rendben volt. És igaz ami igaz a hétvége után volt bennem töltet.
Tudtam, hogy kifelé elkérem a számát és azt is, hogy ma valószínűleg, dugni fogok.