Mintha nem lenne holnap | KageHina | ✓

11.

sᴢó, ʜᴀɴɢ, ᴍᴏsᴏʟʏ: éᴅᴇs ᴘᴏᴋᴏʟ;
ᴇʟʙűᴠöʟᴛ, ɴᴇᴍ ᴛᴜᴅᴏᴍ, ᴍɪᴠᴇʟ;
ɢʏɪʟᴋᴏs-öʀöᴋ sᴇʙᴇᴛ üᴛöᴛᴛ
ʙᴇʟéᴍ, sᴢéᴘ ᴋéᴋ sᴢᴇᴍᴇɪᴠᴇʟ.
ᴅᴇ, sᴢó, ᴍᴇɢáʟʟᴊ, ᴠáʀᴊ ᴍéɢ, ʜᴀʟáʟ,
ᴛáɴ ʜᴏᴢᴢáᴍ ʜᴀᴊʟɪᴋ ᴀ ᴋᴇɢʏᴇ;
ʜᴀ ɴᴇᴍ, ᴛᴜᴅᴏᴍ, ʜᴏɢʏ ɢʏɪʟᴋᴏsᴏᴍ
ʟᴇsᴢ ᴀᴢ ᴀᴢ éᴅᴇs ᴋéᴋ sᴢᴇᴍᴇ!

A dallam lágyan csengett, amint magam előtt megpillantottam Őt. Halvány mosollyal nézett rám, íriszei teljesen elbűvöltek. A következő pillanatban már előttem állt, kezeit gyengéden futtatta fel karjaimon, a nyakam vonalán, egészen az állam aljáig, amit megemelt annak érdekében, hogy ajkaimra hajolhasson. Szemeim lehunytam, várva rá, azonban mielőtt megízlelhettem volna ajkát, megállt az idő, ő pedig a számra suttogott értelmetlen szavakat. A folytonos versike mellett alig tudtam kivenni, mit is beszél, aztán csend lett. Ismét felpillantottam szemeibe, ő pedig meggyötört arccal nézett rám.

- Tartsd magad távol tőlem! - ordított. - A saját érdekedben!

- Hinata! Hinata ébredj! - keltem fel erős bökdösésre.

- Mi van már? - nyitogattam szemeim, azonban a lámpák fénye bántották azt, így inkább csak belefúrtam az arcom a pulcsimba.

- Kelj fel! Már rég ebédszünet van!

- Hitokaaa - nyöszörögtem. - Adj öt percet...

- Majd délután folytathatod a durmolást, gyere, egyél velünk.

Nyögve nyújtóztattam meg elgémberedett végtagjaim, majd nehezen emeltem fel tonnányi súlyú fejem. Gyűrött pulcsim bámulva próbáltam feldolgozni előbbi álmom, azonban ahogy egyre inkább ébredeztem, úgy halványult el minden pillanata annak. Csupán a szorongó érzés maradt meg belőle.

A lány megunva szenvedésem, beletúrt a táskámba, hogy ebédemet magához vegye, majd karon ragadva kezdett el kivonszolni, egészen az iskolaudvarig. Ott beültünk az egyik fa alá, kellemes csendben kezdtünk el falatozni. Nem szólt hozzám, hagyta, hogy teljesen magamhoz térjek, ami nagyjából sikerült is, miután már mindent elfogyasztottam.

- Kageyama? - bukott ki belőlem először.

- Nem tudom hová tűnt. Mikor bementem hozzátok, akkor melletted ült azon agyalva, hogy keltsen fel, de aztán valaki hívta őt telefonon, és kiment a teremből. Sejtésem sincs, hogy hol van azóta.

Kedvtelenül húztam el a számat. Már csak pár óra van hátra addig, amíg nem megyünk abba az új kávézóba, én pedig már rosszul vagyok az idegességtől, amit csak fokozott Noya reggeli akciója.

Csak lássam meg.

- Noya? - szólaltam meg ismét.

- Tanakával ellógott a trafikba cigiért.

- Hogy mit csinált? - csattantam fel.

Ha nem vagyok mellette, akkor általában a kopasszal lóg, aminek nem mindig örülök. Legjobb barátom az átlagnál jobban hajlik a rossz felé, Tanaka pedig ezt kihasználva minden szarba belerángatja őt. Azonban kiakadásom fő oka az volt, hogy a fiú nagyon is tudta, hogy nem szívlelem, mikor együtt lógnak Asahi vagy az én felügyeletem nélkül.

- Azt mondta, hogy már reggel így is eléggé megharagudtál rá, és hogy mindegy mit csinál - vont vállat a lány.

Megmarom magam. Nagyon nem szeretem, amikor direkt borsot tör az orrom alá.

- Utánuk megyek - álltam fel, majd elkezdtem leporolni a nadrágom.

- Hinata... - fogott rá gyengéden a kezemre. - Ne bosszantsd fel magad! Te tudod a legjobban, hogy milyen is Noya. Nap végére majd megjön a józan esze. Semmit sem érnél el azzal, ha utánuk szöksz, maximum megvan az esély rá, hogy lebuksz. Ne korlátozd, mert abból csak veszekedés lenne.