Mintha nem lenne holnap | KageHina | ✓

10.

Szeptember 17.

Nehezen nyitogattam szemeim az ébresztő idegesítő sipákolására. Nem sok kedvem volt a mai naphoz, az ágyam sokkal kényelmesebbnek bizonyult. Félálomban fordultam át a másik oldalamra, mialatt istenhez fohászkodtam, hogy csak öt percet adjon még pihenni, csendben, békében. A hétköznap közepe egyedi életérzéssel ajándékozza meg az embert, főleg így reggel hat tájékán. Mielőtt rászántam volna magam, hogy felkeljek, át akartam gondolni a mai napom, hogy pontosan mire is vállalkoztam én.

Megvan az érzés, amikor egyik nap eszedbe jut egy egyébként tök jó ötlet, és eltervezed, hogy "na ezt holnap megcsinálom"?

Vagy amikor belemész egy randiszagú találkozóba egy rohadt helyes sráccal, aki éppen ezen a nap zárt a barát-zónába, majd végül aznap, mikor ténylegesen lenne a találka, minden életkedved elhagy, és már nem is tartod olyan jó ötletnek, mint eddig?

Igen, nekem is.

Önsanyargató gondolataim egyre kuszábbakká váltak, testem pedig egyre könnyebbnek bizonyult, amint észrevétlenül libbentem át az álmok világába - akaratomon kívül - édesen.

- Shoyo! Ha a lustaság fájna már rég kipurcantál volna! - tört be az ajtómon drága kishúgom, mire ijedten rándultam egyet a takaró alatt.

- Nem akartam visszaaludni - dünnyögtem, majd szépen lassan kibontakoztam a meleg takaróm öleléséből.

Mintha éppen a bőrömtől válnék meg.

- Gondolom - forgatta meg a szemeit. - Láttam, hogy van tojás a hűtőben, sütsz nekem bundás kenyeret?

- Megyek, megyek...

Egy hatalmas ásítást eleresztve hagytam el szobámat, hogy kómás fejjel készíthessem el Natsu reggelijét. Tegnap nem voltam fent sokáig, és ami azt illeti, hamar el is aludtam, mégis olyan érzésem volt, minthogyha összesen három órát aludtam volna a hét helyett.

Suliban be kellesz iktatnom egy taktikai csucsut.

Még mindig ébredezve, robotot megszégyenítő mozdulatokkal forgattam a kenyereket a forró olajban, az utolsó adaghoz pedig húgom kíváncsi szemei is társultak. Elmosolyodtam a látványra, hogy szinte mindjárt elcseppen a nyála érte.

- Akarsz suliba is vinni belőle? - kérdeztem, mialatt elzártam a gázt, és a két szeletet óvatosan kiemeltem a többihez.

- Nem tudom...túl olajos, minden cuccomat összekenném vele - húzta el a száját.

- Van itthon szalvéta - vontam meg a vállaim.

- Hmm...legyen.

Gondosan megterítettük az asztalt, majd helyet foglalva elkezdtük fogyasztani az általa megkívánt ételt. Éppen belemerültem volna ebbe a tevékenységbe, mikor megrezdült a telefonom. A képernyő felvillant, az én szemeim pedig azonnal rászegeződtek. Amint kiszúrtam rajta Kageyama nevét, szívem hevesebben kezdett verni, és magamban erősen csodálkoztam, hogy még nem nyeltem félre a reggelim. Az üzenetre nem volt rálátásom, ugyanis mire realizáltam, hogy kitől kaptam azt, a készülék elsötétült. Egy szalvétát elővéve kezdtem el törölgetni a kezem, azzal a szándékkal, hogy megnézem, mit írt, és válaszolok rá, ám a húgom ijesztő hangtónusa megállított mozdulatomban.

- Ugye nem tervezel az asztalnál telefonozni?

Félig kinyújtott karral a telefon felé, nagyokat pislogva rá hazudtoltam meg a helyzet egyértelműségét:

- Én? D-Dehogy is, miket gondolsz! - füllentettem, a mancsaimat pedig ezzel egy időben irányítottam át a tányér felé, hogy egy újabb szelet kenyeret fogjak meg vele.