Mintha nem lenne holnap | KageHina | ✓

6.

Szeptember 2.

Morogva nyomtam ki telefonom ébresztőjét. Fejemre húzva a takarót terveztem tíz perccel tovább szunyókálni, ám terveimet csúnyán keresztülhúzta az éppen bombaként berobbanó kishúgom. Ijedten rándult össze a testem a vékony anyag alatt, majd a következő pillanatban bevetődött mellém az ágyba és ugrálásával ébresztgetett. Nyöszörögve szólaltam meg végül, mikor már megelégeltem játékát.

- Az isten szerelmére Natsu, állj le! Még bőven van időnk, miért vagy fent ilyen korán? - szóltam rá idegesen, mialatt igyekeztem kikászálódni az ágyból.

- Éhes vagyok!

- Ahj, már is, már is... - dünnyögtem, mialatt a konyha felé indultam.

Kómásan nyitottam ki a hűtőt, ami jelenleg kongott az ürességtől. Találtam egy kevéske tojást, illetve tudtam, hogy kell lennie itthon még kenyérnek.

- Mi lesz a reggeli? - bújt oda mellém.

- Rántotta. Jó lesz? - ásítottam, ő pedig édesen bólogatott.

Lassított felvételként kezdtem hozzá a reggeli készítésének, amihez a gyomromnak is volt egy-két szava. Tegnap egyáltalán nem ebédeltem, a vacsorám is Natsu sushi maradéka volt. Összesen öt tojás volt itthon, ha a húgom nagyon éhes is lenne, három tojástól többet nem tudna megenni, így talán van esélyem jól lakni.

- Ma milyen szendvicset csinálsz? - érdeklődött, mire homlokomra csaptam.

Tegnap teljesen kiment a fejemből, hogy bevásároljunk, így egyáltalán nincs itthon semmi, amit el tudna vinni magával. Sóhajtva támaszkodtam a konyhapultnak, miután elzártam a gázt. Hogy bírják a felnőttek ezt a sok stresszt?

- Ma kicsit korábban indulunk el. Beugrunk a boltba és veszünk neked kész szendvicset - vontam meg a vállam.

Tudtam, hogy sokkal drágább, mintha itthon készíteném el, de már nem támadt jobb ötletem.

- De az nem jó! Amit te csinálsz az sokkal finomabb! - biggyesztette le a kis száját.

Halványan elmosolyodtam, mialatt külön tányérra szedtem a reggelit.

- Ha veszek neked mogyorós csokit mellé, akkor ma kibírod azzal a nyomi szendviccsel? - kérdeztem tőle elé téve a rántottát.

- Igen! Köszönöm szépen! - ugrott a nyakamba, majd pár pillanat múlva elkezdett falatozni.

A fürdő felé vettem utam, hogy arcomat megmosva kicsit felfrissülhessek. Még mindig bőven volt időm, így ráérősen járkáltam a házban.

- Natsu, bepakoltad a táskád? - szóltam, miután láttam, hogy végzett a reggelijével.

Mosolyogva hozta ki megmutatni, hogy bizony ő ügyes nagylányként mindent bepakolt. Büszkén simogattam meg a feje tetejét, mialatt neki láttam elfogyasztani a maradékát.

- Shoyo... - támaszkodott a pultra, bociszemekkel vizslatva engem. - Megint megfésülöd a hajam?

- Persze. Be is fonjam?

Csupán fejrázást kaptam válaszul, rögtön a szobájába indult a hajkeféjéért.

Eltakarítva a maradék reggelit, elpakoltam mindent a mosogatóba, majd Natsu után indultam. Ő már a kis tükrös szekrénye előtt ülve várt engem, így hamar magamhoz véve a fésűt, lassan, tincsenként fésülgettem mindössze vállig érő haját.

Emlékszem tavaly már a háta közepéig ért, viszont rövidebbre akarta vágatni, ugyanis nem tudta megfelelően kezelni, én pedig akármennyire is szerettem a hosszú haját, nem voltam mindig mellette, hogy segítsek azt karbantartani. Így végül két napi győzködés után elmentem vele fodrászhoz, hogy megszabaduljunk a felesleges hossztól.