Mintha nem lenne holnap | KageHina | ✓

27.

Egy nehéz kelés, egy reggeli zuhany és egy bőséges reggelit tudhattam magam mögött. A táskámat gondosan összepakoltam, majd kuncogva figyeltem, amint Tobio saját csomagjának beragadt cipzárjával küszködik. Elgondolkoztam azon, hogy lassan külön listát fogok vezetni cifrábbnál cifrább káromkodásaiból.

Ugyan szerettem volna neki segíteni, viszont nem hagyta. Jobban akart ő küzdeni vele, hogy aztán az egész dicsőség az övé legyen, így állam megtámasztva kész cuccomon figyeltem őt. A dühtől egy ér kidagadt a homlokán, bicepszén izmai megfeszültek. Kár volt tagadni, ínycsiklandó látványt nyújtott, amitől nagyot kellett nyelnem.

Elkószálódott gondolataim hatására kiszáradt a szám, így azt nyelvem kidugva nedvesítettem meg, a kék szemű pedig pont ekkor fordult hátra hozzám.

- Ne csúfolódj, mert leharapom a nyelved! - sötétült el tekintete, én azonban nem ijedtem meg.

Kacagva álltam fel és guggoltam le mellé. Egy csók erejéig hozzáhajoltam, majd megilletődöttségét kihasználva elhúztam tőle a táskát. A cipzár becsípte az anyagot, így azt kissé szétfeszítettem, majd pillanatokkal később már újra működött. Legszélesebb, legbüszkébb vigyorommal néztem a mellettem ücsörgő fiúra, aki gúnyos mosollyal nézett vissza rám.

- Na mi van, nem is dicsérsz meg? - vontam fel játékosan a szemöldököm.

- Mindig is tudtam, hogy ügyes kezeid vannak - dőlt felém, majd nemes egyszerűséggel áttolta nyelvét a számba.

Meglepődésem egy nyögéssel mutatkozott meg, Tobio belemosolygott a csókba. Kopogás szakított minket félbe, majd a következő pillanatban Yachi szőke buksija nézett be az ajtón.

- B-Bocsánat, megzavartam valamit? - vörösödött el egy szempillantás alatt, mire mindketten nevetve ráztuk meg a fejünket.

- Gyere csak beljebb, mit szeretnél? - érdeklődtem, miután felálltam és megöleltem őt.

Hitoka szégyenlősen nézett maga elé, ujjait tördelte.

- Szívességet szeretnék kérni tőled...tőletek! - javította ki magát, miután a mellettem ülő fiúra nézett. - Lehetne, hogy...mellettetek üljek hazafelé? Nem zavarnék, szerintem aludni fogok, csak elől úgyis nemkívánatos személy leszek... - motyogta.

Ránéztem a kék szeműre, aki helyeslően bólogatott. Ő is sajnálta őt, hát még én, akinek a vállán sírta ki magát és aki már szintén volt ilyen helyzetben...

- Persze, mellettünk még úgyis van egy hely - mosolyogtam rá, mire láthatóan megkönnyebbült.

Utoljára még körbetekintettem a helyiségen, majd miután meggyőződtem róla, hogy semmit sem hagyunk itt, elhagytuk a szobát. Kitérőt tettünk a szőke lányhoz, hogy segítsünk az ő cuccait is kihozni, majd az ebédlőben vártuk a többiek érkezését.

Időközben Kenma és csapata is megérkeztek, hogy illedelmesen elbúcsúzzanak tőlünk. Exem halvány mosollyal az arcán intett nekem "kedvesen", míg én csak bólintani tudtam. Tobio azonnal megragadott a derekamnál fogva és gyilkos pillantásokat küldött a fiú felé, aki szintén belekarolt saját párjába.

Te jó ég, mi lesz még kettejük közt a jövőben...

A két bandavezér kezet rázott, majd megbeszéltek a jövőben egy találkozót további tárgyalásokra. Alig vártam, hogy végre a megszokott kerékvágásba térjünk vissza, ezzel pedig szerintem nem voltam egyedül. Mindenki kezet rázott mindenkivel - amit sikeresen megúsztam, mivel a sor közepében voltam -, én pedig szinte repültem a kisbuszunk felé. A táskákat a lábtér részhez dobáltam, majd bevetődtem arra a helyre, ahol két nappal ezelőtt is ültem. Másik oldalamról szerelmem szállt be, Hitoka pedig bemászott utánam.