Mintha nem lenne holnap | KageHina | ✓

21.

November 11.

A telefon édesen csilingelő hangjára rögtön kipattantak a szemeim. Amint kikapcsoltam az ébresztőt, végig nyújtózkodtam az ágyban, ám szabadságom nem tartott sokáig. Két erős kar rögtön körém fonódott, egy forró, meztelen test pedig szorosan hozzám préselődött. Mosolyogva néztem Kageyamára, aki félig még mindig az álmok világában ragadt. Karjai fogságában fordultam felé, hogy enyhén elnyílt ajkaira csókot adjak, amit először nem viszonzott, de amint fokozatosan magához tért, úgy mélyültünk el ebben a tevékenységben is egyre inkább. Hiába volt még csak reggel hat óra, fedetlen testének érintése minden érzékem felkapcsolta, tűpontosan éreztem az összes pontot, ahogy egymásba fonódtunk. Nyelvét áttolta a számba, amit készséggel fogadtam, viszont a többiek hangja kintről kissé bekavart minket. El is felejtettem, hogy már itthon vannak, és hogy mennyire haragszok Noyára, meg úgy mindenki másra is.

- Jó reggelt - suttogta, miután elszakadtunk egymástól.

- Jó reggelt - válaszoltam, mialatt nyakába fúrtam a fejem.

Percekig csak ölelkeztünk, beleveszve a másikba. Legszívesebben így maradtam volna vele egy örök életre, de legjobb barátom közbeszólt.

- Szerinted ébren vannak már? - hallottuk meg a hangját az ajtón túlról.

- Ne zavard őket - szólalt meg a párja.

- Csak bekukkantok na - ezzel egy időben a kilincs is lenyomódott, de az ajtó nem nyílt.

Kageyamára néztem, aki büszkén elmosolyodott, ebből következtettem arra, hogy valószínűleg ő zárta be tegnap, míg én a boldogság hullámaiban ringatóztam, önkívületi állapotban.

- Hagyd már őket! - szólt rá kicsit erélyesebben Asahi.

- Zárva van! Jaaj, tuti volt valami akció, én pedig lemaradtam róla...

- Csendesebben! Inkább gyere reggelizni - sóhajtott fel, majd ezután a lépteik is egyre inkább elhalkultak.

Zavartól égő fejem ismét a kék szemű mellkasába bújtattam, aki csak kuncogva simogatta a hátam. Valóban jó volt, hogy nem ilyen állapotban nyitott ránk, de így nyilvánvalóbbá vált az, hogy mit is csináltunk tegnap.

És te jó ég, mit műveltünk...

- Lassan készülődjünk mi is - dörmögte álmosan Kageyama, mire csak egyetértően bólintottam, miután elemeltem a fejem tőle.

Teljes természetességgel bújt ki a takaró alól, ezzel hatalmas adag vért pumpálva az arcomba. Akármennyire is szerettem volna elszakítani tekintetem róla, a szemeim megállapodtak izmos, kerek fenekén, ő pedig ezt észrevéve gúnyos mosollyal pillantott hátra a válla fölött.

- Ideadnád a...a ruhám? - dadogtam.

- Persze, majd ha hajlandó leszel a szemembe nézni - kuncogott.

Íriszeim lassan vezettem fel a hátán, hogy kérésének eleget tegyek. Nagyot nyeltem büszke ábrázatára, szemkontaktusunk pedig végül ő szakította meg, mikor a szekrényhez riszálta magát játékosan, hogy abból elővegye egyenruháinkkat. Az enyémet nemes egyszerűséggel rám hajította, így elvéve szemem világát. Fújtatva szedtem le a fejemről a darabokat, mikor pedig ismét visszakaptam látásom, ő már felém hajolva vigyorgott le rám...továbbra is meztelenül. Mérgesen pislogtam rá, mialatt felültem az ágyban.

- F-Fordulj már el...ez így olyan kínos - dünnyögtem.

- Angyalom, már tegnap mindent láttam belőled - puszilta meg a fejem tetejét. - Direkt kihasználtam a helyzetet, és mindent alaposan végig mértem rajtad.