Mintha nem lenne holnap | KageHina | ✓

19.

ᴋᴀɢᴇʏᴀᴍᴀ

Ha valakit őszintén szeretsz, ha figyelsz rá, ha szívetek együtt dobban, akkor minden megváltozik, minden más. Bár a világ körülötted nem változik, te mégis egészen mást látsz, mást hallasz, mást érzel. Jóval többet, sokkal szebbet. Ha valakit őszintén szeretsz, szívedben angyallá változik. Már nem egy ember a sok közül, nem egy az ismerőseid közül, hanem valaki más. Mert szereted. Egész szíveddel szereted. Gondolsz rá, de nem emberre gondolsz. Látod őt, de nem embert látsz. Ha vele vagy, ha beszélsz vele, ha rád mosolyog, minden, minden más. Nem emberi. Jóval több annál. Pedig tudod, hogy hús-vér ember ő...de mégsem az. Angyal.

Az én angyalom is remegve szorongatta a kezem, mialatt közeledtünk a törzshely felé. Én is nagyon izgultam, de a dühöm a szőke szörnyeteg felé nagyobbnak bizonyult. Annyira ideges voltam, hogy rá kellett gyújtanom, különben ha szembe találkozok vele, biztosan a hajába ragadok, és-vagy megfojtom.

Azzal a céllal fontam Hinata ujjai közé az enyémeket, hogy lenyugtassuk egymást, érezhessük egymás közelségét. Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem. Válaszokat akartam, így három szál cigaretta után magabiztosan nyitottam be a házba. Mindenki tekintete ránk szegeződött, és nem éppen voltak feldobva. Elég gyorsan intézkedett, azt meg kell hagyni.

Amint beljebb léptünk, Daichi felállt, majd felénk indult. Egy szó nélkül lökte fel Hinatát, aki ennek hatására elengedte a kezem, és a földön kötött ki, keményen megfejelve a falat. A főnök letérdelt hozzá, kabátjánál megragadva húzta fel a padlóról, kezét pedig ökölbe szorítva lendítette azzal a céllal, hogy behúzzon neki egyet. Az utolsó pillanatban megállítottam, elrántottam őt tőle, hogy aztán a szemébe nézhessek. Az ő tekintetében legalább annyi harag összegyűlt, mint az enyémben. Kitépte magát szorításomból, majd miután leporolta magát, Hinata felé fordult.

- Felfogtad, mit tettél? Idehoztad ezt...egy gyilkost! - ordította.

A szívem fájdalmasan szorult össze a hirtelen jött vád hatására, de ezzel nem törődve fordultam a kis narancs felé, hogy felsegíthessem. Teljes testében remegett, szemei pedig csillogtak a könnyektől. Alsó ajkát beharapva nézett farkasszemet Daichival.

- Kérlek, had' magyarázzuk meg! - mondta elcsukló hangon, azonban a fiatal férfi fizimiskája továbbra is acélkemény volt.

- Mit kell ezen magyarázni? Megmondtam, már az elején megmondtam, hogy nem tiszta!

- Daichi, én- - kezdtem volna bele, de rögtön elhallgattatott egy jobb horgossal.

A fájdalom egy pillanat alatt eljutott az agyamig, egy kis szédülés kíséretében. Kezem a fájó pontra tapasztottam, nyugtatás céljából vett nagy levegők mellett néztem újból rá.

- Te csak meg ne merj szólalni! Nem érdekel egyikőtök magyarázata sem, eleget hallottam ahhoz, hogy véleményt alkossak. Hinata, remélem tudod, hogy ez mit jelent.

- Daichi! - sírt fel a fiú.

- Miről beszél? - fordultam én is felé, mire a padlót kezdte el tanulmányozni.

- Kötöttünk egy alkut. Annyira görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy bekerülj, hogy feltételt szabtam neki. Bármi baj van veled, ő is repül - válaszolt helyette, rám sem nézve.

Tátott szájjal meredtem rá én is, viszont indulataim nem tudtam tovább visszatartani.

- Miért nem hagyod, hogy megmagyarázzuk? Hiszen nem is ismersz! Nem tudsz semmit a múltamról!