Mintha nem lenne holnap | KageHina | ✓

20.

ʜɪɴᴀᴛᴀ

November 10.

Immár több mint egy hónapja annak, hogy Kageyama teljes mértékű tagja lett a bandánknak. Nem tűnik sok időnek, mégis rengeteg esemény történt azóta.

Gondosan megkellett tervezni a körülményeket ahhoz, hogy a törzshelyhez költözhessen. Daichi meglepően lazán kezelte a dolgot, még akkor sem látszott rajta különösebb aggodalom, mikor éppen a szüleivel tárgyalt, annak ellenére sem hatotta meg a dolog, hogy hatalmas veszekedés lett belőle. Az egész úgy lett előadva, hogy a főnök talált rá Kageyamára az utcán összeesve. Miután segített neki, befogadta magához, a fiú elmesélte a háttértörténetét, és úgy csavartak mindent, hogy végül a felmenői jöjjenek ki rosszul belőle. Havonta küldik majd neki a pénzt, cserébe pedig nem jelentik fel őket, amiért megnyomorították őt lelkileg egész eddigi életében, illetve magára hagyták őt, mint kiskorút. Nyilván mindkét felnőtt berezelt attól, hogy a hírnevükön csorba esik, ezért eleget tettek a kiszabott feltételeknek. Sosem fogom elfelejteni, mikor is beleordította a telefonba - mintegy lezárásképp -, hogy "meleg vagyok". Azóta sem keresték.

Szóval átcuccolt hozzám, igyekszik rendesen beilleszkedni, mialatt normális tiniként éli mindennapjait az iskolapadban is. Öröm volt az utóbbi két hétben mellette álomra hajtani a fejem, majd az ő karjaiban ébredni.

És hogy ez hogyan valósult meg?

Natsu elköltözött Tokyoba, Nanához. Egyszeri látogatásnak indult az egész, Halloween alkalmából, viszont annyira megtetszett neki a hely, és Nana párja is annyira oda volt a húgomért, hogy közösen megegyeztünk arról, hogy végérvényesen ottmaradjon. Persze a cuccaiért, és búcsúzni még hazajöttek. És az az égés, amit tőlük kaptam, mikor bemutattam nekik Kageyamát, mint a fiúm...valószínűleg egész életemben kísérteni fog ez a szégyen, ezzel pedig előszeretettel cukkol a kék szemű a mai napig.

A hétvégén végre fellélegezhettem, ugyanis az összes tanév eleji vizsgánkat túléltük, ezt a hétfői napot pedig kiadták nekünk szünetnek. Ezt kihasználva egészen délig húztam a lóbőrt, Kageyamával együtt. Korgó hasam volt az, amely felkeltett, így kénytelen voltam lecsoszogni a földszintre, hogy magamba adagoljak valami ehetőt. Legnagyobb szerencsémre Suga éppen akkor végzett a főzéssel, így a friss, gőzölgő étel különösen jól esett. Szedtem egy tányérral a még fent pihenő szerelmemnek is, majd kiszakadva a többiek társaságából, visszaindultam a szobánkba.

Ahogy gondoltam, még mindig szunyókált, testhelyzetén pedig majdnem felnevettem. Amikor nélkülem alszik ebben a nagy ágyban, olyan nyakatekert pózokat képes felvenni, hogy pár gyertya segítségével simán megjósolhatnám belőle az időjárást is. Letettem a tányért az éjjeli szekrényre, majd óvatosan bemásztam mellé az ágyba. Gyengéden túrtam selymes, fekete hajába, majd ujjaimmal lágyan simogattam meg arcát. Szája sarka enyhén megrándult, de még mindig nem mutatta különösebb jelét annak, hogy felébredt volna.

Ezek után a következő fázisba léptem, vagyis abba, hogy apró puszikkal hintsem be az egész pofiját, a homlokától egészen az álláig. Ez eddig mindig bevált, és még azt is elértem, hogy jól ébredjen.

Hirtelen két kar ölelt körbe a derekamnál, a következő pillanatban pedig a hátamon fekve pislogtam fel a kacéran vigyorgó fiúra. Lapos pillái alól pillantott le rám, nagyot nyeltem álmos ábrázatára. Szokásosan annyira...döglesztő látvány volt.

Szótlanul bukott ajkaimra, hogy csókot lophasson. Óvatosan ízlelgetett - ebben természetesen közrejátszott az, hogy félig még aludt -, mintha csak az ujjaival simogatott volna. A szám kinyílt és mozdulatlanná vált. Nagyon csendes volt, suttogás, nem kiáltás. Keze megérintette a nyakamat, a hüvelykujja az állkapcsom alatti bőrhöz simult.