Mintha nem lenne holnap | KageHina | ✓

14.

ʜɪɴᴀᴛᴀ

Szeptember 24.

Remegő gyomorral közeledtem a törzshely felé. Az elmúlt egy hétben hatalmas fejmosásban részesültem Nana és a húgom által, akik segítettek tisztázni a fejemben egy-két dolgot. Aztán ott volt Noya, ő minden este beszámolót tartott nekem arról, hogy mi is történik éppen távollétemben. Természetesen megvolt a napi egészséges öt perc, melyet Kageyamára szenteltünk, aki miatt jelenleg is gyomorproblémáim vannak. A körülöttem lévők tanácsára hallgatva nem kerestem őt, bármennyire is szerettem volna. Ha jobban belegondolok, igazuk van, hagynom kell mindent lassan kibontakozni magam körül. Egy hónapja sem ismerem őt, ráadásul a múltkor képes volt eszembe juttatni drága exem is, így egyenlőre a hozzá való közeledést tartalékra kellett állítanom. Viszont a neheze csak most fog következni.

Mivel komolyan gondolom azt, hogy szeretném megismerni, tennem is kell érte. Amint lehetőség adódik rá, élnem kell vele és a lehető legtöbb időt kell vele töltenem. Bármennyire is féltem most a szemébe nézni, tudtam, hogy csak így deríthetem ki érzéseit az irányomba. Bátornak kell mutatnom magam, aminek persze nem az a lényege, hogy nem remeg bele a szívem, ha csak rá gondolok, hanem az, hogy mások nem tudnak erről a remegésről. Főként ő nem. Ugyanis most nem csak a gyomrom bukfencezik, de még a szívem is rakoncátlankodik.

Nagy sóhaj kíséretében vettem elő a telefonom. Bőven volt még időm, és azzal is tisztában voltam - Noya infóinak köszönhetően -, hogy Kageyama is ott tartózkodik már. A kérdések villámként cikáztak a fejemben, amitől izgalmam testi tünetei csak még inkább fokozódtak. Vajon most megutált? Rám fog nézni? Aggódott értem? Hiányoztam neki? Ő is izgul azért, hogy lásson? A kezemet egy idő után kénytelen voltam nadrágomba törölni, ugyanis kellemetlenné vált annak rohamos izzadása. Hangulatom csak tetőzte a fejem felett gyülekező esőfelhők csoportja, melyek elég csúnyán néztek le rám. Mintha mára mondták is volna az esőt...

Amint felbukkant előttem a ház alakja, szívem ismét nagyobb sebességbe kapcsolt, a torkom kiszáradt. Szomjas voltam, de nem mertem még inni sem, mert biztos voltam benne, hogy ebben az állapotomban még a víz is retúrjegyet váltana.

Remegő kezem lassan nyomta le a kapu, majd az ajtó hideg kilincsét, ezzel elém tárva a benti - szokásos - káoszt. A melegebb levegő azonnal megcsapott egy enyhe dohányszag kíséretében. Nagy levegőt vettem az egészségtelen füstből, amint beljebb verekedtem magam a lakásban. Cipőimtől és kabátomtól megválva megálltam az ebédlő közepén.

- Sziasztok...? - tekintettem körbe furcsán.

Mintha észre sem vettek volna.

- Szia, Hinata! - állt meg mellettem Suga, majd egy meleg ölelésben részesített. - Jó újra látni, jól vagy?

- I-Igen, köszi...mond csak, mégis mi folyik itt?

- A szokásosnál is nagyobb zsivalyra gondolsz? - nevetett fel. - Lesz egy komolyabb küldetésünk, ahhoz készülődünk.

- Mi? - fehéredtem le. - Nem is szóltatok!

- Persze, hogy nem. Te nem jössz - mosolygott rám továbbra is. - Téged, és Kageyamát kihagyunk.

- Miért pont minket? - csattantam fel.

Hihetetlen, kimaradok egy hetet, és máris nélkülem szervezkednek.

- Figyelj - sóhajtott, mialatt vállamra helyezte a kezét. - Dohányt csempészünk be magunknak, meg még pár másik bandának. Neked erre úgy sincsen szükséged, Kageyama pedig még újonc. Tsukishimára szükségünk van, és mivel új barátunk az ő felügyelete alá tartozik, így arra a hétre neked passzolnánk le.