Mintha nem lenne holnap | KageHina | ✓

2.

A nyitóbeszédet túlélve lustán pihentettem tekintetem a diákseregen, amely egymást taposva igyekezett elhagyni a csarnokot. Kedvtelenül húztam el ajkaim, mialatt vártam, hogy kevesebben legyünk. Minden ünnepség után ez játszódott el. Sosem értettem, mi jó abban, ha az ember két perccel hamarabb ér ki, mint valamelyik társa. A terembe ettől függetlenül nem fognak bekerülni, ugyanis a tanárt mindig meg kell várni.

- Már azt hittem kint vagy! - ugrott a hátamra a semmiből Noya, ezzel kiváltva belőlem egy kisebb szívrohamot.

- Megvárom, míg a nagyja kitalál, aztán majd kiindulok. A többiek?

- Passz. Nem láttál új arcot?

- Nem...pedig erősen kerestem.

Barátom vállat rántva indult a kijárat irányába. Árnyékként követve értem ki vele az udvarra. Bárhová néztem, csak az egyenruhába öltözött diákokat láttam...sok értelme volt ennyire sietni.

Viszont a friss levegő határozottan jól esett egy órányi poros, zsúfolt teremben való ácsorgás után.

Noya kényelembe helyezte magát az egyik padon - ami még éppen szabad volt -, majd ráérősen kezébe vette telefonját.

- Ráírok a többiekre, hogy mi van velük - közölte, majd belemerülve el is kezdte nyomkodni a készüléket.

Én csak csendben helyet foglaltam mellette és hallgattam a tanév első napjának felemelő hangjait.

Nem messze tőlünk, éppen egy pár vitatkozott. A lányon már látszott, hogy a sírás határát súrolja, viszont a fiú kíméletlenül kiabált vele, igazából fogalmam sincs miért. Nem is volt sok közöm hozzá, de külső szemlélőként valószínűleg a lány az áldozat ebben a kapcsolatban. Minden alkalommal, mikor a srác tartott egy lélegzetvételnyi szünetet, a lány halkan, kedves hangszínben próbált neki bőszen magyarázni valamit, de ez kudarcba fulladt. Mintha a lemez beragadt volna nála, újra és újra csak ugyanazt hajtotta. Lassan kezdtem összerakni a képet.

A lány szeretett volna a hétvégén kimozdulni a barátnőivel - ugyanis egész nyáron nem volt alkalma találkozni velük -, de a srác féltékeny üzemmódba átváltva nem akarta elengedni, mert biztos megcsalná. Ekkor barátnője próbált azzal érvelni, hogy ő sosem szólt, mikor a fiú elment napokig bulizni. Ezt figyelembe se véve, egyre durvábban és lekezelőbben beszélt vele, miszerint ők már a kapcsolatuk kezdetekor "lefektettek pár szabályt".

Ezekkel a szabályokkal csupán lekorlátozza a lányt...

Figyelmem elterelve róluk pillantottam barátomra, aki meglepetésemre szintén őket nézte, ökölbe szorított kézzel. Már készült volna felállni, mire gyorsan visszaültettem.

- Hagyd rájuk Noya! Ebbe nem szólhatunk bele, nem tartozik ránk! - szóltam rá.

- Nem érdekel. A szart is kiverem ebből a selejtből! - sziszegte.

- Már az első napon balhézni akarsz? Ne indítsd már így az utolsó éved! Nem ér ennyit, ne legyél hülye!

- Csak engedj már el! - tépte ki karját a szorításomból.

Ingének ujját feltűrte, majd kimért léptekkel sétált oda a még mindig veszekedő párhoz. Remegett a dühtől, mégis visszafogta magát. Gyűlöli az igazságtalanságot, főleg ha lányokról van szó. Kettőnk közül ő az, aki nem tud egy helyben ülni és figyelmen kívül hagyni az ilyen helyzeteket. Ezek a szituációk mindig tettekre sarkalják.

- Hé, gyökér! - szólt hozzá, mikor odaért.

Fejem fogva figyeltem minden pillanatot. A srác majdnem egy teljes fejjel magasabb volt barátomtól, ez mégsem rettentette el tőle. Végül is, akadt már dolga magasabb és testesebb emberekkel is.