Mintha nem lenne holnap | KageHina | ✓

23.

December 31.(múlt idő)

A szerelem furcsa dolog. Boldog leszel tőle, aztán szomorú. Olyasmiket is megteszel, amiket azelőtt sosem tettél volna meg.

Kenma Kozume volt az első ember, aki iránt ilyen érzelmeket kezdtem táplálni, és mindez egy nap alatt történt, az új évi bulin. Noya hívott meg az egyik lebujba, ahol nem kértek igazolványt, így úgy voltam vele, hogy egyszer élünk. Hollywood-i filmeket megszégyenítő jelenet volt az egész, amikor megpillantottam őt, amint lazán egy falnak támaszkodva nyomkodta telefonját. Talán hosszabb ideig legeltettem rajta szemeim, ugyanis megérezte azt, hogy figyelem. Egyetlen felesleges mozdulat nélkül nézett fel rám, én pedig azt sem tudtam hirtelen, hogy fiú vagyok-e, vagy lány. Tekintetem elég feltűnően kaptam el róla, mintha csak egy pillanat erejéig néztem volna őt, majd mire újra bátorságot vettem ahhoz, hogy ránézzek, már hűlt helye volt.

Zavarodottan követtem legjobb barátom az italos pulthoz, ahol magamnak egy lájtos koktélt kértem, hiszen nem az volt a célom, hogy leigyam magam - Noyával ellentétben -, hanem az, hogy jól érezzem magam. Bal oldalam felől elfoglalták az addig szabad helyet, majd az illető lágy hangon szólt a pultosnak:

- Ugyanaz lesz, mint ami a fiúnak.

Tekintetünk összekapcsolódott, mikor fél testtel felé fordultam. Annyira magával ragadott, hogy szinte lecövekeltem a székben, nagyot nyeltem, hogy hangomra találjak.

- Uram, a Boxcar, amit kért - nyújtotta felé a poharat a férfi, amit biccentve fogadott el, ezzel megtörve szemkontaktusunkat.

Szájához emelte a kapott italt, óvatosan belekortyolt. Elégedett mosollyal az arcán fordult vissza felém, nedves ajkait szólásra nyitotta.

- Remek ízlésed van, ezt még nem is kóstoltam - mondta, majd visszatette az asztalra, hogy a kezét nyújtsa. - Kenma vagyok.

- Hinata - fogadtam el mancsát.

Olyan puha és meleg volt...

- Te új vagy, igazam van? Nem látszol idevalósinak.

- A külvárosi részen lakok, csak a barátom kísértem el, aki... - fordultam hátra, azzal a szándékkal, hogy bemutatom őket egymásnak, viszont a szék a másik oldalamon kiürült. - Aki eltűnt - sóhajtottam végül.

Halvány mosolyra görbült szája, a poharat újból magához ragadta, én pedig a kellemetlen helyzet miatt szintén így tettem. Különleges aurája volt, tekintetem pedig vonzotta a külseje. Senki sem volt még ilyen hatással rám, ettől pedig megijedtem. Nem okozott gondot az ismerkedés, vagy barátkozás, de ez más volt.

- Egy törpe sráccal jöttél, igaz? Barna haja van, a frufruja pedig szőke.

- I-Igen...miért?

- Nem fog egyhamar visszaérni hozzád - bökött fejével a táncparkett irányába, ahol is az említett táncolt egy vadidegen sráccal.

Nagyot sóhajtva fejeltem meg az asztalt, és ebben a pillanatban még azt is megbántam, hogy megszülettem. Mégis mit vártam? Nem gondolhattam komolyan, hogy itt lesz mellettem majd egész végig, őt mindig is jobban hajtották a villámkalandok.

- Ha gondolod, lóghatunk együtt is. Én is egyedül vagyok, legalább nem maradsz magadra.

Kissé kétkedve pillantottam fel rá. Nem hangzott rosszul az ajánlat, de mégiscsak egy ismeretlen emberről van szó, én pedig nem vagyok elég részeg ahhoz, hogy hülyeséget csináljak.

Habár, eddig sosem süllyedtem le arra a szintre.

- Nem is tudom... - adtam hangot bizonytalanságomnak.