Amikor betáncoltál a szívembe... Jamie

19. Fejezet

Csak álltam vele szemben és elakadt a szavam. Fekete szmokingban volt és kedves mosolya ugyanúgy magával ragadott, mint akkor régen. Örömteli pillanat volt, hogy újra láttam, mégis valamiért nagyon furcsán éreztem magam. Közelebb lépett hozzám és megölelt. Kezét hátamra tette és nevetett.

- Mikor is találkoztunk utoljára? Talán tíz-tizenegy éve? – kérdezte mosolyogva.

- Tizenkettő. – mondtam halkan. – Régen volt már.

- Hogy vagy? Hogy alakult az életed. – kérdezte érdeklődve.

- Hát, eddig New York-ban éltem, de már ide költöztem én is. – úristen mit mondjak, csak simán mondjam el az igazat vagy várjam meg míg rákérdez, gondoltam. El kellett volna, de valamiért egyszerűen nem jött ki a számon. Közbe is szakított és felhozott egy régi emléket, amit már azt hittem teljesen elfelejtettem.

- Emlékszel, mikor éjszaka elvittelek a tópartra és néztük a csillagokat. A mai napig tisztán látom azt az éjszakát. Jók voltunk együtt. – mondta halkan és a földre nézett. Kerestem a tekintetét, majd rámosolyogtam.

- Igen, tényleg azok voltunk. De már nagyon régen volt. – próbáltam oldani a hangulatot. Nagyon szerettem John-t. Mikor szakítottunk, azt hittem meg fog szakadni a szívem, és hogy soha többé nem leszek szerelmes senkibe. Annyira jó volt a vele töltött idő és most, hogy újra láttam, hirtelen minden eszembe jutott. Abban a pillanatban nagyon elveszettnek éreztem magam. Miért találkoztam most vele. Előző nap kérte meg a kezem Jamie, erre találkozok életem egyik nagy szerelmével. Mit akar ezzel az élet? Próbáltam gondolkodni, de John lágy hangja közbeszólt.

- Tudod, valamikor megihatnánk egy kávét esetleg és beszélgethetnénk kicsit. – mondta zavartan. Végül is, mi baj lehet egy kávéból.

- Persze, jó lenne. – mondtam mosolyogva. Éreztem, hogy nem kellene bonyolítanom a dolgokat, de annyira jó volt valamiért őt újra látni. Egyszer csak megjelent anyám mellettünk.

- Látom találkoztatok. – mondta boldogan kezeit összetéve. – Képzeld Julia, John sebész lett. Nagyon szép házban lakik innen nem messze.

- Sandra, semmiség az egész. – mondta szerényen.

- Tényleg sebész lettél? – kérdeztem mosolyogva.

- Hát igen. Sikerült végül is. – mondta zavarban lévő tekintettel. Én csak néztem őt, majd anyámra vetettem egy pillantást.

- Egyedül jöttél? Hol van, hogy is hívják? – kérdezte mögém nézegetve.

- Jamie. Igen, sajnos nem tudott jönni. – mondtam komoly arccal.

- Nagyon kár, pedig kíváncsi lettem volna rá. De így legalább tudtok beszélgetni kicsit kettesben. – mondta nevetve és elindult befelé. Követtük mi is, de John megfogta a kezem és visszahúzott egy pillanatra.

- Ki az a Jamie? – kérdezte zavartan.

- A vőlegényem. – mondtam komoly arccal és elindultam befelé. John csak állt és nézett utánam, csalódott arckifejezéssel. Mikor bementem, anyám épp tósztot mondott.

- Koccintsunk arra, hogy újra rám talált a szerelem, és nem is akármilyen formában. – szememet forgattam, mert már előre tartottam ettől a beszédtől. – Egy csodás férfit találtam magam mellé. – a mellette álló idős férfira mutatott, akin látszott, hogy szintén kő gazdag. Anyám megint jól választott. – Remek szerető és végre boldog lehetek. Mindenkinek ezt kívánom, hogy találjon valakit, aki mellett önmaga lehet, aki elfogadja olyannak, amilyen. – John közbe mögém lépett és a fülembe suttogott.