Amikor betáncoltál a szívembe... Jamie

40. Fejezet Vége

Már csak egy hét volt karácsonyig és próbáltam kitalálni, mit főzzünk majd aznap. A konyhában álltam és a laptopot bújtam recepteket nézegetve. Közben halk zene szólt a háttérben, én pedig táncolni kezdtem rá. Nagyon jó kedvem volt és ezt semmi nem tudta elrontani. Már megvolt Jamie ajándéka, meghívtuk Sarah-t és John-t, minden úgy volt, ahogy szerettem volna, már csak a kaja volt vissza. Feltoltam a hangerőt és lecsukva laptopom táncolni kezdtem a nappaliban. Jamie pont akkor lépett be a szobába és vigyorogva engem nézett. Én észre se vettem, csak boldogan táncoltam és élveztem a jó zenét. Jamie nevetett és letett az asztalra egy üveg bort, majd odasétálva hozzám, elkapta derekam hátulról és ő is táncolni kezdett velem. Nevettünk és bolondozva ugráltunk egymás mellett. Szerettem, hogy ilyen volt, mindig vevő volt az őrültségeimre. Mikor vége lett a számnak, lihegve ledőltem a kanapéra és vigyorogva Jamie-re néztem.

- Mi ez a hatalmas jókedv? – kérdezte nevetve.

- Az legyen az én titkom. – néztem rá mosolyogva. Jamie hunyorítva rám nézett és nyomott egy csókot arcomra. A konyhába ment és kibontotta a bort. Kitöltött két pohárra és leült mellém a kanapéra. Felém nyújtotta a poharat, közben kinyitotta a laptopot. – Köszi, most nem kérek. – Jamie csodálkozva nézett rám.

- Ez egy nagyon finom bor.

- Jól van, talán majd később. – mondtam nevetve. – Mi lenne, ha kacsa lenne a karácsonyi menü? Nem bonyolult, finom és mégis egy kicsit extra.

- Ezért is szeretlek, mert ilyen okos vagy. – csókolt meg mosolyogva. – Akkor kaja is kipipálva. Mi van még? – nézett rám. Én végig mértem és huncut mosollyal arcomon ujjamat végig húztam ajkamon.

- Hát lenne itt valami még. – mondtam mosolyogva és lassan megcsókoltam. Jamie kezét arcomra téve csókolt vissza, másikat derekamra tette. Kopogtak az ajtón, majd Jamie felállt és kinyitotta. Jamie anyukája állt az ajtóban, aki meginvitált minket karácsony másnapján egy ebédre magához. Örömmel fogadtuk a meghívást, mert nagyon szerettem Sandra-t. Mindig tudtam Jamie honnan örökölte, hogy ennyire kedves és odaadó. Sandra-nál jobb anyóst nem is kívánhattam volna. Jamie behívta és maradt vacsorára. A következő napokban még intéztem pár dolgot, orvoshoz mentem és megvettem Sarah és John ajándékát, ami egy utalvány volt egy közös kiruccanásra, ami úgy éreztem jót tesz majd nekik és biztos örülni is fognak neki. Akkor, a fa megvételét, inkább a két fiúra bíztam, mert nem éreztem úgy, hogy én újra szeretnék bajlódni vele. Bár a múltkori is nagyon viccesre sikerült, de inkább nem éltem a lehetőséggel. Úgy voltam vele, lesz Sarah-val sok más dolgunk még azon kívül is.

John karácsony előtt pár nappal egy elég érdekes dologgal kapcsolatban keresett meg. Felhívott, hogy találkozzak vele és ebédeljünk együtt, mert beszélni szeretne velem valamiről. Belementem, mert épp nem volt dolgom és találkoztunk egy közeli étteremben, ahova sokat jártunk együtt akkoriban. Bementem, ő már az egyik asztalnál ült és a terítőt gyűrögette, láttam rajta, hogy ideges valami miatt. Mikor odaértem kezemet a vállára tettem és rámosolyogtam.

- Szia. Mi a helyzet? – kérdeztem tőle.

- Szia, először rendeljünk valamit, aztán mondom. – mondta komolyan. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de hagytam, hogy akkor mondja, amit szeretne, amikor ő szeretné.

- Jól vagy egyébként? – kérdeztem tőle, mert eléggé izzadt.

- Persze megvagyok, csak elég meleg van itt. – mondta és körbe nézett.

- Én nem érzem, de jól van. – néztem az étlapra nagy szemekkel. Kijött a pincér és kiválasztottuk az ebédünket. John lábát rázta az asztal mellett, amire lenéztem majd megfogtam kezét. – John! Mi a baj? – néztem rá nagy szemekkel. – Bökd ki, mert kezd eléggé zavarni a dolog. Nagyon furcsán viselkedsz. – John rám nézett, majd zsebébe nyúlva elővett egy kis dobozt. A dobozra néztem, majd újra szemébe. Letette az asztalra és felé biccentett. Odanyúltam és lassan kinyitottam. Egy csodálatos gyűrű volt benne. Elakadt a lélegzetem azonnal és felnéztem rá. John bizonytalan tekintettel nézett rám, amitől hirtelen kétségbe estem. – John! Ugye nem... - néztem rá ijedt arccal.