Vérvonal - Egy Star Wars - Kylo Ren fanfiction

Tizenhárom

Egyenletes csipogásra ébredtem, illetve arra, hogy valaki fogja a kezem. Kinyitottam a szemem, amit meg is bántam, mert elvakított a fehérség. Aztán megláttam tőlem balra Poe-t, ő fogta a kezem, amibe infúzió volt kötve. Megmozdultam, így Poe felkapta a fejét, és rám nézett. Aztán felállt, és homlokon puszilt.
- Hozok egy nővért. - szólalt meg, majd el is tűnt egy fél pillanatra.
- Szia. Te biztosan Leah vagy. Az én nevem Rose. Én foglak kezelni, amíg rendbe nem jössz. - Mosolygott rám az ajtón belépő nővér. Én viszonoztam a mosolyt, majd kissé rekedten, de megszólaltam.
- Hogy van a vállam?
- Hát, tekintve, hogy másodszorra sebesültél meg ugyan ott, egészen jól. Viszont...a vállizületed nagy mértékben károsodott, így meg kell hogy műtsünk. Ha beleegyezel, viszonylag gyorsan megleszünk vele, és a vállad szinte olyan lesz, mint előtte.
- Rendben. Vállalom.
- Bármi allergiád van?
- Tudtommal nincs.
- Rendben. Akkor előkészítem a műtőt. Pár perc és jövök. - ezzel eltűnt az ajtóban.
- Leah. - szólalt meg Poe.
- Igen? - fordítottam felé a fejem.
- Nagyon sajnálom, én...
- Shh. - tettem a mutató ujjamat a szájára. - Nem kell. Nem te tehetsz róla.
Megfogta a mutató ujjam, és megpuszilta, majd a kézfejemet is. Ez után pedig lehajolt és hosszan megcsókolt. Szenvedélyes csókja melegséggel töltött el. Rögtön viszonoztam, majd pedig elváltak ajkaink és ismét megszólalt.
- Nagyon hiányoztál.
- Te is nekem. - mosolyogtam rá, majd megjelent a nővér.
- Készen állsz? - kérdezte.
- Persze.
Ezzel elkezdett leszedni a gépekről.
- Amikor felébredsz, ugyan itt foglak várni. - szólalt meg Poe.
- Én benne vagyok. - mosolyogtam rá, majd ismét megfogta a kezem, és megpuszilta a kézfejem.
- Aludj jól. - válaszolta, majd amint a nővér kitolt a szobából, ő is felállt, és eltűnt a folyosó végén.
- Ez lehet kicsit fájni fog, de így hat a leggyorsabban. - szólalt meg a nővér, majd belém szúrt egy injekciót.
Betolt a műtőbe, én pedig kezdtem elálmosodni. Furcsa volt, mivel most aludtam egy csomót. De végül a fáradtság átvette az uralmat felettem, és elnyelt a sötétség.
***
Ismét egyenletes csipogásra ébredtem. Mikor kinyitottam a szemem, a fehérség helyett sötétség fogadott. Poe lazán fogta a kezem, de közben ő is elaludt a széken. Összefontam az ujjainkat, majd pedig egy picit megszorítottam a kezét. Erre ő rögtön felkapta a fejét, és elmosolyodott.
- Jó reggelt.
- Neked is. Meddig voltam kiütve?
- Hát, nagyjából két napig. A vállad pedig remekül van, így már ma kiengednek a kórházból.
- Na az szuper. És mikor mehetek?
- Várd meg a reggelt, még csak hajnali kettő van. - nevetett fel.
- De én nem vagyok álmos. Túl sokat aludtam.
- És éhes?
- Az nagyon. De főleg szomjas.
- Gondoltam. Mindjárt jövök, szerzek valamit neked.
Amíg Poe elment ennivalóért, szétnéztem a szobában. Viszonylag pici helyiség volt, tiszta fehér falakkal. Az elrendezése hasonlított az Első Rend orvosi részlegéhez, azonban ez picit más volt. A szobában csak egy éjjeli szekrény és két szék kapott helyet az ágyamon kívül, és minden fehér anyaggal volt bevonva. Visszatért Poe, nekem pedig összeszaladt a nyál a számban a tányérra nézve. Gyorsan felültem, majd elvettem tőle a tányért, és neki is láttam az ételnek. A tányéromon egy nagyon guszta melegszendvics kapott helyet, mellette pedig furcsa kinézetű zöldségek, viszont kinézetükkel ellentétben nagyon finomak voltak. Gyorsan el is tüntettem mindent a tányéromról.
- Ez nagyon finom volt, köszönöm.
- Látom éhes voltál. - nyomott a kezembe egy pohár furcsa lötyit.
- Ez micsoda? - néztem bizalmatlanul a rózsaszínes anyagot.
- Ez egy specialitás. Nem tudom a nevét, de nagyon finom. Kóstold meg.
- Biztos?
- Igen.
- Hát jó. - kortyoltam bele az italomba. Meglepő módon virág íze volt, és ez adott neki egy édeskés beütést.
- Mmm...ez tényleg nagyon finom.
- Ugye mondtam? - vigyorgott Poe. Elvette tőlem a most már üres poharat, és letette az éjjeli szekrényre. - Hogy érzed magad?
- Kicsit még fáj a fejem, de ez gondolom az altató miatt van. Egyébként remekül.
- Örülök. - vigyorgott ismét, és a számra tapasztotta ajkait. Rögtön viszonoztam a csókot, és elmélyültünk egymás közelségében. De itt nem állt meg. Egy kis idő elváltak ajkaink, aztán elkezdte a nyakamat csókokkal telehinteni. Egy centit sem hagyott ki, és minden csókja borzongást váltott ki belőlem. Egy idő után aztán visszatért a számhoz. Megcsókolt még párszor, aztán pihegve elváltunk egymástól. Én átöleltem, amennyire tudtam, és ismét beszívtam az illatát. A szokásos gépolaj és férfiparfüm keverék nyugalom és otthon érzését adta.
Gyorsan ki is szabadultam Poe öleléséből. Nem szabad lenne ezt éreznem. Poe egy ellenséges kormánynak dolgozik...bár őket inkább érzem közel hozzám mint az Első Rendet.
Felemelte a fejét, és aggodalmasan nézett rám.
- Minden oké?
- Beszélnem kell majd a tábornokkal. Van néhány kérdésem.
- Lehet én is meg tudom válaszolni őket.
- Azt nem hiszem.
- Hát jó. Ahogy gondolod.
Hirtelen megszólalt egy sziréna szerű hang.
- Ez a reggeli ébresztő. Nemsokára szabad vagy.
- Jó reggelt. - dugta be a fejét Rose az ajtón.
- Jó reggelt. Mehetek?
- Amint lekapcsoltalak a gépekről, nyugodtan. Hogy érzed magad.
- Nagyon jól. A vállam még csak nem is lüktet.
- Szuper! És szabad is vagy. Ha bármi gondod van, gyere vissza nyugodtan.
- Rendben köszönöm.
- Gyere Leah. - fogta meg a kezem Poe, majd összefonta az ujjainkat. Én egy kicsit zavarba jöttem, mivel ez úttal Rose is ott volt. Felnéztem rá, mire ő csak egy mosoly kíséretében rám kacsintott, majd visszatért a munkájához. Ha lehetséges volt, még jobban zavarba jöttem, és elvörösödtem.
Ennyire egyértelmű lenne, hogy Poe-val nem is tudom...együtt vagyunk? Már ha ezt az egészet lehet kapcsolatnak nevezni.
A folyosón lassan elérkeztünk az ismerős faajtóhoz. Az ajtó mellett álló őr a kezünk láttán először felvonta a szemöldökét, de aztán elállt az útból. Én gyorsan kihúztam a kezem Poe ujjai közül. Nem akartam sem feltűnést kelteni, sem kíváncsi tekinteteket kapni. Már így is elég furcsa látványt nyújtottam teljesen fekete páncél aláöltözetben a többi szürke ruhás ember között.
Beléptünk a következő terembe, ahol a tábornok éppen egy hatalmas papírkupac felett. Amint megérkeztünk, felkapta a fejét, és felállt az asztaltól.
- Hello Leah. Biztos ezernyi kérdésed van. Foglaljatok helyet. - mutatott az asztalával szemben lévő székekre.
- Az Ellenállás ölte meg édesanyámat? - vágtam bele a közepébe.