Vérvonal - Egy Star Wars - Kylo Ren fanfiction

Tizennyolc

Ahogy teltek a napok, hetek, egyre több küldetésem és edzésem volt. Snoke rábízott Ren-re, hogy képezzen ki az erőben, és az igazat megvallva egészen jól haladtunk. A lézerkard párbaj eddig is egész jól ment, de az érzéseim kizárása még mindig nehéz feladatnak bizonyult. Főleg, ha Ren a határaimat feszegette. Például azzal, hogy minél hamarabb küzdjem le a fájdalmat és a gyászt. Ami nem ment könnyen. Egyáltalán. De napról napra kezdtem jobban lenni. És ezt valamivel könnyebbé tette a sok edzés és küldetés. Nem volt lehetőségem sem gondolkozni azon, amin korábban.
- Tévedtem. Veled kapcsolatban.  - szólalt meg egyik edzésünkön Ren.
- Mégpedig miben?
- Nem egyedüllét kellett neked, hogy jobban légy. Hanem elfoglaltság. Méghozzá jó sok.
- Hát...úgy tűnik, igen. - válaszoltam nagy nehezen, miközben próbáltam levegőhöz jutni az 5. lézerkardpárbajunk után. Aztán elkezdtem gondolkozni, a koncentrációm kicsit csökkent, és pár másodperccel később pedig felszisszentem, amikor Kylo vörös, izzó pengéje hozzáért a felkaromhoz, kiégetve az edzős felsőmet, a karomon is egy csúnya piros csíkot hagyva.
- Koncentráció! - rivallt rám Kylo.
Egy pillanatra behunytam a szemem, kiürítettem az elmém, és újult erővel ismét összecsaptam vele. Most nekem sikerült őt majdnem megsebesíteni, bár csak majdnem. Csak a pólójának szélét találtam el, amiből egy darab a padlóra esett. Bár Ren-t ez nem igazán zavarta. Rögtön újra támadott, és hátrálnom kellett, hogy kivédjem támadását. Aztán pár perccel később ismét én kerültem vesztesként a padlóra. Igaz, most valamivel jobban bírtam, mint legutóbb, de most is én voltam a vesztes.
Ren deaktiválta a kardját, rárakta az övére, majd a kezét nyújtotta. Elfogadtam, és felhúzott a földről.
- Most egy kicsit pihenhetsz. Van némi dolgom. Aztán 2 óra múlva folytatjuk.
- Rendben. - ezzel eltűntem az edzőterem öltözőjében. Gyorsan letusoltam, majd átöltöztem és visszamentem a saját lakrészembe. Újra rám jött egy fajta rosszullét, mint mióta elkezdtem újra edzeni, minden nap. Hol reggel, hol szünetben, hol este. Igazából szinte bármikor. Ren mondta, hogy a szervezetemnek kell idő, amíg visszaszokik a folyamatos kemény fizikai megterheléshez. Bár ezen kívül tök jól vagyok. Sőt. Ez is csak olyan, mint ha innék egy pohár vizet. Rámjön, hányingerem van, néha ki is adom magamból, amit csak tudok, aztán amilyen gyorsan jött, el is múlik az egész. Szóval nem igazán zavartatom magam.
Annyiszor voltam már az orvosi részlegen, hogy még egyszer nem kell.
Hirtelen kopogtak az ajtón. Tudtam, ki áll a másik oldalon.
- Gyere be! - pont ahogy vártam, Kylo Ren jelent meg az ajtóban.
- Gyere. Folytatjuk az edzést. Egy kis erőhasználattal.
- Király. Az izmaim már így is szünetért könyörögnek.
Na, ha azt hittem, hogy az erőhasználat kisebb fizikai megterheléssel jár majd, nagyot tévedtem.
Kylo nem csak teljes mentális edzést csináltatott velem végig, hanem összekapcsolta fizikaival is. Ha eddig nem fáradtam el eléggé, na akkor most mégis. Olyannyira, hogy miután el kellett zárnom az elmém előle - amit azzal gyakoroltam, hogy megpróbált a gondolataim között olvasni - rosszul lettem ismét. Megszédültem, és egy másodperccel később már a földön feküdtem. A fejem rendesen bevágtam, a testem pedig úgy viselkedett, mint ha nem a saját magam ura lettem volna. Amíg Ren oda nem jött, egyszerűen megmozdulni sem tudtam.
- Jól vagy? - kérdezte. Csak az aggódó arcát láttam.
- A-azt hiszem igen. Csak...megszédültem.
- Rosszul szoktál lenni?
- Hát...néha.
- Milyen gyakran?
- Uh, hát...újabban minden nap. De néha csak pár percre hányingerem van, aztán...
- Nincs csak. Ez komoly is lehet. Szólhattál volna hamarabb is. Nem folytatjuk edzést. És menj le a kedvenc orvosodhoz. Nézzen meg...nem tetszik ez nekem.
- Lassan beköltözhetek a klinikára. - szóltam nevetve, miközben felültem.
- Lehet. De az egészség az első.
- Apropó egészség...a csapattársaim mondták, hogy valakit elveztettél, mikor engem védtél. Nirát. Láttam őt a gondolataid között.
- Te...te beleláttál a fejembe?
- Csak részleteket láttam.
- De...ez...huh. Teljesen kiürítettem az elmém. Hogy?
- Ha ez megnyugtat, én sem tudom.
- Huh...hát ez furcsa.
- Szóval, mondasz róla valamit, vagy...?
- Huh...hát ez hosszú.
- Nem baj, ráérek.
- Annyit kell, hogy tudj, hogy hasonlított rád. Valamivel magasabb volt, és zöld szeme volt, de a haja ugyan olyan. És a személyisége is kísértetiesen hasonlított rád. De...ott az erdőben azért vesztettelek el, mert ott, tudtam, hogy nem tudom őt megmenteni. Tudtam azt is, hogy nem befolyásolhatnak az érzéseim, főleg küldetés közben, de mégis úrrá lettek rajtam. Elvakított a düh és a bosszúvágy. És...ezért tartunk most ott, ahol. Nem kellett volna...
- Hé! - tettem rá a kezem a vállára - Nem a te hibád. Egyébként pedig én nem bánok egy dolgon kívül szinte semmit.
- Nagyon szeretted - és még szereted most is - Dameront, igaz? - tette fel a kérdést, ami szíven ütött teljesen.
- A-azt hiszem, hogy igen. - lehajtottam a fejem, mert újra eszembe jutott a múlt. De most már könnyek nélkül.
- Hé...nem szabad lenne, de...megértelek. Teljesen. A szeretet az egyetlen dolog, amit még Sith-ként sem tudsz visszautasítani.
- Biztos vagy te abban, hogy Sith vagy? Vagy csak egy ábránd az, mit kergetsz?
- Huh...hát nem tudom. Sokszor érzem, hogy szólít a fény. De a sötét oldal sokkal erősebb és hatalmasabb. Mindig erőt vesz a galaxis felett, legyen bármi is.
- Ahogy gondolod. Minden esetre a tanítványod vagyok. Így nyilván követem azt, amit te is.
Ren erre már nem válaszolt semmit, csak bólintott egyet. Hirtelen beléptek a csapattársaink, Ren pedig - ki tudja miért - felhúzta a maszkját. Bólintott a többieknek, majd elindult kifelé.
- A klinikát ne felejts el útba ejteni. Holnap kérem az eredményt.
- Rendben. - bólintottam, ezzel Ren pedig eltűnt.
- Minden oké? - kérdezte Calia, miközben megölelt.
- Szerintem igen. Legalábbis én nem érzem magam rosszul...de mégis tüneteket produkálok...csak nem tudom, miét.
- Na, azért fel a fejjel! És jobbulást!
- Köszönöm. Én megyek is jó edzést nektek!
- Gyerünk fiúk, melegítsünk! Aztán 20kg-os hátizomerősítést csinálunk! - kiáltott oda a fiúknak. Azok persze rögtön csinálták is a dolgukat.
- Fel a fejjel, Pryde. - mosolygott rám, aztán megint rárivallt a kis csapatra.  - Adams, mi a fenét csinálsz? Múltkor is meghúztad magad, azt ott fájlaltad a karod! Normálisan, ha kérhetlek. - ezen nevettem egy jót, aztán el is köszöntem tőlük. Talán igaza van Rennek, meg kéne nézni, mi van velem.
Miközben teljes páncélzatban a klinika felé vettem az irányt, szembe jött Hux, aki csak bólintott. Jót nevettem magamban azon, hogy ha tudná ki van a maszk alatt, még talán tudomást sem venne rólam.
A klinikán persze amint beléptem, rögtön kiszúrt Seth. Mosolygott is egyet, aztán folytatta a betegellátást. Mikor levettem a sisakom, pár nővér is rám mosolygott, jelezve, hogy tudják, ki vagyok. Aztán megjelent Seth.
- Miben segíthetek, ismét Leah? - kérdezte félig vigyorogva.
- Nem vicces. Kylo mondta, hogy jöjjek ide. Az elmúlt 2 hétben nem vagyok túl jól, ma pedig elszédültem és a földön kötöttem ki edzés közben. Ezért is vagyok itt.
- Oh. Gyere velem. - ezzel bevezetett egy üres szobába. Leültem egy székre, Seth pedig a kezébe vette papírjait, és elkezdett kérdezgetni.
- Mióta vagy rosszul?
- Kb két hete, talán kicsit több.
- Milyen gyakran?
- Az elején csak két-három naponta tört rám a hányinger, de aztán minden nap, ma pedig kétszer is.
- Értem. Szedsz bármi gyógyszert?
- Nem.
- Allergia?
- Nincs.
- Szuper. Veszek tőled vért, aztán kielemezzük. Meglátjuk, mizu a vérképeddel. Van sejtésem.
- Mégpedig?
A szemembe nézett, aztán titokzatosan válaszolt.
- Nem szeretnéd tudni. - vett tőlem vért közben. - Szuper. 20 perc és megkapod az eredményt. Addig maradj itt, kérlek.
- Nem mehetnék veled? Megnézni, mit hogy csinálsz?
- Hát...most egy nyílt törést fogok ellátni, de ha érdekel...
- Igen!
- Rendben, rendben. Várj egy kicsit. Kilépett az ajtón, én pedig követtem. Elment mellettünk egy nővér, és Seth megállította.
- Tegye be ezt kérem a vérelemzőbe. Nemsokára megyek az eredményekért.
A nővér bólintott egyet.
Na és Seth nem viccelt. A nyílt törés tényleg durva. Nem is a vérrel van baj, hanem...ew. Elfogott a hányinger ismét, bár máshogy. Tudtam, hogy ez azért van, amit nézek. Amint befejezte, megmosta a kezét.
- Azt pletykálják, hogy Dameronnal jársz. Ez igaz?
- Uhm... igaz volt.
- Szétmentetek? Hát úgy is lehet nevezni. Ő már...nincs velünk.
- Oh, Leah, nagyon sajnálom, én túl kíváncsi vagyok.
- Nem...nem kell. Megvagyok. Most már.
- Biztos? A testi betegségeknek általában lelki eredetük van. - E közben megérkeztünk a vérelemzőgéphez.
- Hát nem tudom.
- Bocs, visszavonom. Mármint, igaz amit mondtam, de erre nem.
- Mért, mi bajom van?
- Bajod? Semmi. A rosszullétek nemsokára el fognak múlni. Bár a szédülés lehet nem.
- Mi van már!?
- Nem tudom, mit szólsz hozzá...de gyermeket vársz, Leah.

_______

Author's note:

Hi!

Nah, bonyolódik a dolog, nemde?

Szép napot!

_______