Az alkohol megtette hatását; másnap reggel olyan hasogató fejfájással ébredtem, mint még talán soha. Tőlem balra Kylo Ren teljesen felöltözve állt, és azonnal rám nézett, amint megmoccantam. Felültem, és eleresztettem egy félmosolyt felé. - Jó reggelt. Bocs a tegnap estéért...nem tudom mi ütött belém. - Nem baj. Mindenki máshogy birkózik meg a gyásszal. De ha kérhetem, ne igyál még egyszer. - Nem tervezem... - Öltözz fel. - nyomott a kezembe egy pólót és egy nadrágot. - Mostanra már mások is lehetnek a folyosón. - R-rendben. Köszi. - ezzel eltűntem a fürdőszobába egy pillanatra. A hajam mivel úgy nézett ki, mint egy rakás szénakazal, így ahogy tudtam, befontam. A fürdőből kilépve szinte új embernek éreztem magam, azt leszámítva, hogy a fejfájásom nem múlt el. - Igyál sok vizet. Ja és ajánlok egy nagyobb adag fájdalomcsillapítót. - Kösz, de érzem, hogy fáj a fejem, nem kell rá emlékeztetned. Erre csak egy pár másodpercig tartó pimasz vigyor volt a válasz. - Menjünk Leah. Nekem dolgom van. - Rendben. Köszönök mindent. - Nincs mit. De nincs több pia, rendben? - Kérése számomra parancs, főtábornok. - vigyorogtam rá. Ő ismét eleresztett egy pimasz vigyort, majd felhúzva maszkját eltűnt a folyosó végén. Én gyorsan a saját lakrészem felé vettem az irányt, remélve, hogy nem találkozok össze senkivel. Pechemre szembe jött egy tiszt, aki végignézett rajtam és a nálam jóval nagyobb ruhadarabokon, majd egy megvető pillantást küldött felém. Őszintén, most mi van? Mindenkinek lehet nehéz éjszakája...Szent Sith. Ez azt hitte, hogy én...mindegy is. Inkább bezárkózom a szobámba és ki se jövök onnan. Jobb lesz az úgy mindenkinek. Mikor végre elértem a szobámba, szinte hasast ugrottam az ágyamban, és úgy is maradtam jó ideig. De aztán a borzalmasan hasogató fejem és a korgó gyomrom eszembe juttatta velem, hogy lenne más dolgom is, mint az alvás. Így hát gyorsan letusoltam és kifésültem a hajam, és amennyire csak tudtam, elfogadható külsőt igyekeztem magamnak csinálni, több-kevesebb sikerrel. A konyhában miután feltúrtam vagy 5 szekrényt fájdalomcsillapító után kutatva, és találtam is; szétnéztem étel ügyileg. A tegnapi szendvicsem még mindig ugyan ott hevert, ahol hagytam. Így hát úgy döntöttem, hogy megeszem. Sokkal jobban esett, mint tegnap, bár a gyomrom még utána is azt éreztette velem, hogy éhes vagyok, így hát - több-kevesebb sikerrel - készítettem magamnak tojásrántottát. Na igen. A fele odakozmált, amit rögtön ki is dobtam. A másik fele is kicsit keserű lett, de úgy voltam vele, hogy éhesebb vagyok mint hogy várjak még 5 percet. Befejezve a reggelimet elpakoltam, majd úgy döntöttem, hogy átöltözöm a nekem szabott ruhák egyikébe. Így hát kiválasztottam egy lazább fekete nadrágot egy sötétszürke pólóval. A szürke anyag rám simult, és jó meleget adott. Végre ott tartottam, hogy aludjak, de aztán megláttam az egyik sarokban egy kupacban a páncélomat és az aláöltözetem, a másikban pedig bakancsom. Így hát nekiálltam megtisztítani a páncélom és a cipőm, mivel mindkettő úgy nézett ki, mint ha koszban dagonyáztam volna az elmúlt 2 napban. Miután elkészültem vele, kihúztam a páncéltartó dobozomat, hogy elrakjam egy időre, de ez nagy hiba volt. A doboz mélyén ott lapult Poe pólója és kabátja. Először lefagytam, de aztán kivettem a két ruhadarabot, és beraktam a páncélomat a helyére. Egy pillanatig valamiért jó ötletnek tűnt megszagolni Poe dzsekijét. Ismét éreztem azt a különleges keverékét a gépolajnak és a férfi parfümnek. Aztán bevillantak képek, és a könnyeim elkezdtek potyogni. Ismét. Nem akartam megint órákat zokogni. Felálltam a zsebkendőért, ami elég fogytán volt már. Megfogtam Poe dzsekijét, és félre akartam tenni, de egyszerűen nem voltam rá képes. Ismét beleszagoltam, és bevillant más is. A mosolya, a nevetése, a pimasz vigyora, egy-egy megjegyzése vagy a pillanat, amikor mellette ébredtem a kórházi ágyon. És ekkor realizáltam valamit. Hogy mindez, minden egyes érintés, csók, bármi, aminek köze volt Poe-hoz, cseszettül hiányzik. Na és itt jött el az a pont, ahol feladtam a harcot, és szabad utat engedtem a könnyeimnek. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig ülhettem ott, mert egy idő után teljesen kimerültem és elálmosodtam. Megtöröltem a szemem, és bebújtam a jó meleg és puha paplan alá, Poe dzsekijével együtt. Ráterítettem a párnámra, és ráfeküdtem. Valami kemény került a fejem alá, így rögtön fel is ültem, hogy megnézzem, mi lehet az. Egy kis zsebet találtam rajta. Kicsit félve nyitottam ki. A zsebben egy cetli és egy medálon lévő gyűrű volt. Megnéztem a cetlit közelebbről is, és a könnyeim visszatértek. Poe kézírásával állt a papíron néhány sor. "Drága Leah! Ha ezt olvasod, valószínűleg valami történt kettőnkkel. A medálon lévő gyűrű édesanyámé volt; és neked szántam volna gyűrűként, de most medálként is. Tudd, hogy bárhol is leszel, bármilyen távol tőlem, mindig nagyon foglak szeretni; az, hogy ki melyik oldalon áll vagy ki mit tesz, nem változtat rajta. Nem volt sokszor bátorságom kimondani, de most megteszem. Szeretlek, Leah! Poe" Na, most már végképp patakokban folytak a könnyeim. - Jól magadba bolondítottál Dameron, ugye tudod?! - mondtam csak úgy magamnak. Nagyon nehéz volt elviselni Poe hiányát. Mikor külön voltunk, persze eddig is hiányzott, de mindig viszontláthattam. De most ez más volt. Tudtam, ha legközelebb az Ellenállással lesz dolgom, ő már nem lesz ott. És ez a gondolat felemésztett szinte teljesen. Félig sírva lassan álomba szenderültem Poe nyakláncával a nyakamban, a dzsekijén, csakhogy az illata és a gondolataim megint visszatértek hozzá. Ez úttal - talán utoljára - végre ismét teljesen boldog voltam.
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
