Vérvonal - Egy Star Wars - Kylo Ren fanfiction

II/16.

Én is rámarkoltam a lézerkardomra, de még nem aktiváltam. Meg akartam várni, hogy Palpatine mit akar.
- Ne hezitálj! Hát nem egyértelmű? A trón téged szólít.
- Egyszer elfoglalom a helyem, de az nem ezen a trónon lesz, és nem itt.
- A Cron bolygó lakói nem ismernek téged, drágám. Fogalmuk sincs, ki vagy. A szőke hajadon és a kék szemeden kívül nincs bizonyítékod, hogy oda tartoznál. Még a saját anyád nevét sem tudod.
Egy pillanatra elgondolkoztam. Aztán eszembe jutottak Kylo Ren szavai. Ő megmondta, hogy mindent be fog vetni, hogy teljesen átadjam magam a sötét oldalnak.
- Nem tudsz megfélemlíteni. - válaszoltam aztán neki.
- Tényleg? Mert a lovagod is itt van? - eleresztett egy kárörvendő nevetést, amitől felállt a hátamon az összes szőr.
Megragadta Kylot az erővel. Kirepült a kezéből a fénykard, és egyre közelebb került Palpatinehoz.
- Ahogy én elbuktam régen, úgy bukik el az utolsó Skywalker. - kiáltotta Palpatine, ezzel ellökte Kylot egy szakadékba.
- Őt hagyd ki ebből. Neki ehhez semmi köze.
- Ó, tényleg? Már egy ideje szólítja őt a fény. És téged is. Ő pedig túl gyenge, hogy ellenálljon. Téged is befolyásol. Lassan mindkettőtöket elnyel a fény. De te a sötétség gyermeke vagy, Leah Palpatine.
- Csak szeretnéd. Sosem leszek Palpatine.
- Azt majd meglátjuk. Eljött az idő, alattvalóim. Kezdődjék hát a szertartás! - kiáltotta el magát. Megjelent több ezer Sith, és valamiféle ősi himnuszt kezdtek el énekelni, Sith nyelven. Néhány szót felismertem a látomásaimból.
Behódolunk...uralkodó...Palpatine császárnő...Sithek...trón...
Egy pillanatra ismét elbizonytalanodtam. De aztán ismét eszembe jutott Kylo. Őt nem akarom és nem is fogom elveszíteni. Viszont az erőmre szükségem lesz...úgyhogy spórolnom kell vele.
- Lépj elő, gyermekem. - szólalt meg ismét Palpatine. - És most haragoddal lesújtasz rám. A szellemem átköltözik beléd, és elfoglalod a trónt. Biztos voltam a döntésemben. Ahogy abban is, hogy lerombolni jöttem ezt a templomot, nem uralni.
- Nem foglak gyűlölni.
- Itt a kis családod. - kinyílt a templom teteje, és megpillantottam a harcoló Ellenállókat és egy másik flottát. A Végső Rend...
- Te vezetted őket ide. De hatalmadban áll megmenteni őket.
- Miért ölted meg Rey-t?
- Túl gyenge volt. Csalódtam benne. Remélem benned nem fogok.
- Azt majd meglátjuk. Ezzel besétált még 3 ember. Mindannyian lézerkardot fogtak a kezükben. Kettőt sajnos felismertem. A Dameron testvérpárt. Mindketten elszántan léptek be a templomba, de sajnos tudtam, hogy az elszántságuk nem fog sokáig kitartani. Pont ahogy vártam; Palpatine őket is felemelte az erő segítségével. Mindannyiuk kezéből kirepült a fénykard, és deaktiválódott.
- Őket hagyd ki ebből, Palpatine.
- Ó, szeretném. De folyton beleavatkoznak más dolgába. Nem igaz, Poe Dameron? - ezzel megfogta, térdre kényszerítette Poe-t, és elkezdte kiszívni belőle az életerejét.
- Hagyd őket békén! - Poe már ordított a fájdalomtól, és éreztem, hogy egyre gyengül. Ezzel aktiváltam a fénykardom mindkét pengéjét. Szétszedtem őket középen. A sárga penge tényleg sokkal elegánsabb és szebb volt, mint az élőző. Plusz, éreztem valamit. A fénykard szólított engem.
- Ah...anyád fénykardjai. Ugyan olyan gyenge volt, mint te. Azt hiszed, egy erőtlen támadás megállíthat engem, a sötét nagy urat?
Ezzel engem is a levegőbe repített, a fénykardjaim elrepültek és deaktiválódtak. Engem is térdre kényszerített, Poe mellett. Ránéztem. Már alig lélegzett. De egy valamiben tévedtem. Az elszántság nem tűnt el a szemeiből. Ugyan úgy izott a szeme, mint amikor belépett ide.
Palpatine belőlem is elkezdte kiszívni az erőmet. A sikításomat valahonnan a terem másik végéből hallottam. Felnéztem az égre. A Ellenállók kaptak erősítést; ők álltak nyerésre. Aztán eszembe jutott mindenki, akit valaha szerettem és szeretek. Rey, Leia, Poe, Michael, Nate, Kylo, Calia, Adam, Kylo Ren, Keira...mindegyikük. Kizártam mindent, amit tudtam és megpróbáltam az érzéseimet és a szívemet követni. Lassan éreztem, hogy Palpatine szorítása gyengül rajtam, majd végül már nem tudott az erővel hatni rám. Közben, ott, a csillagok között, megszólalt egy hang...aztán mégegy...és mégegy...
- Leah, állj fel...
- Leah, erősebb vagy...
- Leah, ezek az utolsó lépéseid...
- Leah, állítsd vissza az egyensúlyt az erőben, ahogyan én tettem...
- Leah, áll fel!
- Állj fel!
- Te vagy az utolsó reményünk!
- Az utolsó Jedi!
- Leah, harcolj!
Most már én irányítottam. Palpatine végre elengedte Poe-t is. Azonban megmutatta igazi erejét. Elkezdett villámokat szórni a kezéből, megbénítva vele az Ellenállás gépeit.
Mikor megpillantott, abbahagyta. Villámait felém irányította, majd megszólalt.
- Én vagyok az összes Sith. - sziszegte.
- Én pedig...az összes Jedi. - az Erő segítségével magamhoz hívtam a kardjaimat, és blokkoltam vele Palpatine sugarait. Elkezdtek a villámok visszatérni a fejére, majd az egész testére. Végül pedig eltűnt a köpenyével együtt. A Sith templom elkezdett leomlani. Én is kezdtem elveszteni az erőmet. Aztán éreztem valamit. Kylo...
Elejtettem a kardjaimat, majd a következő pillanatban az eget láttam. Az Ellenállók ismét nyerésre álltak. Végre elértem azt, amit mindig is akartam. Leiának igaza volt. Mindenem megvolt ahhoz, hogy véget vessek ennek a háborúnak. Aztán egyszer csak a látásom kezdett elhomályosodni. Tudtam, ez mit jelent.
Szeretlek. Ez volt az utolsó szavam Kylonak, mielőtt vettem még egy utolsó levegőt, és elnyelt a sötétség.

**Kylo Ren nézőpontja**
Láttam Leah-t összeesni. Felhúztam magam a szakadék széléről, és minden erőmet összeszedve elkezdtem Leah felé futni. Leültem a földre mellette, és az ölembe vettem. A szívére tettem a kezem, és elkezdtem neki átadni az erőm egy részét. Éreztem, ahogy szép lassan visszatért bele az élet. Kinyitotta a szemét, majd megszólalt.
- Ben...- mosolygott rám. Most már nem zavart ez a név. Az Első Rend elbukott. És örültem neki. Mert aki valaha is igazán számított nekem...ő velem maradt. A szemébe néztem, majd megcsókoltam. Hosszan, szenvedélyesen.
- Most már elég lesz. Poe-val mi van?
- Túléli. Dameron.
Felkaptam Leah-t, majd elkezdtem kifelé sétálni.
- Hé! És vele mi lesz?
- A te öcséd. Ha nem bírod el, használd az Erőt.
- Nagyon vicces.
- Szerintem nem nevetek. - néztem rá szemrehányóan.
- Ez a nézés még mindig baromi ijesztő. - nézett rám Michael.
- A Dameronoknál nem utálok jobban senkit. Úgyhogy fogd be és szedd a lábad.
- J-jó. - Ezzel végre megmozdult. Idióta...
Megpillantottam Leah csapattársait. Volt náluk egy hordágy, illetve arrébb leszállt egy Ellenálló gép, pár orvossal a fedélzetén. Felismertem két embert a tömegben. Az árulót és azt, aki megmente a Crait-en. Minő szerencse...
Leah-t óvatosan rátettem a hordágyra, majd felsétáltam utána a rámpán. Mindenki megnézett, de nem érdekelt. Leah életben volt, és ez volt a lényeg. Aztán eszembe jutott Keira. Vajon hol van most? Túlélte egyáltalán? Aztán valahonnan meghallottam egy ismerős gügyögést...
Meglepődésemre Poe Dameron is a saját lábán szállt fel a hajóra. Majd pedig az egyik nővér odaadta neki Keirát. Legszívesebben kinyírtam volna és elvettem volna tőle Keirát, de nem akartam a kicsinek ekkora traumát okozni.
Felszálltunk, és megfogalmazódott bennem egy kérdés.
- Dameron...- szóltam Poe-hoz, de mindkét Dameron felém kapta a fejét. Úgy döntöttem, hogy az idősebb Dameronnal nem fogok foglalkozni.
- Szóval...őt hogy hoztátok át ide? - néztem Keirára.
- Leah apja ideadta. Nem tudom miért...de gondolom ő meghalt odafent.
- Igen, azt hiszem.
- Leah tudja?
- Szerintem igen. De ha mégsem...fel fog neki tűnni az apja hiánya.
- Keira elkezdett sírni, viszont Dameron rögtön el is kezdte ringatni. Tudta, hogyan kell vele bánni.
Keira lassan negnyugodott, ahogy én is. Végre nem kell annak a sok bádogagyú idiótának megmondani, hogy mit csináljon. Végre megszabadultam minden rossztól. Leah-val mindketten túléltük, és csak ez számít. Semmi más.
Leszálltunk az Ellenállók bázisán. Megtapogattam a zsebem. A kis bársonyborításos doboz még mindig ott lapult. Pontosan tudtam, hogy mit akarok.
- Dameron. - szóltam a mellettem álló - tőlem jóval alacsonyabb - férfihoz.
- Igen?
- Kérhetek egy kis segítséget?
- Mégis miben? - vonta fel a szemöldökét.
- Van egy hely...ami jó lenne lánykéréshez?
- Oh! - láttam rajta, hogy eléggé meglepődött.
- Persze. Segítek szívesen.

**Leah nézőpontja**
Az orvosok nem sokkal később kiengedtek, bár megígértették velem, hogy pihenni fogok. De nekem más terveim voltak. Meg akartam keresni Ben Solo-t.
Helyette azonban szembejött Poe Dameron.
- Leah. Szia. - vigyorgott, mint egy tejbetök.
- Szeretnél valamit, Dameron?
- Igen. - ezzel elkezdte bekötni a szemem. - Most bekötöm a szemed. Ne aggódj, itt leszek végig, vezetlek majd.
- Öhm...oké. Poe megfogta a karom, és elkezdett húzni. Én követtem. A bázis elcsendesült körülöttünk, és csak a fák susogását és a levelek ropogását lehet hallani a talpunk alatt.
Egyszer csak Poe levette a szemkötőt rólam, majd eltűnt valamerre.
- Öhm...Poe? - kérdeztem. De aztán elállt a lélegzetem attól, amit láttam. Egy rövid, vörös rózsaszirmokkal teleszórt ösvény tárult a szemem elé, és mögötte egy gyertyákkal kirakott nagy szív, szintén rózsaszirmokkal teleszórva. A szív egyik oldalán pedig ott állt Ben Solo. Szerencsére ő sem viselt semmi elegánsat, de neki legalább volt ideje átöltözni.
Besétáltam a szív belsejébe, vigyázva a gyertyákra. Amint szembe álltam Bennel, megfogta mindkét kezem, majd megcsókolt. Viszonoztam, de aztán elvált tőlem.
- Ben...mi ez az egész? - néztem körbe.
- Shh...- a számra tette a mutatóujját, hogy elhallgattasson.
- Leah...A sötétség mindig vonzotta a fényt, de én nem csak vonzódom hozzád, én a megszállottad lettem. Nekem te vagy a fény. Mióta először megláttalak, azóta életem minden egyes percét veled akarom tölteni. - éreztem, ahogy egy könnycsepp elindult lefelé az arcomon, de nem tudtam abbahagyni a mosolygást. Aztán, Ben kivett valamit a zsebéből, majd féltérdre ereszkedett. Tudtam, hogy mi fog következni, és a pulzusom az egekbe szökött.
- Leah Pryde, hozzám jönnél?