Vérvonal - Egy Star Wars - Kylo Ren fanfiction

II/10.

Egy kis időbe telt, mire betápláltam a koordinátákat a Beyunzo bolygóhoz, de a légkörbe lépve újra egy dolog járt a fejemben; végre itthon vagyok.
- Itt LP-2148. Leszállási engedélyt kérek. - szóltam a rádióba.
- LP-2148 a 12-es dokkban leszállhat. Bármi egyéb?
- Oh, igen. Kérnék egy őrt, aki a velem lévő foglyot a börtönblokkba kíséri.
- Rendben. Ott várja magukat. - ezzel bontottam a kapcsolatot.
- Oké, először is, hogy és mikor tanultál meg így repülni?
- Tudod, az erőérzékenységnek sok előnye van. Ja és, mert jó volt a tanárom.
- Azt valahogy gondoltam. Remélem megbízhatok benned. Mármint, hogy láthatom a...lányom.
- Persze! De először is, követnem kell a protokollt, másodszor is, tudatom Kylo-val, hogy élsz és itt vagy, mielőtt találkoztok. Ha fordítva lenne, azt egyikőtök sem köszönné meg.
- És miből gondolod, hogy nem fog ott állni a dokkban, mikor leszállunk?
- Hát...reménykedjünk.
- Ennyi?
- Hát, előttem kinyírni úgysem fog, szóval amiatt ne aggódj.
- Hát kösz, most aztán megnyugtattál.
- Poe Dameron! Fogd be és csináld azt amit mondok! Elvégre te akartál ide jönni, emlékszel?
- Oké, oké...
Pár másodperc alatt letettem a gépet, majd kiszálltam belőle. Poe is kiszállt nagy nehezen. Csak hogy az őr mögött ott állt Kylo Ren is. Poe ijedtében hátralépett egyet. Egy kicsit én is meglepődtem. Kylo ott állt, aktivált fénykarddal a kezében, és maszkban. Sugárzott belőle a gyűlölet, és egyenesen Poe szemébe nézett.
- Menjen a dolgára. - szólt egyszer csak az előtte álló őrhöz. Az gyorsan szalutált, majd el is tűnt. - Azt hiszem, nekünk van mit megbeszélnünk, Dameron. Kövessetek.
Ezzel elindult a folyosón, egyenesen a szobánk felé. Miután mindhárman beléptünk a szobába, bezárta az ajtót, és kihúzott egy széket.
- Leülni. - szólt Poe-hoz. Poe inkább csinálta azt, amit Kylo mondott, bár láttam rajta, hogy nincs kedvére a dolog.
- Ő mégis mi a fenét keres itt?? - szegezte most nekem a kérdést Kylo.
- Levennéd azt a vackot? - válasz nem érkezett rá, csak egy szisszenés, majd Kylo szabályosan lecsapta a maszkját az asztalra, megrémítve - már ha lehetséges volt - még jobban Dameront.
- Most jobb? - kérdezte most még idegesebben.
- Igen. Mégis mi a bajod? Úgy viselkedsz, mint aki mindjárt ki fog nyírni valakit.
- Pontosan. Az a valaki pedig Dameron lesz.
- Nem. - válaszoltam egyszerűen.
- Tessék!? - emelte fel a hangját.
- Nem fogod bántani.
- Gondoltam, hogy az ő keze van a dologban, de az, hogy még van mersze ide jönni...
- Hé, sok minden van, amit nem tudsz, és...
- Ó, az biztos. De amit tudok, az az, hogy halálra aggódtam magam, amikor eltűntél. Először azt hittem vízbe fulladtál, vagy rosszabb...de aztán megszólaltak a szirénák, és akkor rájöttem, hogy miattad van.
- Sajnálom, én...próbáltam ellenállni.
- Az biztos. Az 5 fejvadászból legalább 3-nak 8 napon túl gyógyuló sérülései vannak... - szólalt meg most Dameron.
- Egy kérdésem van még. Ez mi a fenét keres itt?
- 'Ez' akart idejönni. - válaszolt szarkasztikusan Poe.
- Fogd be, Dameron. - mondtuk mindketten.
- Oké, oké, de ez az igazság.
- Tényleg?
- Igen. - bólintottam. - Megmondtam neki, hogy őrültség, de persze nem hallgatott rám...
- Szóval tudja...
- Hogy van egy lányom? Oh, igen, nagyon is... - szólalt meg ismét Poe.
- Fogd be, vagy leragasztom a szádat és megkínoztatlak a katonáimmal, én pedig végig nézem.
- Hé! Ti ketten! Elég lesz! Senki nem kínoz meg senkit. És értékelném ha befognád, Poe.
- Köszi...- kezdte Kylo.
- Te is. Hol van Keira?
- Az orvos azt mondta, hogy bízzam rá, még vissza nem érsz, mivel fogalmam sem volt, mit kezdjek vele...
- Király. Mindjárt jövök. Ha kérhetem, addig ne nyírjátok ki egymást.
- Leah! - szólt utánam ijedten Dameron, de én már a folyosó végén jártam.
Szabályosan berontottam az orvosi részlegre. Megkerestem az orvost, aki engem is kezelt.
- Ms. Pryde! Jó önt újra itt látni. Hogy van?
- Jól köszönöm.
- Azt hiszem, érte jött. Mutatott Keirára, aki békésen aludt a kiságyban.
- Ó, igen. Köszönöm, hogy gondját viselte...
- Ó, ugyan! Nem volt vele sok gond.
A kezembe adta Keirát, aki szinte a feje búbjáig be volt bugyolálva.
- Köszönök mindent.
- Ha bármi van, engem itt talál. - mosolygott rám. Viszonoztam mosolyát, majd óvatosan, hogy Keirát fel ne ébresszem, elindultam visszafelé.
Amint beléptem a szobába, furcsa jelenet tárult a szemem elé. Kylo a falhoz szorította Dameront, miközben az aktivált fénykardját Dameron nyakához szegezte.
- Kinyírlak, mielőtt felfognád mi is történt. - sziszegte Kylo.
- Nem tudsz megfélemlíteni. - válaszolt Poe.
- Kylo tedd el a kardod. Még a végén felköltitek Keirát.
- Mindketten felém kapták a fejüket, mire Poe felszisszent. Sikerült magát megégetnie Ren kardjával, és nem festett jól a dolog.
Kylo végre deaktiválta a kardját, és letette az asztalra a maszkja mellé.
- Keira megmozdult, és kinyitotta a szemét, de nem sírt, csak engem nézett.
- Megfognád kérlek? - adtam át Kylo-nak a picit.
- Mégis mit akarsz csinálni?
- Mondjuk bekötöm Poe sebét.
- Muszáj?
- Igen. Belevágtál a nyaki ütőerébe...elvérzik.
- Hát...én nem bánnám.
- Ezt hallani sem akarom.
Poe már az egész jobb tenyerét rászorította a sebre, de még így is szivárgott belőle a vér. Óvatosan eltoltam a kezét a sebétől, és rászorítottam egy steril gézlapot. Poe összeszorította a fogát, de nem adott ki semmilyen hangot.
- Oké, ez most fájni fog, de próbálj meg mozdulatlan maradni.
Ezzel fogtam, és elkezdtem összevarni a sebet. Poe nem is adta jelét sem annak, hogy fájna neki. Pár perc alatt készen voltam vele, és végre nem ázott tovább a pólója a vértől.
Megmostam a kezem és eltettem mindent. Elővettem a bilincs kulcsát, és levettem Poe-ról a bilincset.
- Ne bánjam meg. - néztem a szemébe.
- Nem tudom mit szeretnél, de nem fogod.
Ezzel fogtam, és átvettem Kylo-tól Keirát. Aztán odaadtam Poe-nak. Ő meglepődve nézett rám, de aztán ránézett Keirára, és nem tiltakozott többet.
Csak percekig állt ott, Keirával a karjaiban, és nézte, illetve ringatta őt. Ami meglepett, hogy Kylo-val ellentétben ő tudta, mit kezdjen egy kisbabával.
Kylo időközben egy szó nélkül eltűnt a folyosón valamerre, de nem igazán érdekelt, merre ment.
- Azt hiszem, elaludt. - szólalt meg egyszer csak Poe. Visszaadta Keirát, és homlokon puszilt. Én kérdőn néztem rá.
- Köszönöm. Mindent köszönök. Keira pedig egyszerűen...csodálatos.
- Az biztos. Egy kérdés...honnan értesz te a kisbabákhoz?
- Nem hiszem, hogy ez az lenne...
- Hát, legalább te nem úgy fogtad meg, mint ha porcelánból lenne. - nevettem fel.
- Láthatom még valaha őt? - nézett rám kérdőn. Láttam a fájdalmat megcsillanni a szemében, és hirtelen megszólalt a lelkiismeretem.
- Persze, hiszen a te lányod. Csak épp...nem tudom hogy.
- Oké. Tudom, hogy ez az egész őrültség, de nekem megérte.
- Akkor nem őrültség.
- Tényleg?
- Hát...azt hiszem. Egyébként hogy vagy? És a többiek?
- Hát...én most már jól. A többiek is, bár hiányzol mindannyiunknak, Leah.
- Ti is nekem, de amíg tart ez a háború, addig nem láthatjuk egymást, max harc közben.
- Igen.
Hirtelen Kylo rontott be a szobába, és ledobott egy dobozt az ágyra.
- Remélem jó lesz. Na és most vedd fel és tűnj el. - címezte a szavait Poe-hoz.
- Ez mi?
- Egy TIE-vadászt pilóta egyenruha. Ne bánjam meg.
Poe gyorsan átvette a ruhát a fürdőben, ami azért meg kell hagyni, egészen jól állt neki.
- Mindjárt jövünk. - szólalt meg. Ezzel Poe-val együtt eltűnt az ajtóban. Amint elmentek, végre teljes csend lett. Óvatosan letettem Keirát a kiságyba, és lezuhanyoztam. Mire visszaértem, a kicsinek ismét nyitva volt a szeme, és engem nézett egész végig. Aztán felvettem újra, majd megetettem. Nem sokkal később folytatta az alvást, így én is lefeküdtem az ágyamra, és a mellkasomra raktam a csöppséget. Ha Kylo pár perccel később nem jött volna be, én is elaludtam volna. Így aztán megfogtam Keirát, és felültem.
- Esküszöm, legközelebb gondolkodás nélkül kinyírom ezt a barmot. - sziszegte. A maszkját levette, és megint lecsapta az asztalra a fénykardja mellé. Keira erre felébredt és elkezdett sírni. Kylo hirtelen felém kapta a fejét.
- Gratulálok, most aludt el. - néztem rá szemrehányóan.
- Bocs, én csak...
- Már mindegy. Egy kicsit ringattam, aztán abbahagyta a sírást, de nem aludt el, hanem most Kylo-t nézte.
- Vedd most te fel.
- Miért? Elvégre nem is az én lányom. - ezzel pedig fogta, és eltűnt a zuhanyzóban.
Keira aztán engem nézett.
- Nyugi, előbb vagy utóbb megnyugszik. Remélem. - mondtam neki.
Kylo aztán kilépett a zuhanyzó ajtaján. Még mindig feldúlt volt, annyit meg tudtam állapítani a testtartartásából, mivel nem szólalt meg. A haját törölgette egy törülközővel. Hosszú tincseiből még mindig csöpögött a víz. Letettem Keirát az ágyamra, és odaléptem Kylo-hoz.
- Segíthetek? - néztem rá.
Válasz helyett a kezembe nyomta a törülközőt. Elkezdtem a tincseinek a végét is megszárítani. Nemsokára már majdnem teljesen száraz volt a haja. Egyszer csak megszólalt, engem teljesen meglepve.
- Szereted még őt, igaz?
- Mégis miért kérdezel ilyeneket?
- KÉRDEZTEM VALAMIT!? IGEN VAGY NEM!? - emelte fel a hangját annyira, hogy Keira megint elkezdett sírni.
- Hát nem egyértelmű?
- Oh, az, hogy Dameront szereted és nem engem? Eléggé.
- Szó sincs arról. Lehet hogy Poe nem lépett tovább, de én igen. És tévedsz.
- Ő a gyereked apja.
- Az egy dolog.
- Hát, eléggé fontos dolog.
- Leszállnál végre a témáról, Kylo!?
- Miért? Mert fáj az igazság?
Aztán mielőtt gondolkozhattam volna, lendült a kezem és felpofoztam Kylot.
- Ha tényleg szeretnél, és bíznál bennem, nem kérdeznél ilyeneket.
Ezzel elindultam az ajtó felé, de Kylo megragadott a karomnál fogva.
- Eressz el! - próbáltam kiszabadulni a szorításából, de csak jobban megszorított.
- Keira sír.
- És? Nyugtasd meg! Elvégre te ébresztetted fel. És ne gyere nekem azzal, hogy nem a te lányod. Ha biológilag nem is lehetsz az apja, szeretném veled felnevelni. De ez látom téged nem igazán érdekel. - éreztem, hogy könnyek szúrják a szemem sarkát, de visszapislogtam őket.
- Leah...
- Eressz el! Ha keresnél, kint leszek.
Ezzel végre elengedett. Gyorsan felkaptam a bakancsom, és sprintelve elindultam a kijárat felé. Útközben hálát adtam magamnak, hogy még nem mentem el zuhanyozni, mivel nem pizsamában kellett végigrohannom a fél bázison. Kiértem a szabadba. Hirtelen megcsapott a hideg, és eszembe jutott, hogy fel kellett volna öltöznöm, de nem is foglalkoztam vele többet. A könnyeim újra előtörtek, és most már nem volt erőm visszatartani őket. A legközelebbi tó mellett leültem egy fa tövébe, és csak néztem a kék víztükröt. Gyönyörű volt, ahogy felettem az összes csillag. Nemsokára a könnyek teljesen elhomályosították a látásom, így inkább felhúztam a térdem, ráhajtottam a fejem a térdemre, és úgy zokogtam tovább.