Vérvonal - Egy Star Wars - Kylo Ren fanfiction

II/9.

Mind a hárman megrökönyödve néztek rám. Nem tudtam hová tenni azt, hogy a két Dameron nagyon hasonlított egymásra, és hasonlóan is viselkedtek.
- Várj...mi van?? - szólalt meg pár másodperccel később Rey.
- Nem...nem érdekes.
- De az! Mit művelt veled? - kérdezte most Poe. Láttam, ahogy ökölbe szorult a keze, és a tekintete gyűlöletet sugárzott.
- Semmit igazából...Kylo közbelépett.
- Jó, de attól te jól vagy?
- Igen, persze.
- Ha ezt tudtam volna...
- Figyelj, sok minden van, amit nem tudsz és valószínűleg nem is fogsz megtudni. Szóval nyugodj bele.
- Nyugodjak bele?
- Igen, Poe, muszáj lesz!
- Tényleg? Ennyi mondandód van; nyugodjak bele?! - Emelte fel a hangját. - Eltelt 8 hónap. Hosszú idő, tisztában vagyok vele. De én mindvégig azért harcoltam, hogy újra láthassalak és hogy visszakaphassam azt, amim veled volt. De te csak úgy sutba vágtad a múltat és új életet kezdtél.
- Figyelj, sok minden történt. Amit nem fogok elmondani. Próbálj meg megérteni, kérlek! Nem csak neked volt pokoli az elmúlt pár hónap.
- Próbáljalak meg megérteni? Mégis hogy, ha semmit nem mondasz, Leah?
- Nyomós okom van rá.
- Tényleg? És mi az?
- Poe...
- Várj...nem mondhatod el, igaz?
- Az igazságot akarod?! HÁT LEGYEN! Tudod milyen volt az elmúlt 8 hónapom? Az eddig lehető legrosszabb! Megjártam a poklot. Elvesztettelek téged, aztán még apám is rátett egy lapáttal, na meg ott volt még Hux is. Kis híján összeroppantam, de csináltam tovább, mert Kylo végig könyörgött és biztatott. Voltak időszakok, amikor azt éreztem, hogy én ezt nem bírom tovább; aztán legközelebb már azt vettem észre, hogy egyszerűen nem éreztem fájdalmat. Egyáltalán. Aztán kaptam egy olyan hírt, ami örökre megváltoztatott mindent. És...onnantól kezdve egyszerűen muszáj volt túlélnem.
- Miről beszélsz? Minden oké Leah?
- Rey, Michael, kettesben hagynátok minket kérlek?
Bólintottak egyet, majd ki is mentek.
- Leah...megijesztesz.
- Szóval...a Beyunzo...nem csak magam miatt voltam ott.
- Mármint? Kylo is veled volt, gondolom.
- Nem azért, Poe. Huh...ezt nem tudom, hogyan mondjam el. Mert...ez nagyon sok mindent megváltoztat.
- Leah. Mi a baj?
- Hát...baj az nincs. Arról van szó...hogy az elmúlt hónapokban terhes voltam. Szóval...van egy lányod.
Na, Poe-nak ez egyszerre túl sok volt. Először lefagyott, és tágra nyílt szemmel nézett rám. Aztán láthatóan elkezdett gondolkozni. Kinyitotta a száját, akart valamit mondani, de aztán be is zárta. Percekig csak álltunk egymással szemben. Ő próbált megszólalni, bár nem sikerült neki, én pedig vártam, hogy mondjon valamit. Nem ilyen reakcióra számítottam.
- M-mi? - nézett rám még mindig meglepődve.
- Igen Poe, jól hallottad.
- De várj...szóval ezért volt az egész?
- Igen. Én...
- Leah, ez...wow.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy wow. Örülök neki.
- Komolyan?
- Mhm...
- Nem vagy sem mérges, sem...
- Mérges mégis miért lennék?
- Nem tudom, csak...nem ilyen reakcióra számítottam.
- Leah...nem fogok rád haragudni. Ilyenért pláne nem. Ez kettőnk felelőssége volt, és én elszúrtam. Nem voltam veled, és ez...bőven elég.
- Poe, én...nem is tudom. Lehet hogy én is elszúrtam. Ha tudtam volna, hogy életben vagy...
- Hé! Nem te vagy a hibás. Most és máskor sem.
- Az egy dolog. Sokáig próbáltam ellenkezni a tények ellen, de most... Most csak megbánást és fájdalmat érzek, semmi mást. Hiányoztál, és valahol mindig reménykedtem hogy túlélted. És mikor Kylo-val vagyok, sokszor gondoltam arra, hogy te is lehetnél a helyében, és ez az egész a miénk is lehetne. De már...nem is tudom. Már talán elmúlt ez az egész. Túl sokat vártam.
- Lehet hogy te így érzel, de én...még mindig szeretlek, Leah. Talán még jobban, nem tudom. Sok mindenen átmentem, és vártam, hogy viszont láthassalak. Bár, talán kicsit máshogy képzeltem el, de az...most nem érdekes. A lényeg az, hogy itt vagy, és mindketten élünk. Más nem számít.
- De igenis számít. - ennyit mondtam még mielőtt Poe átölelt. Behunytam a szemem és beszívtam az illatát. Tényleg hiányzott ez az egész. De aztán elhúzódtam tőle. Nem lenne szabad ezt éreznem. Már csak azért sem, mert Poe valószínűleg többet akar, és...
A sejtelmem később beigazolódott. Poe egy ideig a szemembe nézett, aztán megfogta az arcomat két oldalról, és megcsókolt. Egyszerre volt furcsa és jó érzés. De aztán elhúzódtam tőle, és eltoltam magamtól.
- Leah, én...
- Poe átléptél egy határt, amit nem kellett volna. Ezek után...nem tudom, mi lesz. Bíztam benned.
- Én sajnálom, rendben? Ezt tényleg nem kellett volna.
- Még mindig ugyan úgy nézel rám, mint régen. És én ezt így nem bírom. Vissza szeretnék menni az Első Rendhez, a lányomhoz és Kylohoz.
- Van rá esélyem, hogy láthassam?
- Poe, ezt ugye nem gondolod komolyan.
- De igen.
- És mégis hogy gondolod?
- Nem tudom. Mindegy. De látni szeretném őt. Elvégre az én lányom.
- Poe...ez nem hiszem, hogy lehetséges. Még ha az is lenne...csak fogolyként vihetlek be a bázisra, és azt, hogy kijutsz, nem tudom garantálni.
- Nem érdekel a kockázat.
- Ha ez nem is, Kylo tuti ki fog nyírni.
- Állok elébe.
- Nem ismered őt. Fogalmad sincs, milyen, főleg, ha úgy érzi, hogy velem van valami, és neked van hozzá közöd. Nem fog gondolkozni, mikor fegyvert fog majd rád.
- Nem baj, Leah. Vállalom. Szeretném látni a lányomat. Legalább egyszer.
- Hát jó. Tudsz olyan hajót keríteni, ami hasonlít az első rendi gépekhez?
- Ami azt illeti, vagy egy kétszemélyes Tie vadászunk, amit helyre raktunk.
- Az jó lesz. Szólnunk kell Rey-nek és a testvérednek.
Kiléptünk a folyosóra, de furcsa látvány tárult a szemünk elé. Michael a falhoz tolta Rey-t, és úgy csókolóztak.
- Na az szép. - szólalt meg Poe.
- Khm...- köszörültem meg a torkom. Gyorsan szét is váltak, és mostmár ránk figyeltek.
- Minden oké? - kérdezte Michael.
- Igen. Mi csak...mennünk kell.
- Hogy érted azt, hogy...Poe is megy veled?
- Hát, bármilyen őrültségnek is hangzik, igen.
- De mégis miért? Rá itt van szükség.
- Majd elmagyarázom, ha visszajöttem. Most...menjünk, Leah. És szólnátok Finnek is?
- Persze. Sok sikert, bármi is legyen a célod, Poe.
- Köszönöm. Ja és Michael...vigyázz rá. - nézett Poe most Rey-re.
- Fogok, ne aggódj. - Poe még bólintott egyet, aztán elindult a hangár felé. Én követtem, és nemsokára egy Tie vadász mellett álltunk.
- Oké, Poe. Add a kezed. - húztam elő az övemből a bilincset.
- Na és mégis hogy vezessem a gépet bilincsben?
- Majd én vezetek.
- Na és mióta tudsz te TIE-vadászt vezetni?
- Elég régóta. Na, fogd be és add a kezed.
- Oké, oké. - pattant a bilincs Poe csuklóján, aztán pár perccel később már a világűrben hasítottunk.
- Ez őrültség, ugye tudod?
- A kihallgatóban megcsókolni téged is az volt, mégsem tántorított el. Most sincs ez másképp.
- Oké, oké. Értem én.