Vérvonal - Egy Star Wars - Kylo Ren fanfiction

Tizenhat

A szemem feldagadt a sok sírástól, és nem volt könnyű feladat nyitva tartani, de jelen esetben nem érdekelt. Egy célom volt; élve kijutni innen. Felvettem a sisakom és elindultam a rés felé. Hirtelen a tábornok megszólalt.
- Leah! Maradj kérlek!
Én válaszul csak megráztam a fejem. Tudtam, ha egyáltalán képes lennék megszólalni, akkor sem tudnék normálisan beszélni.
Sajnálom. - néztem a tábornokra. Ő láthatóan megértette, mert bólintott egyet. Ránézett Poe-ra, majd vissza rám, és lehajtotta a fejét. A könnyeim visszatértek a szemem sarkába, de gyorsan visszapislogtam őket, és kiléptem a résen egyenesen az Első Rend elé. Előrébb léptem, hogy lássák, egyedül vagyok. Kylo hajója közelebb jött, és leszállt pontosan elém. Én csak felsétáltam a rámpán. A hajón egy tucat rohamosztagos kapott helyet, mellettük két tiszt. Leültem a tisztek mellé, majd bekötöttem magam. Éreztem, hogy felszállunk. Hátra döntöttem a fejem és neki támasztottam a hajó falának. Pár könny elhagyta a szemem, de többnek nem engedtem, mert tudtam, hogy nem tudnám őket megállítani. Landoltunk, és kinyílt a rámpa. A rohamosztagosok és a tisztek hamar eltűntek. Kinyílt a pilótafülke ajtaja, és kilépett rajta Hux, Kylo és a pilóta. Hux megvetően rám nézett, majd mondott valamit a pilótának. Kylo megállt velem szemben, és rám nézett; pár percig még így álltunk, egymással szemben, szótlanul. Én nem tudtam megszólalni, ő pedig inkább szugerált helyette.
- Kövess. - szólt parancsoló hangon, majd elindult ő is lefelé a rámpán.
Mivel nem volt más választásom, követtem egészen a lakrészéig, ahol belépve ismét leültem szó nélkül a szokásos helyemre. Kylo levette a maszkját, és a sisakomon keresztül rám nézett.
- Minden rendben? - kérdezte, és a tekintetében egy másodpercre ridegségen kívül talán aggódás nyomait is véltem felfedezni. Épp azon voltam, hogy bólintok egyet, és lezárom ezt a beszélgetést addig, míg ismét el nem kezdenek könnyek potyogni a szememből, de már késő volt: máris megtalálták az útjukat a szememből lefelé az arcomon. Ezért hát megráztam a fejem, és utat engedtem a könnyeimnek.
Kylo óvatosan levette a sisakomat. Még csak nem is próbáltam ellenkezni. Tudtam, hogy milyen borzasztóan nézek ki, de jelen pillanatban nem tudtam mit kezdeni magammal. Az agyam egyszerűen nem funkcionált.
Lehajtottam a fejem, hogy ne kelljen Kylo szemébe nézni, de ő leguggolt velem szemben, és felvette velem a szemkontaktust.
Felállt aztán, hozott nekem egy doboz zsebkendőt és az ölembe tette, aztán újra leguggolt és a szemembe nézett. Most tényleg aggódást tükrözött a tekintete.
- Mi történt?
Én - közben már teljesen utat engedve a fájdalmamnak - csak megráztam a fejem, mivel értelmes válasszal úgysem tudtam volna szolgálni.
- Leah, tudnom kell. Szabad? - kérdezte, majd felemelte a kezét a homlokomhoz.
Én bólintottam egyet, majd éreztem, ahogy elkezdett az emlékeim között keresgélni. Tudtam, hogy mindent, ami az elmúlt pár napban történt, tudni fog, de nem foglalkoztam vele.
Miután kiszállt a fejemből, egy pár pillanatig gondolkozott, majd megszólalt.
- Nagyon sajnálom, Leah. - nézett ismét a szemembe.
- Jobban van a vállad?
Bólintottam válaszul.
- Jól van. Azért nézesd meg.
Ismét bólintottam egyet.
- Mivel már a csapat teljes körű tagja vagy, új lakrészt kaptál. A szoba csak a tiéd, egy hozzá tartozó zuhanyzóval és egy konyhával. Itt van a folyosó végén, a 327-es. Ajánlom, hogy aludj pár órát, jót fog tenni. Pár napig nem mész a csapattal bevetésre. Ilyen állapotban nem.
Bólintottam ismét, majd a dobozban lévő utolsó zsebkendők egyikét felhasználva letöröltem a könnyeimet.
Köszönöm. - néztem rá hálásan. Ő válaszul megveregette a jobb vállam.
- Nincs mit. Ha bármi kell itt leszek.
Bólintottam ismét, majd megfogtam a sisakom és kiléptem a folyosóra. Megkerestem a 327-es ajtót. Meglepő módon az ajtóhoz nem egy számokból álló panel tartozott, hanem egy biometrikus azonosító. Fogtam, levettem a kesztyűmet, és rányomtam a tenyerem a szkennerre. Az ajtó rögtön félrecsúszott, én pedig felkapcsolva a villanyt beléptem a szobába.
A szoba nagyon hasonlított Kylo-éhoz; középen egy nagyon kényelmesnek tűnő ágy kapott helyet, az ajtótól balra egy asztal két székkel, az ajtótól jobbra pedig egy éjjeli szekrény és egy ruhásszekrény. A szemközti falon két ajtó kapott helyet. Az egyik mögött egy óriási és gyönyörű fürdőszoba lapult. A másik mögött egy picivel kisebb konyha, hűtővel, sütővel, főzőlappal, illetve minden mással teljesen felszerelve.
Hirtelen kopogtak. Kinyitottam az ajtót, és ismét két tiszttel találtam szembe magam.
- Ez az áthelyezési szerződése, - nyomott a kezembe az egyik egy papírt.
- Ezt pedig Ren főtábornok magának küldi. - nyomott a kezembe a másik egy nagyobb dobozt.
- K-köszönöm. - nyögtem ki valami suttogásszerű választ. Bólintottak a tisztek, majd bezártam az ajtót. A szerződést csak leraktam az asztalra. A dobozban lapult egy csomag zsebkendő, egy nagyon puhának tűnő kispárna, valamint egy doboz keksz. A doboz tetején helyet kapott egy ismerősen kusza kézírással írt cetli.
"Gondoltam éhes vagy. A sütit én sütöttem. A kispárna nagyon jó puha. A zsebkendő pedig még jól jöhet. Kylo"
Elmosolyodtam, talán a mai nap először. Kylo Ren sütit süt?
A kispárnát letettem az ágyamra, a zsepit az asztalra, majd leültem az ágyamra - ami nagyon kényelmesnek bizonyult - és kibontottam a sütit. Már az illata is mennyei volt, hát még az íze. Amint beleharaptam, rájöttem, hogy milyen éhes is voltam. Eltüntettem a fél dobozt, de aztán gyorsan eltettem a konyhaszekrénybe. Muszáj voltam először valami normális étel után nézni.
Kinyitottam a hűtőajtót, és tágra nyílt a szemem. A hűtő roskadásig tele volt mindenféle étellel. Nagy nehezen találtam kenyeret, vajat és felvágottat. Kentem magamnak 2 szenyát, aztán leültem a konyhaasztalhoz enni.
Befejeztem aztán az első szendvicset, éppen beleharaptam a másodikba, amikor az agyam valamilyen oknál fogva visszarepített akkorra, mikor Poe-t utoljára a karjaimban tarthattam.
A kezemből kiesett a szendvics, a könnyeim pedig ismét utat találtak maguknak az arcomon lefelé. Ott is hagytam a szendvicset ahol volt, és kiszaladtam a szobába zsepiért. Dühös voltam magamra; nem elég, hogy Kylo előtt sem bírtam visszatartani a könnyeimet; már enni sem tudok rendesen. Tudtam, hogy ahhoz, hogy valamennyire normálisan tudjak aludni éjszaka, valami ütősebb kell. Így a zuhanyzó felé vettem az irányt, lezuhanyoztam, hajat mostam. Miután a hajam megszáradt rendesen, befontam a hajam és kivettem az egyik szekrényből egy hálóinget.
Így hát kinyitottam ismét a hűtőajtót. Az oldalában találtam pár üvegnyi piát. Kiválasztottam egy üveg tequilát, és meghúztam.
Pár óra elteltével és pár slukk tequilával később úgy döntöttem, átugrok megköszönni Rennek a sütit. Így hát az üveggel a kezemben, papucsban, kiléptem a folyosóra. Kis nehézségek közepette elbotorkáltam az ajtajáig. Bekopogtam. Pár másodperccel később az ajtó kinyílt, felfedve a másik oldalon egy éppen most ébredt Kylo-t.
Először csak álmosan rám nézett, aztán pislogott párat, és tágra nyílt a szeme.
- Leah, hát te meg?
- K-köszönöm a s-sütit. F-finom volt. - vigyorogtam rá, már szinte teljesen alkohol hatása alatt. Ő csak felvonta a szemöldökét. - Tequilát? - emeltem fel az üveget az arca elé.
- Jaj Leah. Hajnali kettő van. Mások ilyenkor alszanak. Én is próbáltam.
- Naa, gyerüünk, csak egy kortyot. - nyomtam a kezébe az üveget.
- Ezt mind te ittad meg? - nézett a félig üres üvegre.
- Ja.
- Ittál már egyáltalán életedben?
- Háát...a mostani számít?
- Gyere be Leah. Ennyi piától nagyon másnapos leszel, ugye tudod? Csoda, ha most nem taccsolsz...
Hirtelen öklendezni kezdtem, és a vacsorámmal együtt a tequila egy része is Kylo zokniján landolt.
- ...ki. - fejezte be a mondatot, és végig nézett a zokniján és a nadrágján. - Na jó Leah, ülj le.
- Bocs.
- Nem...nem baj. Csak ülj le és maradj is ott.
Amíg Kylo takarított meg átöltözött, végig az ágyán ültem és bámultam magam elé. Az agyam ha eddig nem funkcionált, na akkor most úgy kattogott, mint egy fogaskerék.
Lassan Kylo is lehuppant mellém, bár akkorra már eléggé álmos voltam, és kicsit homályosan is láttam. Kellett nekem inni, főleg ennyit. De ekkor már igazából mindegy volt.
-  Tudod, vicces. Mikor Poe-t a Crait-en a karomba vettem, egy pillanatra azt hittem, hogy ismét álmodok. Pont ugyan olyan volt, és...
- Szólni akartam, de nem akartam. Amit álmodban átéltél, az egy látomás volt. Az Erő megmutatta neked a jövődet.
- Mi...micsoda? Szóval Poe így is, úgy is meghalt volna?
- Sajnálom, de igen.
- Nem...nem érdekes. Most már végülis mindegy.
Ezzel majdnem teljesen el is nyomott az álom. Mivel Ren volt a legközelebb, ráhajtottam a fejem a vállára, és úgy aludtam el. Az utolsó emlékem aztán az volt, hogy lefektetett az ágyra, és betakart. Ez után elnyomott az álom, és félig részegen, félig gyásszal küszködve pedig átélhettem egy viszonylag nyugodt, álmok nélküli éjszakát.