Vérvonal - Egy Star Wars - Kylo Ren fanfiction

II/13.

- Te ki vagy?
Nem válaszoltam, hanem inkább megfogtam Keirát mindkét kezemmel, és elkezdtem ringatni. Egy könnycsepp elindult lefelé az arcomon, és rácseppent Keira takarójára.
- Ismernem kellene téged?
- Mindegy. Ne foglalkozz vele. Majd...emlékszel rám, ha tudsz.
Egy puffanással leszállt a gép, és kinyílt a rámpa. Elindultam lefelé, de Kylo utánam szólt.
- Hogy hívnak?
- A...a nevem Leah. Leah Pryde.
- A tábornok fia vagy, igaz?
- Igen.
- S-sajnálom.
- Nem kell. Nem a te hibád.
Ezzel leszálltam és elindultam a szobám felé. Lifteztem, majd végre felértem. Letettem Keirát a helyére, majd elmentem zuhanyozni és végül bebújtam a paplanom alá. Az ágy sokkal kényelmesebb volt, mint a Beyunzon, és jó érzés volt belesüppedni a matracba. Próbáltam kiverni a fejemből az egészet, de egyre rosszabb lett. Végül úgy döntöttem, hogy elmegyek edzeni, de előtte megkerestem apámat, és megkértem, hogy vigyázzon Keirára.
Amikor először megfogta, meg sem tudott szólalni pár percig.
- Wow...ez a kislány egyszerűen gyönyörű. Attól a ténytől eltekintve, hogy ki az apja. - nézett rám.
- Hé! Azért Dameron nem annyira rossz.
- Ja. Annyira.
- Jó, értem én. Utáljátok mindannyian. De én nem.
- Hogy érted azt hogy utáljátok? Többen számban?
- Hát, Kylo Ren is kifejezte nem tetszését párszor...
- Ahha. - nézett rám apám azzal a mindent tudó nézéssel.
Aztán akart valamit kérdezni, gondolom, ugyan azt, mint Nate.
- Meg se kérdezd. Nincs értelme. Úgyis tudod rá a választ.
- Ahha. De mégis mire kellene tudnom a választ?
- Hát, arra, amit akartál kérdezni.
- Oh. És szerinted mit akartam kérdezni?
- Hát...ezen a ponton már fogalmam sincs.
- Király. Akkor feltenném a kérdést. Milyen a kapcsolatod Kylo Rennel?
- Most komolyan??
- Igen.
- Erre inkább...nem akarok válaszolni.
- Miért? Annyira rossz? Vagy esetleg...annyira jó? - nézett rám megint ugyan úgy.
Éreztem, ahogy az arcom felhevül, és vagy 3 árnyalattal pirosabb lett, mint kellett volna.
- Szerintem inkább figyelj Keirára.
- Leah, nem válaszoltál a kérdésemre.
- Nem is fogok.
Ezzel amilyen gyorsan csak tudtam, az edzőtermek felé vettem az irányt. Tudtam, hogy ahhoz, hogy aludni tudjak, ki kell magam annyira meríteni, hogy ne tudjak gondolkozni. Így hát futottam, ugráltam, fekvőtámaszoztam, súlyzóztam. A harmadik kör után már kezdtem fáradni, de csak testileg, nem mentálisan. Így elkezdtem olyan feladatokat csinálni, amihez koncentráció kell.
Egyszer csak kinyílt az edzőterem ajtaja, és bejött rajta az egész elit osztag.
- Leah? Jó újra itt látni! - szólalt meg Calia.
- Köszönöm. Titeket is jó újra látni.
- Mit csinálsz itt...ilyenkor?
- Hát, edzek.
- Csatlakozhatunk?
- Persze. Van kedved egy lézerkard párbajhoz?
- Igen. De előre szólok, sem olyan erős vagy gyors nem vagyok, mint Kylo Ren. Apropó, őt hol hagytad?
- Az orvosi részlegen van. Megsérült.
- Mi történt?
- Valaki bejutott a Beyunzora észrevétlenül, és megpróbált megölni. De nem sikerült neki.
- És Kylo pedig megsérült? De milyen súlyos?
- Hát, legutóbb mikor láttam eszméleténél volt, szóval azt hiszem hogy nem annyira súlyos.
- Huh...akkor jó. Na...készen állsz? Csak szólok, sokkal jobb lettem.
- Azt majd meglátjuk.
Mindketten elővettük a pengénket, és egymásnak feszültünk. Calia nem viccelt; tényleg sokkal jobb lett, mint volt. De azért így sem volt nehéz dolgom. Pár perc után már szétesett a koncentrációja és a dinamikája, és elkezdett hibákat véteni, én pedig kihasználtam ezt. Hamar a földre küldtem Caliát, amire meglepődtek a többiek is.
- Kihagytál vagy 8 hónapot és még mindig te vagy a legjobb. Ezt nevezem Leah. - szólalt meg most Adam.
- Hát...vannak előnyei annak, ha erőérzékeny vagy.
- Hé! Az erőhasználat nem ér!
- Nem is csináltam semmit. Csak könnyebben és gyorsabban tudok reagálni mindenre.
- Na és...hogyhogy itt?
- Hát...nem igazán tudtam aludni, szóval lejöttem edzeni.
- Az jó. Szóval akkor megint velünk leszel?
- Igen, a következő bevetésen már én is veletek leszek.
- Király! Akkor holnap jössz is velünk?
- Igen, azt hiszem.
- Abba nekem is lesz beleszólásom. - szólalt meg Kylo Ren az ajtóban. - Leah, beszélhetnénk?
Hát, ha eddig sikerült kizárni Kylo Rent a gondolataimból, most újra eszembe jutott minden, ami vele történt.
- Mégis miről? És miért nem mehetnék a csapatommal bevetésre? 
- A fenébe is, megpróbáltak megölni. Látom, nem érzed ennek a súlyát.
- Micsoda? Miről van szó, Leah? - fordult felém Calia.
- Ó, szóval ők nem tudnak róla? Arról, hogy valaki megpróbálta elvágni a torkod? Ami részben sikerült is neki?
- Csendben maradnál egy átkozott percre?? - emeltem fel a hangom.
- Öhm...oké. - nézett rám Calia kérdőn. - Nem akarsz inkább vele párbajozni? Ő méltó ellenfél lenne.
- Hmm...nem is olyan rossz ötlet. Mit szólsz hozzá, Kylo?
- Benne vagyok. - válaszolta Kylo pókerarccal. Elővette a fénykardját, és bekapcsolta. Én is aktiváltam a saját pengémet, és összecsaptunk.
- Nem félsz, hogy legyőzlek? Tekintve, hogy meddig voltál eszméletlen.
- Álmodozz csak. - válaszolta Kylo azzal a pimasz vigyorával.
- Hát, én nem álmodozok.
Ezzel az erő segítségével kikaptam Kylo kezéből a kardját. Az enyémet deaktiváltam, és rászegesztem a sajátját.
- És halott vagy.
- Hmm...nem hiszem. Ezzel az erővel kitépte a kezemből a kardját, és elhajította jó messzire, így az valahol deaktiválódott. Most a kezét felém fordította, és elkezdte rajtam is használni az Erőt. De nem hagytam sokáig; elkezdtem én is viszonozni, mit ő csinált. Megpróbáltam bejutni a fejébe. Ő azonban egy idő után sikerrel járt.
Aztán kapott egy hívást a holopadjén és eltűnt. Én egy kicsit leültem, hogy összeszedjem magam.
- Ez meg mi volt? - ült le mellém Calia.
- Micsoda?
- Csak úgy izzik kettőtök között a levegő.
- Oh, hogy az...
- Van valami köztetek?
- Hát...
- Az igazat, Leah.
- Igen. Most jobb.
- Végre!
- Tessék?
- Végre! Azt hittem, már sosem lesztek együtt.
- Mi van?
- Kylonak már egy jó ideje bejöttél. De mégis mióta?
- Hmm...nagyjából 10 hónapja? Nem tudom.
- Mi van? 10 hónapja? És ezt csak úgy mondod?
- Mi van 10 hónapja? - jött oda Adam is.
- Calia, kérlek ne...
- Együtt van Kyloval 10 hónapja.
- Mi van?
- Jól hallottad.
- Végre! Azt hittem már sosem lesztek együtt.
- Ez komoly? Mindenki tudta? Csak én nem?
- Hát, elég egyértelmű volt. De te aztán összejöttél azzal a pilótával...hogy is hívják?
- Poe Dameron.
- Ja, az. Szegény végig szenvedett, de próbálta nem mutatni. Aztán mikor meghalt azt mondta, hogy nem bírja nézni, hogy szenvedsz. Meg úgy gondolta, hogy miatta halt meg, szóval...eléggé maga alatt volt. De most már nem. Hát ezért.
- Várj? Ez komoly? Azt hitte, hogy az ő hibája?
- Igen.
- Egyébként...Dameron életben van.
- Mi van?
- Igen, én is nemrég tudtam meg.
- Szóval akkor...Kylot választottad, igaz?
- Persze. Poe-val már rég vége.
- Ezt örömmel hallom.
- Na és...milyen?
- Ezt hogy érted.
- Például az ágyban? - nézett rám vigyorogva Calia.
- Hé! - böktem oldalba.
- Mi van?
- Egyébként átkozzottul jó. - súgtam a fülébe.
- Úgy tudtam. - vigyorgott.
- Na, erről elég ennyi.
- Na és...te valakivel? Hmm??
- Ami azt illeti, van... - láttam, hogy elpirul.
- Na és ki a szerencsés?
- Ellie-nek hívják.
- Ó, hogy lány?
- I-igen.
- Hé! Nyugi, ezen semmi szégyelnivaló nincs.
- Leah! Gyere kérlek! - rontott be Kylo. - Öhm...beszélnünk kell. Ketten.
- Nem kell titkolni. Tudják.
- Micsoda?
- Tudnak rólunk.
- Oh. Értem. Akkor megcsókolhatlak?
- Hát...nem tudom, hogy ez...
Lehajolt, és összetapasztotta ajkainkat, belém fojtva a szót. A szemem sarkából még láttam Calia meglepődött arckifejezését, mielőtt becsuktam a szemem és viszonoztam a csókot.
Elköszöntünk a többiektől, majd Kylo szobája felé vettünk. Beléptünk az ajtón. Kylo egy levegővételnyi időt sem hagyva a falhoz tolt és újra megcsókolt.
- Hiányoztál. - szólalt meg két csók között.
- Te is nekem. - válaszoltam, mikor hagyott levegőhöz jutni.
Egyszer csak felkapott, majd átkulcsoltam a derekát. Ledöntött az ágyra, de felszisszent.
- Hé, minden ok? - a mellkasához kapott, majd összeesett. Kapkodta a levegőt, és láttam, hogy valamit akar mondani, de nem tudott megszólalni. A szemébe néztem, félelmet és ijedtséget láttam benne. És ekkor leesett; pánikrohama van. Leültem vele szemben, megfogtam mindkét kezét és elkezdtem őket masszírozni.
- Kylo, nézz a szemembe. Kylo!
A földet nézte üveges szemekkel, mint ha nem is ezen a világon lenne.
- Ben! - próbálkoztam újra. Erre felkapta a fejét, és a szemembe nézett. - Lélegezz velem!
Bólintott egyet, majd felvette az én légzési tempómat, és végre kezdett megnyugodni. Pár másodperccel később eltűnt a szeméből a félelem.
- Köszönöm. - szólalt meg végre.
- Volt már pánikrohamod?
- Nem. - rázta meg a fejét. - Nem tudom, hogy miért...én...sajnálom...
- Hé! Nem a te hibád.
- Egy pillanatra megint téged láttalak a padlón fekve, nyitott szemmel.
- Szóval emlékszel?
- Igen. Mindenre. És...tudod ki próbált megölni?
- Ki?
- Michael Dameron.