a látszat néha csal |shawn mendes|befejezett|

>4<

Alina idegei az egeket verdesték. Szerencséje volt, hogy rájuk nyitott a takarító, így sikerült elmenekülnie Shawn-tól. Ha mindez nem történt volna meg, fogalma sincs, hogy mit tett volna a fiú. Talán le is leplezhette volna őt, amit nem szeretne. Lehet, hogy még jobban kigúnyolnák őt. Több megalázást pedig nem lenne képes elviselni.

Hazafelé menet azon gondolkodott, hogy hallgatnia kéne bátyjai tanácsára. Hiszen mégiscsak ők az idősebbek, s nekik kéne tudniuk, hogy mi a jó egy elveszett lány számára. Bár már rengetegszer elmondták neki, hogy ezekre a dolgokra semmi szüksége már, nem hallgatott rájuk. Inkább volt önfejű és makacs, s elbújt ezeknek a dolgoknak a háta mögé. Mert úgy mindent könnyebben vészelt át. Biztonságosabbnak találta az életet, ha volt mivel megvédje magát.

Hazaérve köszönt bátyjainak, majd felment a szobájába. Átvette az iskolai ruháját, s végre megszabadult azoktól a kellemetlen dolgoktól. Haját szabadon hagyta, így a vállára omlott minden egyes rakoncátlan tincs.

Íróasztala előtt ült, elővett egy könyvet, s próbálta terelni gondolatait.

— Lina, átjönnek a srácok. Lehet, hogy kimegyünk a parkba. Eljössz velünk? — szólt be Taylor.

A könyvet, amelyet mindeddig csak figyelt és tanulmányozott, lerakta az asztalra, s a bátyjára tekintett.

— Nincs kedvem — rántotta meg vállát. — Készítek valami kaját, mire jöttök. Rendben?

Taylor kiment a szobából, ezzel magára hagyva húgát. Nagyjából fél óra elteltével a két bátyj elment a haverjaival a megbeszélt helyre, Alina pedig egyedül maradt otthon.

Shawn ismét a haverjaival volt az egyik kocsmában, amikor a téma Alina felé terelődött.

— Azt beszélik, hogy ma rajtakaptak titeket a szertárban? Történt egy kis digi-dugi? — kezdte ugratni barátját Andy.

— Ne is emlékeztess rá. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogom ezt összehozni — ivott bele sörébe a srác.

— Kihívás lesz, remélem tudod — biccentett Zack.

— Főleg úgy, hogy másnak megengedi a smacizást — forgatta meg szemét.

Andy és Zack szeme a kétszeresére kerekedett, s alig akartak hinni a fülüknek. Eleinte azt hitték, hogy Shawn csak viccel. De amint meglátták a komoly tekintetét, rá kellett döbbenniük, hogy tényleg igazat mondott.

— Ki az a szerencsétlen, aki megcsókolja azt a fogyatékost? — köpködte a szavakat Zack.

— Nemt'om. Mindenesetre el kell tenni őt láb alól. Megnehezíti az életem — ezzel intett egyet a pincérnek, mivel fizetni szeretett volna.

Sokat filozofált már azon, hogy hogyan is fogja megközelíteni a lányt. A tegnap esti akciója kudarcba fulladt, így ki kellett találnia valami mást. Valami jobbat és hatásosabbat, amivel le tudja venni Alina-t a lábáról. Azt is tudja, hogy mindez nehéz lesz, hisz a lány már beletörődött szerencsétlen sorsába, és mindenkit eltaszít, aki közelíteni szeretne felé.

Elköszönt haverjaitól, majd megindult hazafelé. Ugyan még csak hét óra volt, valami miatt úgy érezte, hogy egyedül szeretne lenni.

A földet bámulva baktatott előre, közben pedig belemerült gondolataiba.

Úgy érezte, hogy ez a fogadás teljes mértékben kifogott rajta. Sosem tudná ágyba csalogatni Alina-t. Sőt. Nem is annyira akarja. Ha nem lenne ennyire kalandvágyó, merész és belevaló, akkor sosem próbálná meg.

Hirtelen azon vette észre magát, hogy Alina háza elé ért.

Fogalma sincs mi okból, de megindult az ajtó felé. Közben arról filozofált, hogy mit mondjon neki, miért jött. Az igazat mégsem mondhatta el, ezért valamit gyorsan ki kellett találjon.

Ám arra már nem volt ideje, ugyanis megnyomta a csengőt, hamarosan pedig egy ismeretlennek tűnő lány nyitott ajtót.

Arca hasonlított az Alina-éhot, mégis valami miatt teljesen másnak tűnt.

Pedig nem volt sok változás. Csupán felfogta a haját, s ezért tűnt olyan ismeretlennek.

— Helló. Alina-t keresem — mosolyodott el a srác, Alinában pedig az ütő is megállt.

Nem tudta, mit kéne most tegyen: hangosan felnevessen, vagy inkább fejét a falba verje.

Nem ismerte fel őt, ami miatt rettenetesen hálás volt neki. Ugyanakkor dühös és ingerült volt, mivel ez a későbbiekben bármikor megtörténhet.

— Ő most nincs itthon — mosolyodott Alina.

Szép mosoly. Van, aki be is dől neki.

— És mikor ér haza? Megvárom — mosolyodott a nőre, majd már épp be akart volna menni, amikor Alina megállította őt.

— Nem... nem szereti a látogatókat — feleli határozottan.

— Mikor és hol érhetem el? — kérdezte már vagy századjára.

— Majd keres, ha szeretne — mosolygott, s már épp hogy visszament volna a lakásába, amikor Shawn utánaszólt.

— Hé! Mi a neved?

— Daphney — vágta rá kapásból. — Alina nővére vagyok.

(Rövid lett, majd sietek egy hosszabbal)