a látszat néha csal |shawn mendes|befejezett|

>25<

Lehunytam a szemem, majd sóhajtottam. Lábamat nagyon nehezen tudtam mozgatni, mintha a földbe ragadt volna. Lassan lépkedtem hozzá, ügyelve arra, hogy ne csapjak zajt.

Megálltam mellette, a kezem pedig a korlátra helyeztem. Hűvös volt, bár a rajtam lévő kabát biztosított némi melegséget.

Egy erősebb fuvallat belekapott a hajamba, emiatt pedig minden tincsem az arcomba csapódott. Egyik kezemmel már épp nyúltam volna elrendezni őket, ám Shawn megelőzött ebben.

Miután néhány tincset a fülem mögé gyűrt, kezével végigsimított kivörösödött arcomon. Bőre forró volt, szinte perzselte arcomat.

— Hiányoztál — suttogta kissé elhalt hangon.

Egy erőltetett mosoly kerekedett arcomra, s megvontam a vállam.

— Én vagy Daphney?

— Nekem Alina Croxx — felelte mosolyogva.

Keze hirtelen derekamra tapadt, majd magához rántott és szorosan átölelt. Fejem vállába fúrtam, kezem viszont még mindig testem mellett pihent. Egyszerűen nem tudtam megmozdítani onnan.

— Veletek akarok lenni az ünnepekkor — jelenti be hirtelen. — Nem lesznek itt az újságírók sem a kamerások. Nem fog kiderülni, hogy milyen kapcsolatban vagyunk, csupán csak akkor, ha te is akarod — mosolyogva vizslatta arcomat, s várta a reakciómat.

— Nem... nem tudom. Jó ötlet ez? — kérdeztem tőle kissé félve.

— Meg akarlak ismerni titeket. Ennyire nagy kérés ez? — kérdezte kissé csalódottan.

— Nem, nem, dehogy az, csak...

— Csak?

— ... félek.

— Ally, nincs mitől tartanod, rendben? Megvédlek — ismét karjába zárt, s egy puszit nyomott a homlokomra.

Fantasztikus érzés ismét a karja közt lenni. Ismét érezni az illatát. Tíz év után először érzem magam boldognak. Ugyanaz a tizennyolc éves kislány vagyok, aki egyszer mérhetetlenül beleszeretett egy szívtipróba.

Kár, hogy ehhez a csodás érzéshez az kellett, hogy Zack meghaljon.

Zack nélkül az élet nem lesz egyszerű. Jönnek majd a gondok, amikkel egyedül kell megbirkóznom. Shawn az ünnepek után elmegy, így egyedül fogunk maradni.

— Mikor cuccolhatok át hozzátok? — kérdezte, ezzel megszakítva gondolatmenetem.

— Holnap, ha neked úgy megfelel — vontam vállat.

— Tökéletes.

Percekig állhattunk még ott úgy, hogy Shawn a karjában tart. Fura, megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába, amit sehova sem tudtam tenni.

A szívem hevesen kalapált, Shawn minden egyes apró mozdulatára én is mozdultam. Olyan volt, mint akkor.

Tíz évvel ezelőtt is ugyanez az érzés vette át az uralmat a testemben. Szemem lehunytam, s megpróbáltam kizárni az őrült gondolatokat a fejemből. Azt lehetetlennek tartom, hogy még mindig ugyan azt érzi irántam, mint akkor. Hisz annyi kapcsolata volt már, annyi nőt tudhat a magáénak, hogy biztos volt legalább egy közülük, aki elbolondította Shawn fejét.

Kár, hogy ez nem mondható el az én esetemben.

— Nem maradsz itt? — kérdeztem hirtelen, ezzel megszakítva saját gondolatmenetemet. — Késő van, és van ágy, ahol aludhatsz.

— Szabad? Feltéve, ha nem zavarok — apró mosoly kerekedett ajkára.

— Dehogy zavarsz! De, most jó lenne, ha bemennénk, ugyanis csonttá fagytam — nevettem fel, kezemmel pedig megpróbáltam felmelegíteni a karomat.

Ám Shawn a segítségemre sietett. Lekapta magáról a zakóját, s a vállamra terítette. Esélyem sem volt megakadályozni ezt a lépését, ugyanis mindez egy szemvillanásnyi idő alatt történt.

— Gyere — ezzel megragadta jéghideg kezem, s megindultunk az ajtó felé.

Úriemberhez méltóan előre engedett, majd behúzta az ajtót. Kezével átkarolta derekamat, közelebb húzott magához, s így mentünk lefele.

Előkaptam zsebemből a kulcsot, majd kinyitottam az ajtót.

Shawn megvárt a konyhában, én pedig a vendégszobába mentem, hogy előkészítsem számára a szobát. Egy vastagabb takarót vettem elő az egyik szekrényből, amit aztán az ágyra terítettem, a párnákat pedig felráztam.

Ajtónyílásra lettem figyelmes, ám nem néztem meg, hogy ki jött be, mivel csak egy személy van a házban, aki rajtam kívül ébren van.

Miután elrendeztem az ágyat, megfordultam. Karba tett kézzel dőlt neki az ajtófélfának, ajkára pedig egy levakarhatatlan mosoly varázsolódott.

— Mi a baj? — kérdeztem, majd felé lépkedtem.

Megálltam előtte.

— Semmi, csak még mindig ugyanolyan csodálatos vagy, mint régen. Ez pedig rettenetesen hiányzott — mondta, majd kezébe vette arcom, s lágy csókot hintett a homlokomra.

Gyerekek! Nem harapok! Én sem és a csoportlakók sem! Csatlakozzatok :D <3

https://www.facebook.com/groups/365698323596043/