a látszat néha csal |shawn mendes|befejezett|

>34<

Az elkövetkezendő egy nap viszonylag nyugisan telt. Az újságírók is csillapodni kezdtek, a tévében sem beszéltek rólunk annyit.

Megnyugodtam. Örültem, hogy ennek az egésznek vége. Ha mar nem csámcsognak rajtunk, akkor egy idő után el is fognak felejteni minket.

Daphney is elég jól viseli a helyzetet. Tudja, hogy az apjának fontos a munka, és most arra kell koncentrálnia. Abban viszont száz százalékig biztos, hogy Shawn vissza fog jönni hozzánk. Imádom, hogy ennyire okos gyermek. A felfogóképessége tökéletes, és a gondolkodásmódja is dicséretre méltó.

Épp a konyhában tevékenykedtem, amikor megszólalt a csengő.

Az első gondolatom Shawn volt.

Vajon visszajött? Mindent lerendezett? Meddig marad velünk?

Ám csalódnom kellett.

Az ajtóban csak egy óriási rózsacsokor volt.

Meg a hozzátartozó postás itt.

— Itt írja alá, kérem — mondta a srác, s a kezembe nyomott egy papírt és egy írószert.

Gyorsan odafirkantottam a nevem, elvettem a csokrom, s visszamentem a lakásba.

A csokor óriási volt. Egy kis cetli is járt hozzá.

"A látszat néha csal. Nézd meg a virágokat. S."

Fura arckifejezést vágva kezdtem el vizsgálni a rózsákat. Mindegyik normálisnak tűnt, kivéve egyet. A színe sokkal világosabb volt, mint a többinek.

— Csak akkor múlik el a szerelmem irántad, ha ezek a rózsák elhervadnak — hallottam meg az ismerős hangot a hátam mögül.

Észre sem vettem, hogy bejött.

Azt hittem, hogy csak hallucinálok.

Annyiszor elképzeltem már, hogy visszajön.

De ez most valódinak tűnt.

A csokor kiesett a kezemből, én pedig a nyakába ugrottam. Fejem a vállába fúrtam, s magamhoz szorítottam.

— Annyira, de annyira hiányoztál — motyogtam alig érthetően.

— Nekem is, Ally — nevetett fel.

Elhúzódtam tőle, és a szemébe néztem.

Hüvelyk ujjával az állam alá nyúlt, közelebb húzott magához, s megcsókolt.

— Annyira szeretlek — morogtam csókunkba.

Az ölébe kapott, s a kanapéra döntött. Kezével a derekamat markolászta, ajkával pedig hol az ajkamat, hol a nyakamat kényeztette.

— Daphney? — kérdezte, s egy pillanatra elvált ajkamtól.

— Sarah — nyögtem ki a lány nevét.

Shawn arca mosolyra derült.

Itt állunk - illetve feküdtünk -talpig felizgulva, és miénk a lakás.

Shawn ismét az ajkamra tapadt, kezével pedig markolászni kezdte a pólómat, amit néhány másodperc múlva eltávolított rólam.

— Itt... vagy vigyelek a szobába? — kérdezte rekedtes hangon.

— Nekem mindenhol jó — kábultan.

Kezemmel megragadtam a tarkóját, belemarkoltam a hajába, magamhoz húztam, s ismét megcsókoltam.

Shawn nem tétovázott. Amint meghallotta a végszót, elkezdte masszírozni a mellemet.

A testemben ismét átvette az uralmat az az ismerős bizsergető érzés. A szívem hevesen dobogott, a légzésem szaporává vált.

A világ megszűnt: csak ő volt ott és én.

És ez annyira jó volt. Ismét együtt voltunk, s azt tehettük, ami mindkettőnk számára örömet okoz.

A csodás együttlét után kimerülten feküdtünk a kanapén. A szobából szereztem egy takarót, amivel betakartam magunkat. Bár amennyire áradt belőlünk a hő, nem volt annyira szükségünk rá.

— Ismét el kell mennem. Nem sokra, talán két napról lenne szó. Még két sajtó interjút kell adnom, és akkor örökké veletek lehetek — kezdett bele a mellettem fekvő srác.

Kijelentése két féle érzelmet váltott ki belőlem: félelem, hisz egy ideig nem fogom látni őt; és boldogság, hisz utána mindig velünk lesz.

— Ígéred? — pillantottam fel rá.

— Ígérem.

Shawn megígérte.

És én hittem neki.

De bár ne tettem volna.

Bár gondolkoztam volna.

És akkor nem csalódtam volna ekkorát.