a látszat néha csal |shawn mendes|befejezett|

>33<

A karácsonyunk hátramaradt felét egyedül töltöttük.

Hiányzott Zack. Rohadtul hiányzott Zack.

És csak most döbbentem rá igazán arra, hogy amióta Shawn ismét az életem részévé vált, megfeledkeztem Zackről. Arról a személyről, aki mellettem állt a szarban, felkarolt, és átvészelte velem a kemény időket. Arról az emberről, aki segített felnevelni az egy szem lányomat. Aki bíztatott, és mindig hitt bennem. Aki szeretett, még akkor is, hogy tudta, az érzéseit nem tudom úgy viszonozni, ahogyan ő azt szeretné.

Ezért hát, amint kinyílt a legközelebbi virágüzlet, elmentem virágot vásárolni. Errefelé nem olyan kemények a telek, így azok a virágok, amelyek bírják a hideget, megmaradnak a temetőben is.

Egy ilyen virágot kértem az elárusítótól, aki elsőnek furcsa arckifejezéssel végigmért, majd lassú mozdulatokkal kiválasztotta a megfelelő virágokat.

- Elnézést. Valami baj van velem? Van valami az arcomon, esetleg a ruhámon? - kérdeztem dühösen.

A lány felhorkantott, s gúnyosan nevetni kezdett.

Nem értettem a viselkedését. A lány ugyanabban az utcában lakik, mint én, s amióta itt élünk, azóta látásból ismerjük egymást, és köszönőviszonyban is vagyunk.

- Csak nem értek valamit - felelte szűkszavúan.

Aha. Ebből annyira sokat tudtam meg. De tényleg.

- Pontosabban? - kérdeztem türelmetlenül.

- Ugyan, kérlek, nézz magadra: olyan ruhákat viselsz, mint a nyolcvanas években, a hajad kilapult, az arcodról tükröződik a fáradság, a bőröd hófehér... mintha valami utca ember lennél. Na meg, egy porontyod is van... ki tudja, hogy kitől. És most vegyük Shawn Mendes-t. Elsőnek is: híres. Másodszor: iszonyat helyes. Biztos az ágyban is jó. Harmadszor: kőgazdag. Kérdés: mi a halált akar ő tőled?

Ebben a pillanatban elszállt az agyam. Nem is tudtam, hogy mit beszélek, csak mondtam a magamét.

- Most nagyon idefigyelj, mert egyszer mondom el: nem tudom, hogy kinek képzeled magad, de rohadtul visszavehetnél magadból. A ruháimat ne kritizáld, hisz semmi közöd ahhoz, hogy milyen típusú a viseletem. Lehet, hogy nem márkás, de legalább melegen tart, és nem fagy meg benne a bokám. Továbbá ahhoz sincs közöd, hogy mi van köztem és Shawn között. Lehet, hogy a média úgy gondolja, hogy nekik mindenről tudniuk kell, de a köztünk lévő kapcsolat tabu. Most pedig... kösz a virágot, de nincs már rá szükségem - ezzel sarkonfordultam, és távozni készültem. Az ajtóban viszont eszembejutott még valami. - Ja, és ha már az ágyteknikánál tartunk... tényleg jó az ágyban. Tíz évvel ezelőtt is nagyon jó volt... ennek a következménye pedig Daphney lett.

Ezzel végleg elhagytam az üzletet.

Talán az utóbbit nem kellett volna, de most már mindegy. Egyszerűen kijött belőlem. Amióta Shawn elment, az újságokból tájékozódok a holléte felől. Jelenleg New Yorkban van, hisz ott van a kiadója is.

De nem hívott. Én sem hívtam őt. Biztos sok dolga van, nem szeretnék zavarni.

Virág nélkül baktattam be a temető kapuján. Senki sem volt itt, így nyugodtan beszélhettem a márványhoz, amelyre Zack neve volt rávésve.

Össz-vissz két hét telt el azóta, hogy Zack-et elkísértük ide.

Hiányzik. Túlságosan is.

- Sajnálom... Sajnálom, hogy ennyire elhanyagoltalak. Shawn feltűnése túl nagy port kavart, s egyszerűen mindenről megfeledkeztem... Tudod, rohadtul hiányzol. Azt hittem, hogy át tudom vészelni a hiányodat. Reménykedtem benne, hogy az az erős nő, aki szerinted bennem rejlik, előjön, és uralkodik a testem felett. De mégsem tette... Egyedül vagyok. Ameddig Shawn itt volt, addig úgy éreztem, hogy vannak mellettem. Most, hogy már ő sincs... félek. Félek, hogy cserben hagyom Daphneyt. Ő a legfontosabb nekem most, hogy te már nem vagy itt.

Percekig állhattam még a sírja mellett. Magamban felidéztem a közös perceinket, amelyek nevetésben teltek.

Hiányzik.

Hiányzik Zack.

Hiányzik a boldogság. Az önfeledt nevetés.

Hiányzik a szeretet érzése.

De Shawn hiányzik a legjobban.