Advent a Pál utcában 2022

4. Ölelés - Bolnay

Kolnay gyanúsan, tisztes távolságból méregette az ajtaja előtt lévő ruhakupacot, ami feltehetően egy embert rejtett. Tényleg pont az ő lakása előtt kellett valakinek részegen elaludnia, begyógyszerezve fetrengenie? Miért nem lehet ezt máshol csinálni? Kolnay gondolatban tarkón vágta magát. Ilyet nem szabad mondani, mert az lenne a legjobb, ha az emberek sehol és semmikor nem csinálnának ilyen butaságokat. De a harmadik tizennégy órás műszak után, amiben ez az utolsó volt a legdurvább, igazán nem haragudhatott rá senki azért, mert ilyen gondolatai vannak. Szenteste igazán mindenki vigyázhatna magára, és akkor Kolnay meg a többi orvos és ápoló is otthon lehetne a szeretteivel.

Elindult az ajtó felé, mire a mozgásérzékelő lámpa felkapcsolt, és Kolnay megtorpant. Most, hogy a fény rávetült a ruhakupacra, már látta a kabátnak a mintáját, ami túlontúl ismerős volt.

– Barabás? – guggolt le a hatalmas kupac elé. Barabás felemelte a fejét a hangra. – Mi a faszt keresel itt?

– Rád vártam – suttogta Barabás.

– Te hülye... idióta... barom.

– Te is hiányoztál.

Barabás előredőlt, és Kolnay nyakszirtjébe temette az arcát. Az orra olyan volt, mint egy jégcsap, a bőre hideg. Kolnay érezte, hogy remegnek a lábai.

– Veled akartam tölteni a Szentestét – motyogta Barabás.

– Felhívhattál volna, hogy átjönnél, és akkor megmondhattam volna, mikor végzek.

– Meg akartalak lepni.

– Kurva jól megleptél, Barabás! – Kolnay kiszakította magát az ölelésből. – Nincs is jobb, mint tizennégy óra munka után arra hazajönni, hogy kockásra fagyasztottad a heréid az ajtóm előtt ülve. Felfázásra nem gondoltál? Tüdőgyulladás? Tudod, az az a fincsi betegség, amibe Nemecsek majdnem belehalt. Na, keljél fel, de kurva gyorsan!

Kolnay megvárta, hogy Barabás feltápászkodjon a földről, kinyitotta az ajtót, majd belökte rajta. A meleg előszobában gyorsan kibújt a cipőjéből és a kabátjáról, aztán Barabást is kihámozta a ruháiból, miközben folyamatosan korholta és a felfázás kellemetlen tüneteivel traktálta. Végül a könyökénél fogva behúzta a nappaliba és lelökte a kanapéra.

– Sok embert megmentett ma a jóságos Kolnay doktor? – kérdezte Barabás dideregve, amikor Kolnay tartott egy levegővételnyi szünetet.

– Ja. Volt létráról leesés, jégen elcsúszás, kézelvágás, legó alkatrész kiszedése fülből.

– Durva.

– Nem ez a durva, Barabás! – mondta Kolnay ingerülten, aztán hozzávágott a kanapén kuporgóhoz egy takarót. – Hanem hogy a pasim is ugyanolyan idióta, mint a kint rohangáló idióták! Legalább neked lehetne több eszed!

– Én nem dugtam semmit a fülembe.

Kolnay rámorgott, aztán kiviharzott a konyhába teát főzni. Csónakos kerítésszaggató pálinkáján kívül semmilyen alkoholt nem talált otthon, úgyhogy azzal tuningolta fel a teát. Mire visszatért a nappaliba, Barabás már becsomagolta magát a takaróba.

– Idd meg!

Barabás kérdés nélkül kortyolgatni kezdte az italt, közben a mellette ülő Kolnayt figyelte.

– Haragszol? – kérdezte kisfiús félénkséggel a hangjában.

Kolnay felpattant a kanapéról, kitrappolt az előszobába, de egy pillanattal később már ismét a nappalban volt.

– Pótkulcs a lakáshoz – nyomta Barabás kezébe a kulcscsomót. – Ha legközelebb úgy döntesz, hogy meg akarsz lepni, akkor legyél oly kedves és a kanapén ülve várj rám.

– Pali – suttogta Barabás meghatottan. Az összeköltözés már egy ideje téma volt náluk, bár eddig még csak az összeveszésig jutottak. Barabás az asztalra rakta a bögrét és a kulcsokat, aztán eldőlt a kanapén, és magával húzta Kolnayt is. Hiába itta meg a fél bögre teát, még mindig hűvös volt az ajka. Kolnay megcsókolta a hideg arcát, tovább vándorolt a nyakához, aztán a füléhez. Kihámozta magukat a ruhából, egész testével hozzásimult és addig simogatta és csókolgatta, amíg Barabás már nem a fázás miatt remegett. 

◦•●◉✿ 🎄 ✿◉●•◦