Advent a Pál utcában 2022

22. Krumplipüré, szövetségek meg egy kis hó - Nemecsek/Pásztor

Azon a télen, amikor Nemecsek és Pásztor Ádám elkezdték a közös sétálás gyakorlását, egyetlen gramm hó sem esett. Viszont ez nem akadályozta őket, hogy kettesben vagy társassággal, de rengeteg kilométert rakjanak a cipőjükbe.

A tél tavaszba váltott, aztán nyárba fordult, de amikor megint kezdett hűvös lenni, Pásztor Ádám sorra mondta le a találkozókat. Kapcsolatra vágyott. Nemecsekre vágyott, és sokkal könnyebb volt meggyőznie magát, hogy nincs esélye, meg hogy Nemecseknek ennél sokkal jobb jár.

Ádám nem tudott volna semmit nyújtani neki. Egy sötét, nyirkos, pöttöm szoba-konyhás lakást bérelt a város legrosszabb kerületében. A fizetése semmire nem volt elég, a közös kirándulásokra mindig úgy kellett kisakkozni a pénzt, és legtöbbször a saját részéről mondott le. Ráadásul ott volt még az öccse, Dávid is, akire még mindig hatással volt a bántalmazás, amit otthon kellett elviselniük. Pásztor Ádám élete olyan volt, mint egy egyedülálló apának, és senkit nem akart ebbe nyomorba belekényszeríteni.

Gyengébb pillanataiban a közös kirándulások alkalmával készült képeket nézegette, és utálta a világot, amiért le kell mondania Nemecsekről.

– Mikor hívod már el randizni? – ülte le Dávid az ágyra, amikor Ádám már megint a képeket bámulta.

– Törődj a saját dolgoddal.

– Bírom Ernőt.

– Akkor hívd el te randizni – morogta Ádám az orra alatt.

– Fúj! Engem nem érdekel ez a szerelem dolog. Olyan lesz tőle az emberek agya, mint a krumplipüré.

– De szereted krumplipürét.

– De nem az agyamban. – Dávid arrébb pöccintette a kijelzőn lévő képet. A következőn Nemecsek éppen ráugrott Ádám hátára. Bokának tökéletesen sikerült megörökítenie a pillanatot, mert mindketten teli szájjal nevetnek. – Hívd el randizni.

– Megcsináltad már a leckédet? – Ádám kilépett a galériából, és az asztalra rakta a telefont. Dávid bólintott. – Jó, akkor én elmegyek zuhanyozni.

A hideg víz mindig emlékeztette rá, hogy miért nem hívhatja el Nemecseket randizni.

Ádám gyakran vállalt extra munkákat. Nyolctól négyig karbantartóként dolgozott az irodaházban, de ha a gyárban elúsztak a termeléssel, akkor behívták, hogy három órán keresztül besegítsen. Végtelenül egyszerű szalagmunka volt, de zsebbe kapta érte a pénzt, és így mindenki jól járt. Karácsony előtt két héttel heti háromszor ment besegíteni, aminek kimondottan örült, mert végre szeretett volna egy rendes karácsonyt az öccsével.

Egy újabb ilyen dupla munkanap után fáradtan nyitott be a lakásukba, amikor megütötte a fülét egy ismerős hang. Mivel a lakás tényleg pöttöm volt, egy lépés után már látta is a hang tulajdonosát. Dávid és Nemecsek az íróasztalnál ült, és a szétpakolt könyvek látványa arra engedte következtetni, hogy tanulnak. Nem is hallották a kulcscsörgést és ajtónyitást, csak a beáramló hideg levegő miatt fordult Nemecsek hátra.

– Szia! – mosolygott rá.

– Mit keresel itt? – szegezte neki a kérdést, miután becsukta az ajtót.

– Dávid megkért, hogy segítsek neki a tanulásban.

– Megkért? Igazán? És mégis hogyan? – Az utolsó kérdést már az öccsének címezte.

– Üzenetet írt a telefonodról – válaszolta Nemecsek, miután Dávid nem felelt, csak a széket markolva előre-hátra kezdett dülöngélni.

– Ernő, légy szíves, most menj el – mondta Ádám kimérten, és egy pillanatra se vette le a tekintetét az öccséről.