Advent a Pál utcában 2022

10. Céges karácsonyi buli - BokÁts

Egyetemi gyakornokként kötelező volt részt vennie a céges karácsonyi rendezvényen, ami még nyomokban sem hasonlított egy rendes bulira. Áts kellemes nosztalgiával gondolt a régi sulidiszkókra és házibulikra, amikről hetekig beszélt a környék. Még fél órát maradnia kell, utána odamegy a főnökéhez és előadja, hogy hétfőn ZH-ja lesz, és haza kell mennie tanulni, aztán csatlakozik Pásztorékhoz, akik addigra már tuti készen lesznek a Füvész romkocsmában.

Addig is meghúzta magát egy műfenyő mellett, ami egész kellemes helynek tűnt a várakozásra.

– Tudod, ez annyira jellemző rád – nevetett fel valaki gúnyosan a fenyő túloldalán.

– Micsoda? – kérdezte egy másik férfihang félénken.

– Hogy a sarokban húzod meg magad – jött a válasz.

Áts felsóhajtott. Na, ennyit a nyugodt várakozóhelyéről. Semmi kedve nem volt mások privát beszélgetését hallgatni.

– Egyedül jöttél? – kérdezte a gúnyos hangú férfi, de nem várta meg a másik válaszát. – Miket kérdezek... Gondolom, igen.

Olyan szintű lesajnálás volt a hangszínben, hogy Átsnak ökölbe szorult a keze. Hogy ő mennyire utálta az ilyen embereket. Mi van akkor, ha valaki egyedül érkezik egy rendezvényre? Arrébb lépett a fenyőtől, és a falon logó tükörben próbálta megnézni, hogy kik beszélgetnek mögötte. Az egyik férfit hátulról látta. A szürke öltöny szépen simult az alakjára, de az egész testtartása arról árulkodott, hogy menekülni akar. A másiknak pont kitakarta az arcát egy belógó szobanövény óriási levele. Lezseren állt, a sötétbarna öltönye méregdrágának tűnt. Egyik kezét zsebre rakta, de volt valami lekezelő a tartásában.

– Tudod, ezért nincs neked senkid – folytatta a gúnyos hangú –, mert állandóan a sarokban állsz és vársz. Olyan vagy, mint egy szobanövény. Nem! Még egy szobanövény is változik, de te nem.

– Úgy kellene változnom, ahogy neked? – kérdezte a félénk.

– Igen, mert akkor legalább jutnál valahova, de így – mutatott végig lefitymálóan a másikon. – Hát így nem fogod sokra vinni. Beláthatnád végre, hogy az egész, ami kettőnk között volt, csak kamaszkori tévedés.

Átsnak felment az agyvize. Lekapott egy pezsgőt az arra járó pincér tálcájáról, aztán kilépett a fenyő mögül, egyik kezével átkarolta a félénk férfit, és belecsókolt a nyakába.

– Végre megvagy! Amikor azt kértem érkezésnél, hogy fogd végig a kezemet, azt nem azért mondtam, mert romantikus akartam lenni, hanem mert baromi unalmas téged kutatni a tömegben. Légy szíves most már ne tűnj el, jó? Vagy akkor már inkább együtt. Nem mehetnénk már végre haza, hogy sokkal értelmesebben töltsük az estét?

Valaki – feltehetőleg a beképzelt barna öltönyös – megköszörülte a torkát, mire Áts unottan ránézett.

– Geréb – mondta ki döbbenten a férfi nevét. Ritkán szokott bepánikolni, de most érezte, hogy nem tudja fenntartani a szokásos laza, szarok bele stílusát. Mert akkor már pontosan tudta, hogy a férfi, akit átkarolt, és akinek belecsókolt a nyakába, nem más, mint Boka János.

Az a Boka János, aki tizenhat évesen a világ legbénább, jókisfiús, kötött mellényében leszólította táncolni, aztán meg majd felfalták egymást a sulidiszkó közepén, utána pedig levegőnek nézték egymást. Boka az érettségi évében jött össze Gerébbel, és részéről szerelem volt, mert mindenét nekiadta. Aztán Geréb közölte Bokával, hogy ez egy eltévelyedés volt, és neki is inkább a helyes utat kellene választania. Áts látta, hogy a szakítás pillanatában Bokában meghalt valami csodálatos, ami azóta növekedett, mióta ők összeakadtak a sulibuliban. Legalábbis szerette ezt hinni. Geréb később összejött egy lánnyal, akinek az apja valami irgalmatlanul jól menő cég vezetője, és már meg is kérte a kezét.

– Ezt nekem hoztad? – kérdezte Boka rekedtes hangon, aztán a Feri kezében lévő pohárért nyúlt.

– Igen, de már lehet, hogy meleg – válaszolta Áts, és az utolsó szót direkt megnyomta. – Órák óta kereslek.

– Ugyan, szívem. – Boka mosolyogva ránézett, mire Geréb felhorkant.

– Nem tudom, kettőtök közül ki a szánalmasabb – mondta lekezelően. – Te, Boka, akinek csak a könnyűvérű Átsot sikerült összeszednie. Vagy te, Áts, aki már annyira alacsonyra rakta a mércéjét, hogy Boka is megfelel.

Áts érezte, hogy Boka belemarkolt a hátába, biztos attól tartott, megüti Gerébet. Pedig tudhatná, hogy az ő fegyvere a közöny. Lesajnálóan Gerébre nézett, de nem szólt egy szót sem, csak kézen fogta Bokát, és átvágott vele a termen.

– Most már elengedhetsz – mondta Boka sírós hangon.

– Nem – szólt hátra Áts a válla felett. – Tedd le a poharat.

– Miért?

Áts megállt a diszkónak kikiáltott rész ajtaja előtt. A réseken alattomosan szivárgott ki a basszus, amitől rázkódtak a gömbök a közeli műfenyőn.

– Mert az – bökött a pohár felé –, nem jön velünk táncolni.

Boka elmosolyodott, mire Átsot ugyanaz az izgalom járta át, mint tizenhat évesen.

Boka az egyik közeli virágosládába állította a poharat, aztán beléptek a diszkóba. Stroboszkópot már nem használtak, valami hülye jogszabály miatt, és a sötét is inkább félhomály volt, de legalább a zene hangosan bömbölt.

– Feri, csak szólok, hogy én még mindig nem tudok táncolni – kiabálta Boka a fülébe.

– Csak szólok – hajolt Áts is közel Bokához, tartott egy pillanatnyi szünetet, majd finoman megnyalta a fülcimpáját –, az előzőt se a tánc miatt élveztem.

Összekulcsolta az ujjaikat, és indult volna a tánctér közepére, de Bokának más tervei voltak. Behúzta Átsot a bejárat mellett álló műfenyő és molinó takarásába, nekilökte a falnak, és olyan hévvel csókolta, mint régen.

◦•●◉✿ 🎄 ✿◉●•◦