Advent a Pál utcában 2022

7. Tönkreteszel - Bolnay

Hogy miért Kolnayt kérték meg a feladatra, az rejtély volt számára. Talán mert tudták, hogy az apja orvos, és ha ez a szerencsétlen éppen megfulladni készül a saját hányásában, akkor tudja, hogy mit csináljon. Talán azért, mert tudták, hogy osztálytársak voltak középiskolában. Vagy talán Kolnayt utálta a főnöke és így akart kiszúrni vele. Teljesen mindegy, hogy melyik verzió volt a valós, Kolnay baromira nem örült, hogy neki kell a seggrészeg Barabást összevakarnia a céges karácsonyi bulin.

Ahogy átvágott a hatalmas rendezvénytermen, szinte hallotta az apja hangját, aki minden évben a céges bulikon lerészegedőkről panaszkodik. Sose gondolta volna, hogy „azok a nagy okos idióták" csoportjába majd egyszer Barabás is bele fog tartozni.

Barabás az egyik könyöklőasztalba kapaszkodva állt. Fekete inget viselt, amit karácsonyfa, rénszarvas és cukorpálca minta díszített. Röhejesen nézett ki benne, bár Kolnay azért megállapította, hogy az ing szépen rásimult az alakjára.

Kolnay kivette Barabás kezéből a poharat.

– Na, te azstáán... – nyúlt Barabás kábán utána.

– Na, te aztán ne mondjál semmit! – szólt rá Kolnay megvetően, aztán átvetette a vállán Barabás karját, átkarolta a derekát, és a legközelebbi mosdó felé támolygott vele. Barabás artikulálatlanul mondta a magáért, amiből Kolnay jó, ha minden ötödik szót képes volt magyarnak azonosítani.

A mosdóban nekitámasztotta Barabást a radiátornak és bukóra nyitotta az ablakot.

– Szívjál egy kis friss levegőt, hátha attól józanodsz – közölte, és nézte, ahogy Barabás az ablakréshez nyomja az arcát, aztán nagyokat kortyol a téli, jeges levegőből. A második mélyebb lélegzetvétel után Kolnay látta, ahogy Barabás teste összerándul. Egy gyors mozdulattal feltépte az első fülke ajtaját, egy másikkal pedig belökte a már öklendező Barabást.

– Merry fucking Christmas – morgott Kolnay az orra alatt. De legalább az nyugtatta, hogy nem a kocsiját rókázta össze. Miután Barabás végzett, segített neki kiöblíteni a száját, leültette egy székre, és a kezébe nyomott pár szem pogácsát meg egy üveg ásványvizet, aztán elment a kabátjáért.

Mikor visszatért, Barabásnak már kevésbé volt zöld a feje, és egész tiszta lett a tekintete.

– Annyira utállak – szólalt meg kásás hangon, amikor Kolnay megállt előtte.

– Hogy te mekkora seggfej vagy, Barabás! Negyven perce ápolgatlak, fogtam a hajad, amíg hánytál...

– Nem is fogtad.

–... hoztam pogácsát és vizet, neked meg az az első mondatod, hogy utálsz? Talán köszönöm, Kolnay, hogy nem hagytad, hogy beégessem magam az egész cég előtt, és igazán kedves tőled, hogy hazafurikázol az éjszaka közepén.

– Fogd már be! – förmedt rá Barabás.

– Te fogd be! Elbasztad az estémet!

– Te meg elbasztad az egész életemet! – üvöltötte Barabás a képébe.

Kolnay tett egy lépést hátra. Ez azért elég erős volt. Oké, hogy egész életükben veszekedtek és semmiben nem értettek egyet, a középiskola utolsó két éve meg kimondottan durva volt. Na, de hogy elbaszta volna Barabás egész életét?

– Aztán mégis mivel? – kérdezte gúnyosan.

– Mindennel! – pattant fel Barabás a székből. Furcsamód sikerült megtartania az egyensúlyát. – Az állandó okoskodásoddal. A latin nagyzolásoddal. A hülye poénjaiddal. A hülye hajaddal. Az idióta nevetéseddel. Meg az idióta gödröcskével, ami megjelenik az arcodon, és aranyos lesz tőle a hülye pofád. A nyomi, bőrkeményedéses ujjaiddal, amivel megfogtad a kezem annak a bolond szektás nőnek az óráján tizedikben. Mindennel! Mindennel, ami vagy, és én már nem bírom tovább. Nem bírom, Kolnay. Teljesen tönkreteszel.

Barabás erejét vesztve visszaomlott a székre. Lehajtott fejjel ült, sután lógatta maga mellett a kezeit, és meg-megrázkódott a válla a sírástól.

Kolnay döbbenten figyelte a jelenetet, aztán, mint egy holdkóros, a szék mellé sétált, nekitámaszkodott a radiátornak, és finoman Barabás vállára tette a kezét, amikor nekidőlt. Az elmúlt évekből bizonyos dolgok egészen új megvilágításba kerültek most, hogy tudta, Barabás szerint aranyos lesz a pofája, ha nevet. A nyíltan meleg Kolnayt annyira nem ütötte szíven, hogy egy másik férfi ezt gondolja róla. Az, hogy az a másik férfi Barabás volt, már egy kicsit sokkolta.

Barabás sírása lassan egyenletes szuszogássá alakult, és Kolnayt egy horkantás hozta vissza a gondolatai közül.

– Ne aludj el – rázta meg finoman Barabás vállát, aztán leguggolt mellé. – Hazaviszlek. Vedd fel a kabátod.

Barabás felnézett rá. A szeme vörös volt a sírástól, a tekintete tompa az alkoholtól. Kinyitotta a száját, de végül nem mondott semmit. Helyette finoman megérintette Kolnay arcát, majdnem ott, ahol a nevetőgödröcskéje szokott megjelenni. A kába tekintet csodálkozásra változott, amikor rájött, hogy Kolnay nem az alkohol gyártotta képzelgése.

– Tönkreteszel – suttogta Barabás, aztán előredőlt. Kolnay egy rémült pillanatra azt hitte, hogy meg akarja csókolni, de Barabás csak a vállának döntötte a fejét, nagyot sóhajtott, majd elkezdte magára ügyeskedni a kabátját.

Kolnay a legrövidebb úton és a sebességhatárokat épphogy csak betartva fuvarozta haza Barabást. Úgy érezte, hogy most már neki is kijár egy jó erős ital. Nem egészen félórával később ott állt Barabás ágya mellett, aki ruhástul, tengericsillag módjára szétterülve, hason fekve és hangosan horkolt az ágyában. Beletúrt a hajába, aztán a füléhez hajolt.

– Te is tönkreteszel, Barabás – suttogta, majd megpuszilta a halántékát, és távozott.

◦•●◉✿ 🎄 ✿◉●•◦