Advent a Pál utcában 2022

17. Fagyöngy - Nemecsek/Idősebbik Pásztor

Pásztor Ádám belekortyolt az érkezéskor kapott pohár pezsgőbe, megállapította, hogy mocskosul száraz, aztán kért magának egy kólát. Végignézett a rendezvényteremben összegyűlt tömegen, és nem értette, hogy mit keres ott. Vagyis értette, eljött, mert kötelező volt. Az olyan egyszerű munkásoknak is, mint a karbantartók, kötelező volt részt venni az évzáró ünnepségen. Itt voltak a gyári munkások, a raktárosok, a pénzügyesek, az IT-sok és a felsővezetőség is, mindenki. Szóval nem kellett volna kívülállónak éreznie magát, de nem tudott szabadulni az érzéstől.

Az évértékelő beszéd után lassan körbejárt a teremben, mert feltűnt neki, hogy akik a falnál állnak, azokhoz mindig odacsapódik az ügyeletes jópofizós hülyegyerek, akit már a kollégái lepattintottak.

– Pásztor – szólította meg valaki, amikor átsétált egy fenyőgirlanddal bevont kapun.

Ádám megállt, nagyon nem volt kedve senkivel se udvariassági köröket futni. Vett egy mély levegőt, és megfordult.

– Nemecsek? – nézett döbbenten az előtte álló szőkére, aki még mindig csak a mellkasa közepéig ért.

– Vedd le nekem azt – mutatott fel parancsolóan a girlandos kapu tetejére.

Ádám követte az ujját, és meglepetten látta, hogy egy fagyöngy lóg le róla.

– Vedd le – mondta Nemecsek megint, bár már egy fokkal kedvesebben. – Lécci!

Pásztor felnyúlt a dekorációért, amit könnyűszerrel elért. Ez az előnye, ha valaki két méter magas. Leakasztotta a kampóról, aztán Nemecsek kezébe adta.

– Köszi! – Nemecsek kicipzározta az oldaltáskáját, és belegyömöszölte a műanyag fagyöngyöt, amiből már lapult ott egy pár. Utána sarkon fordult és elsétált.

Pásztor nézett utána, nagyokat pislogva, és feltette magának a kérdést, hogy most mégis mi a jó fenének volt a tanúja? Megrázta a fejét, aztán továbbindult, de pár lépés után megtorpant, és visszafordult abba az irányba, amerre Nemecsek távozott.

– Francba! – morogta az orra alatt, és Nemecsek után ment.

Miközben a tömegben kereste a lehetetlenül szőke hajkoronát, Áts Ferit szidta magában. Kellett neki pont a hülye Bokával összejönnie, akinek Nemecsek volt a fogadott öcsikéje. Pásztor pedig magasról tett volna erre, de Áts volt a legjobb barátja, és ami Átsnak fontos volt, az neki is. Átsnak meg fontos volt Boka, Bokának meg ez a kis pöttöm szerencsétlenség, ergó Pásztornak foglalkoznia kellett Nemecsekkel.

Keresztül-kasul átsétálta a termet, átverekedte magát mindenféle idiótán, mire tíz perc kutatás után megtalálta. Nemecsek éppen egy újabb fenyőgirlandos kapuról próbálta leszedni a fagyöngyöt. Ott ugrált alatta, hogy elérje, de még meg se közelítette. Pásztor első reakciója az volt, hogy kiröhögte, és csak utána ment oda hozzá.

– Nemecsek, mi a francot művelsz?

– Vedd le! – mutatott a fagyöngyre. Kásás volt a hangja, és túlságosan csillogott a szeme, és Pásztor akkor jött rá, hogy Nemecsek baromira el van ázva. Ezen megint nevetnie kellett.

– Mi bajod van a fagyöngyökkel?

– Utálom őket! – Nemecsek dühös macska módjára fújtatott. – Ha én nem csókolózhatok alatta, akkor senki! Szedd le! El akarom égetni az összeset!

– Na persze, pocok! Gyere, menjünk egy kicsit levegőzni.

– Nem!

– Love wins! – kiabálta valaki a tömegből! – Nyugodtan csókoljátok meg egymást, mert love is love!