Advent a Pál utcában 2022

19. A képeslapüzlet 2/2 - Gernakos

Csónakost az anyukája ébresztette két és fél órával később, hogy menjen, fejezze be a munkát, mert sötétben rosszabb lesz lapátolni. Pechére, amíg aludt, még szállingózott egy kicsit a hó, ezért egy seprűvel gyorsan lesöpörte a már elkészült részeket is. Minél hamarabb akart végezni, mert úgy tervezte, hogy délután kölcsönveszi az öccse Xboxját, és elveri Gerébet pár játékban, de ha az ember ritkán látogat haza, akkor falun képtelenség hamar elszabadulni. Hálából mindenki behívta egy pálinkára vagy kávéra, megkínálta süteménnyel, és mindenkinek el kellett mesélni, hogy milyen az élet a fővárosban. Néha a szomszédok olyanokat tudtak kérdezni, mintha Csónakos nem egy másik városban, hanem egy másik földrészen tanulna.

Már erősen szürkült, amikor néhány borzasztó minőségű pálinka és bor után hazaesett. Az anyja még mindig, vagy már megint a konyhában tevékenykedett. Karácsonykor állandóan kényszert érzett, hogy süssön bejglit, mézeskalácsot, zserbót meg pogácsát. Legyen halászlé, húsleves, sült hal és kacsa, meg még ki tudja, micsoda. Csónakos ebből egyedül a pogácsát tartotta szükségesnek, mert huszonnegyedikén a lakásuk átjáróházra szokott hasonlítani. A környéken lakó rokonok beugrottak egy gyors üdvözlésre, és őket azért illett megkínálni valamivel, de a legtöbbjük hozott ajándékba egy kis doboznyi sütit, meg egy üveg bort. Edit néni azért is csinált meg mindent már Szenteste előtt, mert aznap esélye nem lett volna főzni.

– Hol van Geréb? – kérdezte Csónakos, miután magába döntött egy pohár vizet, hogy híguljon az alkohol a vérében. A konyhában uralkodó melegnek köszönhetően érezte, hogy kezd beütni a sok tömény.

– Ebéd után visszakísérte a mamát, és azóta is ott van. Olyan rendes tőle, hogy társaságot nyújt neki – sóhajtott Edit néni. – Tényleg, Andriskám, mit vettél Dezsőkének karácsonyra?

– Édes, drága, egyetlen anyukám! – Csónakos nekidőlt az ajtókeretnek. – Én értem, hogy mindig a te kicsi fiacskád leszek, de nem lehetne, hogy leszoksz végre erről a túlzott kicsinyítő képző használatról? Olivért miért nem hívod Olivérkének?

– Mert én nem vagyok annyira fogyatékos, mint te – szólalt meg Olivér, aki egykedvűen mézeskalácsokat dekorált az étkezőasztalnál.

– Hívhatnánk Olikának vagy Olcsinak. Olcsikám, drága bogaram – gügyögte Csónakos, mire az öccse hozzávágott egy mézeskalácsot. – Afrikában éheznek, de meg itt pazarlod a kaját!

Olivér erre egy üres papírdobozt hajított Csónakos irányába.

– Szóval, mit vettél Dezsőnek? – tette fel Edit néni a kérdést megint.

– Semmit – rántotta meg Csónakos a vállát, aztán belenyúlt a zsebébe, hogy elővegye a mobilját és ráírjon Gerébre, hogy jöjjön haza, mert autóversenyezni akar vele.

– Milyen férfi vagy te? – fordult hátra az anyja döbbenten.

– Gyűrűt vettél neki, mi? – horkant fel Olivér az asztalnál. Csónakos és Edit néni is egyszerre kapták oda a tekintetüket. – Szerintem tök gáz Szenteste megkérni valaki kezét. Már vagy öt különböző mémet láttam erről Facen.

– Te meg miről magyarázol? – kérdezte Csónakos, a mobilját még mindig a zsebében szorongatva.

– Ó! Én nem is gondoltam, hogy ez már ilyen komoly! Komolyan, Andriskám, gyakrabban megoszthatnád velünk, hogy mi van veled. Remélem, az esküvő dátumáról azért időben fogsz szólni. – Edit néni álmodozóan felsóhajtott. – Egy őszi esküvő igazán jól passzolna hozzátok. Persze nem akarok beleszólni, de... Igen, az őszi színek nagyon illenének hozzátok. Egy szép esküvő a sárguló levelek alatt.