Advent a Pál utcában 2022

11. Faház - Cselnakos

Csónakos tudta, hogy Cselét igazán az élményekkel lehet boldoggá tenni. Ha szüksége volt valamire, akkor megvette, a szülei pedig egyébként is csak ajándékokban tudták kifejezni a szeretetüket. Így amikor Csónakosnak az a csodálatos ötlete támadt, hogy elviszi Cselét a Mátrába, hogy lásson egy rakás havat meg a falusi karácsony báját, zseninek érezte magát.

És a nap tökéletes volt. Korán reggel indultak Budapestről, egy laza három és fél órás autókázás után megérkeztek, és az egész napot a hóval borított falvakban és erdőben töltötték. Felmentek a Kékesre, fotózkodtak a legmagasabb pontot jelző kőnél, megebédeltek egy helyi kockás terítős étteremben, forralt boroztak egy karácsonyi vásárban. Amikor délután elkezdett szállingózni a hó, Csónakos kezdte azt hinni, hogy bekerültek egy tipikus karácsonyi romantikus filmbe.

Tökéletes volt minden, egészen a hazaindulásig. A szállingózó hóesésből hirtelen szakadó hóesés lett, alig lehetett látni az utat, amivel még Csónakos meg is birkózott volna, de a kocsija úgy döntött, hogy a semmi kellős közepén bemondja az unalmast, és nem volt hajlandó továbbmenni. Csónakos igyekezett higgadt maradni, mert látta Cselén, hogy már kezd pánikolni, ahogy az autóban egyre jobban csökkent a hőmérséklet. Benézett a motorháztető alá, megráncigált néhány kábelt, de igazából fogalma sem volt róla, hogy mi lehet a kocsinak a baja.

– Nem ismersz erre senkit? – kérdezte Csele vacogva.

– Nem – rázta meg Csónakos a fejét, miközben újratárcsázta az autómentőket. Az ország szinte minden pontján voltak rokonai, ismerősei, cimborái, akiktől lehetett szívességet kérni, de a Mátra még nem került be a hálózatba.

– Mondtam, hogy nézesd meg a kocsit, amikor felrakattad a téligumit.

– Nem volt kedvem – felelte Csónakos morcosan, és az ujjaival mutatta, hogy valójában pénze nem volt rá.

– Kifizettem volna.

– Ahogy mindig mindent, Csele, amitől én még csóróbbnak érzem magam! Ez az én kocsim, az én költségeim!

– És én fogok megfagyni benne! – csattant fel Csele.

Csónakos kiszállt az autóból, bevágta az ajtót, és a mátrai erdő egy olyan hosszú és cifra káromkodásnak lehetett fültanúja, mint azelőtt még soha. Csónakos írt egy körüzenetet, hogy nincs-e valakinek autómentő ismerőse vagy bármilyen ismerőse, aki a környéken lenne, még a koordinátákat is elküldte, aztán újrahívta az autómentőket. Persze nem vették fel.

Amikor már nem érezte az ujjait, visszaült a kocsiba.

– Sajnálom – mondta.

– Én is – suttogta Csele. – Csak fázom és félek.

– Ne félj – puszilta meg Csele homlokát, aztán levette a kabátját és ráborította. – Mindjárt kitalálok valamit.

Kegyes hazugság volt, mert Csónakosnak semmi ötlete nem volt. A legközelebbi falu is messze volt ahhoz, hogy gyalog nekiinduljanak, ráadásul ilyen sötétben ő se nagyon sétálgatott volna az erdőben.

Fél óra elteltével Csele elsírta magát, és már Csónakos is majdnem pánikolni kezdett, amikor egy fénycsóva jelent meg az úton. Csónakos rávillogott az érkezőre, mire az visszavillogott, megfordult, majd beállt eléjük.

– Szevasz – ugrott ki egy negyvenes pasi a terepjáróból. – Csónakos, ugye?

– Az vagyok! Kinek tartozom egy karton sörrel?

– A sógornőm unokatesójának a férjének a szomszédjának a fiával, Lajossal állítólag együtt fociztál egyszer régen.

– Akkor több embernek tartozom nagyon sok sörrel – nevetett fel Csónakos.