Advent a Pál utcában 2022

15. Az igazi család 2/1 - Cselnakos

Csónakos mindig azt hitte, amikor ő lesz szorult helyzetben, az emberek majd meghálálják azt a sok jót, amit értük tett. Az a sok cimborája mindig fel tudta hívni, ha kellett plusz egy ember a költözéshez, bútorösszerakáshoz, kerítésfestéshez vagy bármilyen más munkához. De amikor Csónakos került szorult helyzetbe , akkor valahogy egyikük se tudott segítséget nyújtani. Ő pedig szépen lassan rájött, hogy a jótett helyébe jót várj csak a mesében létezik.

Az igazi barátait nem akarta terhelni, mert nekik is volt elég bajuk. Boka napi szinten borult ki az egyetem miatt, Áts Feri meg egyszerre két munkahelyen dolgozott, hogy megéljenek abban az egyszobás lyukban, amit ők otthonnak hívtak. Nemecseknél és Pásztor Ádámnál sem volt jobb a helyzet, csak ott még a kisebbik Pásztorról, a tizennégy éves Dávidról is gondoskodniuk kellett. Csele pedig... Cselét utoljára tizenhat évesen látta élőben, aznap, amikor a családjával Bécsbe költöztek. De a hangját se hallotta már évek óta.

Valójában Csónakosnak fájt beismerni, hogy ezt most nem tudja egyedül megoldani, és kitartóan bizonygatta, hogy ura a helyzetnek. Ha elégszer mondja, akkor a végén el fogja hinni, és megoldja a problémáit, nem? Nappal még hitt benne, ahogy járta a várost munka után kutatva, és az sem szegte kedvét, hogy rendszeresen nemleges válaszokat kapott. De éjszaka, amikor „hazatért" abba a garázsba, amit teljesen illegálisan használt szállásként, a kétség fojtogatni kezdte. Feküdt a nyirkos matracán, bámult bele a sötétbe, és azon gondolkozott, hogy az élet miért az olyanokat bünteti, akik nem adtak semmit másoknak, csak segítő jobbot.

Az apja mindig azt mondogatta neki, hogy „ilyenek vagyunk mi, Csónakosok, segítünk és megoldunk". De ezt a nézetet csak Csónakos apja és nagyapja osztotta a családban. Amint a nagyapja meghalt, az apja testvérei az örökségen kezdtek marakodni, és minél hamarabb pénzre akarták váltani a megörökölt ingatlanokat. Azt is, amelyikben Andrisék éppen éltek. Csónakos apjának sikerült megegyezni velük, hogy adjanak nekik két évet, hogy összespórolhassanak valamennyit, hogy el tudjanak költözni. Az apja csak azzal nem számolt, hogy másfél év múlva ő is a föld alatt lesz, és a testvérei nem lesznek tekintettel az özvegyen maradt feleségére és a félárva tinédzser gyerekére. Albérleti díjat kértek az ott lakásért, egyre követelődzőbbek lettek, és mikor Csónakos anyja kórházba került, már dörzsölték a kezüket. Csónakos épphogy csak eltemette az anyukáját, már mennie kellett, pedig még alig múlt tizennyolc. Abból a kis pénzből, amit megörökölt, először sikerült kivennie egy egész kulturált szobát, elkezdett szakmát tanulni, de mellette nem talált munkát. Hiába fordult segítségért azokhoz, akiknek régen egyetlen szavukra ott termett, mindenhol az orrára csukták az ajtót. Tapasztalat híján sehol nem tudott elhelyezkedni, és a szar gazdasági helyzet miatt minden cég csak annyi embert alkalmazott, amennyi az életben maradáshoz kellett. Egyre kisebb és rosszabb minőségű albérletekbe költözött, végül az iskolát is abbahagyta, és két év alatt egy garázsban kötött ki. A lakótelepi garázssor egyik szélső garázsában, aminek ő törte fel a zárát, önkényesen elfoglalta, és mindennap azon imádkozott, hogy a tulajnak ne jusson eszébe, hogy van egy használaton kívüli kocsibeállója.

A november közepén hirtelen leszakadt hónak köszönhetően a fővárosnak hirtelen rengeteg hólapátoló munkásra volt szüksége. De amilyen gyorsan fehérbe borult a város, olyan gyorsan el is olvadt, így Csónakosnak csak öt napig volt munkája, és az azért kapott pénz semmire nem volt elég. A város szegényebbik részét járva mindig megállapította, hogy vannak nála sokkal rosszabb helyzetben lévő emberek. Például olyanok, akik a gyerekeikkel együtt koldulnak az utcán.

Csónakos hazafelé sétálva látta meg azt a szőke hajú kisfiút, aki egy pékség kirakatára tapasztott kezekkel bámult befelé. Kicsi volt és vézna, az általános iskolás Nemecsekre emlékeztette. Az utolsó forintjain vett neki sajtos kiflit, és a kisfiú sírva köszönte meg, megölelte a lábát, aztán hazarohant, hogy megossza a szüleivel.