Élet a magány után BEFEJEZETT

Közös boldogság (21. rész)

Harry másnap szerelme mellkasán kelt és boldogan túrt hajába, miután látta, már ő is ébren van.

-Jó reggelt kedvesem! -köszöntötte a másikat.

-Jó reggelt! Hogy érzed magad? -kérdezte Perselus.

-Egyszerűen csodásan, annyira boldog vagyok! -válaszolta a fiú őszintén.

-Ezt örömmel hallom. -mondta, majd megcsókolta szerelmét. -Jó érzés újra veled lenni. -vallotta be, mire Harrytől egy meghatott ölelést kapott. 

-Oh basszus! -szólalt meg hirtelen a fiú. -Elfelejtettem a bűbájtan beadómat befejezni. -mondta, majd felpattant és elővette azt. -Elkérthetem a tiédet?

-Persze. -mondta, majd ő is előkereste a sajátját és a fiú kezébe nyomta, aki 5 perc alatt le is írt mindent. -Na, mehetünk reggelizni? -kérdezte, miközben Harry gyomra hangos korgást hallatott. -Úgy érzem ez igent jelent. -mondta mély hangján nevetve, mire Harry bizsergést érzett egész testében. Ezután a fiú összepakolt és együtt boldogan mentek le enni.

A tápláló étkezés után elmentek bűbájtanra, ahol mindkettőjüket megdicsérték órai teljesítményükért. Utána dupla bájitaltan következett, ahol Lumpsluck együtt osztotta őket, így boldogan készítették el a főzetet, miközben sokat beszélgettek és nevetgéltek. Harry egészen sokat fejlődött bájitaltanból, ami Perselus jelenlétének az életében is köszönhető volt. Amikor kiléptek óra után a folyosóra összefutottak McGalagonnyal és Dumbledoreral, de mikor Harry köszönt nekik az igazgató megszólalt:

-Harry, beszélnünk kell az irodámban! Gógynövénytanod lesz igaz? -kérdezte megerősítésképp, mire Harry bólintott. -Elkértelek onnan előre. Fiam téged is, te is gyere! -nézett Perselusra parancsolóan. A két fiú értetlenül, de némán követték a két professzort az igazgatói irodába.

Miután felértek Perselus érdeklődve csodálta meg Fawkest és ránézett Harryre, hogy ő is látja-e, mire a fiú bólintott. Mivel iskolás évei alatt sokat volt Dumbledorral, ezért jól ismerte a gyönyörű főnixmadarat is, akit meg is simogatott.

-Üljenek le kérem! -mondta az igazgató mindenkinek, mire mind elhelyezkedtek a Dumbledore íróasztala elé készített székeken. -Szóval, bele is vágnék a közepébe, tehát Harry nyugodtan mondd el az igazat, ha eddig nem tetted meg. Átgondoltam és semmi értelme megtartani. Kérdezhetek valamit? Te ismerted Perselust korábban is?

-Igen, a tanárom volt, a bájitaltant tanította nekem, de sajnos nem jöttünk ki jól. -mondta a fiú, erre Perselus különös pillantást vetett rá. -Itt is elmondhatom?

-Igen.

-A bájitaltan tanárod vagyok, hogy érted ezt? -kérdezte bizalmatlanul.

-Úgy, hogy a jövőből jöttem vissza, főleg miattad. Egy megbütykölt időnyerőt használtam, hogy eljuthassak idáig. -mondta büszkén. -James Potter és Lily Evans fia vagyok, de Voldemort megölte őket. -Perselus szája tátva maradt ettől a mondattól, majd látszott rajta, hogy kérdezni akar.

-Összeházasodnak? -kérdezte, mire a fiú bólintott. 

-Az iskolában tanítottál, tudom, hogy halálfaló vagy, könyörögtél Voldemortnál, hogy kíméljen meg minket, de mégis megölte a szüleimet egy jóslat miatt, ezért Dumbledorenál esdekeltél, hogy segítsen. Híres voltam, mert túléltem azt a napot anyám áldozata miatt. Te azelőtt álltál át a jó oldalra és bájitaltan lettél a Roxfortban. Kiderült, hogy Voldemort horcruxokat gyártott, hogy örök életet éljen. Minden évben megpróbált megölni, de elpusztítottuk a horcruxokat és megöltem Voldemortot. Belehaltál a csatába, megölt téged, mert neked kellett meggyilkolnod Dumbledoret a saját kérésére és a világ legerősebb pálcáját kereste, ami nála van. -mondta, mire Perselus fájdalmasan nézett, az igazgató és helyettese pedig szomorúan bámultak maguk elé.

-Megöltem? Sok embert kellett? -kérdezte ártatlanul kedvese.

-Szerintem ő volt az első, akit megöltél, de sokakat láttál meghalni. Annyira sajnálom. -mondta, majd megsimogatta a csüggedt Perselus hátát. 

-Hogy haltam meg? -kérdezte halkan. Hangja rekedtes volt a nemsokára feltörő sírástól.

-Volt egy kígyója Nagini, aki a végén horcrux lesz és ő támadott meg, megsebezte a torkod és elvéreztél. -mondta szomorúan, miközben látszott rajta, hogy felidézte az emlékét.

-Miért mondtad, hogy főleg miattam jöttél vissza?

-Úgy, hogy amikor haldokoltál átadtad nekem az emlékeid, amik bizonyították, hogy ártatlan vagy és kötelességemnek éreztem, hogy visszajöjjek ide. Hónapokig tartott, de kifejlesztettük az időnyerőt, hogy újra láthassalak.

-Mégis miért? -kérdezte értetlenül. Harry közel hajolt szerelme füléhez, majd belesúgta:

-Lehet, hogy már akkor is szerelmes voltam beléd. -mire Perselus elmosolyodott.

-Mik voltak az emlékeim? -kérdezte újult erővel.

-Pár emlék Lilyről, és beszélgetésekről Dumbledorral, amik bizonyították az ártatlanságodat. Mindegyikünknek úgy kell majd viselkednünk, hogy ne változtassuk meg a jövőt, pont úgy kell cselekednünk. Ha tettetniük kell tettessenek. -mondta az igazgató és McGalagony felé fordulva, mire bólintottak. -Neked is Perselus.

-Nehéz lesz, de megteszek mindent. Egyébként milyen idős voltam, amikor az iskolába jártál? -kérdezte mellékesen.

-38 éves voltál, amikor meghaltál. Én pedig végzős, de egész évben bujkáltam a barátaimmal. Hiányoznak. -mondta őszintén.

-Úgy érzem nem kell sok és én is megismerhetem őket. -mondta mosolyogva.

-Ott Griffendéles voltam. -vallotta be.

-Akkor mégis, hogy változott egy oroszlán kígyóvá? -kérdezte ironikusan.

-Harry, elmondtál mindent, amit szerettél volna? -kérdezte az igazgató.

-Igen, de vigyék el az emlékeim, mielőtt elmegyek, hogy tudják mit kell tenniük. -mondta, majd pálcája használatával eljuttatta hozzájuk az emlékszálakat. -Viszlát! -köszönt el, mire Perselus is illedelmesen elköszönt.

A maradék óráik után este sokáig beszélgettek a jövőről és a múltról, majd egy kis közös meztelen szórakozás után mély álomba merültek.