Igen (Befejezett)

4.rész

Tanárnő azt az utasítást adta nekünk, Facebookon, hogy egyedül induljunk el az étteremhez. Mint 21.századi gyerekek elővettük a telefont és GPS segítségével elindultunk a Bali Art Cafe nevű helyhez. Lesétáltunk a másodikról és elindultunk hegynek felfelé, mert nyilván a legnagyobb hegynek a legtetején kell elhelyezkednie az étteremnek. Elindultunk, közben sokat beszélgettünk. Főleg sulis dolgokról. Úgy 15 perc kemény gyaloglás után teljesen kifáradva megérkeztünk. Már Virág is ott állt a parkolóban, ahogy az összes ember, aki hazament.

-Sziaa, rohantam oda virághoz és megöleltem.

-Szia, Emese. Képzeld el, amikor elindultam majdnem ott felejtettem Gáboréknál a karácsonyi ajándékot. Vissza kellett rohannom érte, de ITT VAAAN. Mondta nagyon boldogan.

-Aha az enyém a vászon táskámban van. Mutattam az oldalamra.

-Öhm...az oké, de nincs nálad a táskád. Mondta Virág kicsit aggódva.

-MIIIIIII. BASZUSS, OTT HAGYTAM A POLCON A SULIBAN AZ AJÁNDÉKOT. Teljesen kiakadtam. Már majdnem mindenki itt volt nekem meg nem volt ajándékom! AAAAH.

-Figyelj, visszamegyek az ajándékért. Nem hagyhatom, hogy a húzott emberem ne kapjon ajándékot. Kérlek szólj Tamara néninek, hogy késni fogok. Remélem nem sokat.

-Jóó, de siess vissza, ADDIG FOGLALOK HELYET!!

-OKÉ! Kiabáltam vissza Virágnak.
Jó, oké, Emese ne aggódj. Vissza fogsz találni az iskolához. Természetesen eltévedtem. Olyan helyeket jártam, ahol ezelőtt még nem. Valamilyen játszótér mellett is elmentem, amit még meg sem közelítettünk a srácokkal, amikor jöttünk. Úgy 10 perc kóborlás után beborult és nagyon hangulatosan, de elkezdett esni a hó. Nem, hogy esni, de szakadni. Fújt a szél és nagyon hideg volt. A szél szétfújta az arcomat és a kezeimet is. Még sosem volt olyan piros a kezem, mint akkor. Az univerzum is úgy akarta, hogy a következő kanyarban meg lássam az iskolát. Miután lerohantam a hegyről kiderült, hogy egy utcával feljebb jöttem, mint kellett volna.
Éppen megérkeztem a kapuhoz. Nyúltam volna be a csengőért, hogy beengedjem magamat a kapun, amikor is valaki megragadta a karomat.

-Hé, te! Te kis kurva. Szólt kedvesen Emma.

Kisírt szemei vörösek voltak, az arca teljesen le volt fagyva és éppen a jobb kezét emelte fel és egy hatalmas pofonnak lettem kis gazdája.

-Mi a fasz, neked még is mi a rák bajod van? Kérdeztem ,,higgadtan" vissza.

-Tee, te vagy a bajom te Kóró. Meg nyomorítottad az egész életemet egészen általános iskola óta. Midig te voltál a jobb, a szebb és az okosabb is. Én meg csak a buta liba, aki csak egy kis figyelemre vágyott, de TE elvettél tőlem mindent!

Már úgy zokogott, hogy alig értettem, amit mond.

-Aztán végre eljött a gimi. Azt hittem megszabadulhatok tőled. De Nem. Jöttél te is a kibaszott gimnáziumba. Csak, hogy te a b osztályba kerültél a jók közé én pedig a c osztályba. Ez is miattad van. Minden miattad van. Aztán láttam, ahogy a szerelmem Ábel is rád néz. Te kis kurva! Őt is elveszed tőlem, mint mindent! Ma a színpadon, amikor átvettem az oklevelemet szinte alig tapsolt valaki. Biztos azért, mert te lebeszélted mindenkivel, hogy ne tapsoljon. Meg ilyen pletykákat terjeszted rólam, hogy kavarok a Salamonnal?

Ekkor nagyot néztem, mert nem szokásunk a tanárokat csak a keresztnevén szólítani.

Tönkre tetted az életemet. Már nem tudom, hogy felhívni magamra a figyelmet, de neked mindig sikerül a középpontban lenned. Gyűlöllek!! Tiszta szívemből.

Teljesen kiakadt, nem is sejtettem, hogy így érez.

-De, én ezt nem tudtam, hogy így érzel. Azt hittem, hogy gyárilag vagy ilyen.