Igen (Befejezett)

7. RÉSZ: december 18.

7. RÉSZ: december 18.

Tenger part és osztálytársak. Vajon hol vagyok? Néztem körbe értetlenül. Előttem volt a nagy tenger és én pedig fürdőruhában állok a vízben. Kellemesen meleg volt a víz. Ott, ahol álltam bokáig a vízben medúzák úszkáltak körülöttem. Pici halak, amik még szabad szemmel is látszódtak a kristálytiszta tengerben. Valaki a kezembe nyomott egy búvárszemüveget. A hosszú barna hajamat felkötöttem és beljebb sétáltam a vízbe. Lemerültem és gyönyörű halakat és remete rákokokat láttam, akik ott szaladtak és úsztak alattam. Amint feljöttem a vízből rögtön sötét felhők jelentek meg az égen. A nyüzsgő partról eltűntek az emberek és az osztálytársaim. A halak is eltűntek a vízből. Teljesen kihalt az élővilág a víz alatt és a parton csak néhány pálmafa maradt.

-HAHÓ, hol vagytok? Próbáltam kiabálni, de egyszerűen nem jött, ki hang a torkomból.

-Klára...szólalt meg egy mély hang, mintha az ég felől jött volna.

-Tessék? Ki szólt?
Forgolódtam a vízben, nem tudtam elindulni. A lábam, mintha földbe gyökerezett volna. A víz színe a szép és tiszta kék színből fekete és koszossá változott mindenhol. Hatalmas hullámok keletkeztek. Mindegyik egytől-egyig beterített. Az addigi jó meleg és szép vízből, koszos hideg víz lett. Elkezdett esni és villámlani. Dörgött az ég. Én pedig csak reménykedni tudtam, hogy nem a vízbe fog csapni a villám, mert akkor nekem végem.

-Hát nem ismersz meg?

-Kit? Ki vagy te?

-Én vagyok az. Mi már találkoztunk. Sok sok évvel ezelőtt.

-Mikor?

-Még száz évvel ezelőtt. Én vagyok a mágus, vagyis te akasztottad rám ezt a nevet.

-Az nem lehet. Én akkor még nem éltem.

-Hogy-hogy nem éltél? Hiszen jegyben jártunk.

-Micsoda? Ez lehetetlen. 16 éves vagyok és az még biztosabb, hogy nem éltem száz évvel ezelőtt.

-Hát nem te vagy az Klárim?

-Nem, nem! én Emese vagyok a 21.századból...Várjunk. Klára? Róla beszéltünk történetem órán. Ő volt az őrült, aki azt állította, hogy szörnyetegek fognak élni száz év múlva. Csak azért került, be a történelembe, mert rá ötven évre találtak egy három szemű halat. Úgy gondolták a tudósok, a nagy emberek, hogy ez az a szörny, amiről beszélt. De ezek szerint nem. Hanem a vérfarkasokról és az arcnélküli lényekről beszélt. De persze senki nem hitt neki...

-Honnan tudsz az arcnélküliekről? Kérdezte a mágusnak nevezett ürge.

-Onnan, hogy tegnap vagy ma...nem tudom meg támadt egy. Nem tudtam legyőzni, őket, de időben eltudtam menekülni előle vagy előlük. Segített a barátom, aki nem rég közölte velem, hogy ő egy vérfarkas. Szóval röviden ennyi.

-Értem. Mondta elég nyugodt hangon.

A vihar elment. Többet nem dörgött és nem villámlot. A víz felmelegedett és a tengeri élőlények is visszatértek. Végre megtudtam mozdulni. És kimentem a partra. Az emberek nem tértek vissza, de egy tömzsi ázsiai öregember előjött az egyik pálmafa mögül. Hosszú fehér szakálla, már majdnem a földre ért. Kopasz fején a napfény pedig nagyon csillogott.

-Szervusz, drága. Köszönt kicsit más hangnemben, mint ahogy az előbb beszélgettünk.

-Jó napot mágus úr. Az úrnak van neve is?

-Haha, persze, de már régen nem szólítottak a nevemen. De, ha gondolod elmondom. Eiji, Eiji-San

-Köszönöm Eiji-San.

-Nagyon hasonlítasz Klárára, Emese-San. Meg kell, hogy mondjam az idomai is hasonlóak. A haja színe is. A szeme csillanása és az arcán a kis gödröcskék, amikor mosolyog.

Erre nem számítottam vagy százéves embertől, hogy az idomaimról fog beszélni. Kicsit kellemetlenül érintett a dolog, de csak mosolyogtam egyet és hallgattam tovább az öreget.

-Gondolom, kíváncsi vagy, hogyan tudod legyőzni az Arcnélkülieket.

-Igen. Maga tudja?

-Persze. A mágusnak muszáj mindent tudnia. Azt is tudom, hogy Ábel-San nem csak a haverod. Legalábbis ő nem így tekint rád. De szerintem te sem.

Ho-hogy, tessék? ÁÁÁÁ ez nem lehet igaz. Vagyis örülök neki, hogy ő is úgy érez, ahogy én. De lehet, hogy az öreg, csak hülyíteni akar. Minden esetre, csak hallgatom tovább. Remélem minél hamarabb elmondja, hogy hogyan kell ezeket a szörnyeket legyőzni.

-Nos, lehet van benne valami igazság, amit mondott Eiji-San. De kérem el kell árulnia, hogyan tudom legyőzni azokat.

-De csak azért fogom neked elárulni, hogy hogyan tudod legyőzni az arcnélkülieket, mert kísértetiesen hasonlítasz a drága Klárámra. Igaz nagyot vétkeztem ellene, de remélem, hogy meg fog bocsájtani nekem, ha segítek a hasonmásának. Mondta elég buzgóan.

Az öregember megfogott egy botot és néhány kagylót a homokba illusztrálta az arcnélkülit. Megrajzolat a hosszú görbe testét és a karjait. Izgatottan vártam, hogy mi lesz a megoldása annak, hogy megöljük az arcnélkülieket.

-Kislány, figyelsz rám? A megoldás a metál zene.

-A metál zene? Kérdeztem vissza elég értelmetlenül. A metál zene? Hogyan?

-Nos mindegyiknek nagyon érzékeny füle van így a metál zene a megoldás. Úgy egy perc kell neki és szétrobbannak. De vigyázni kell, hogy a vérük, ne kerüljenek rátok, mert bele hallhattok. Olyan veszélyes anyagokat tartalmaz a vérre, amit az emberi szervezet nem tud elviselni.

-Maga már halott? Kérdeztem váratlanul. Csak később fogtam fel, hogy mit is kérdeztem. Tudtam, hogy ez egy nagyon illetlen kérdés. De csak kicsusszant a számon.

-Kislány. Még csak most esett le? Kérdezte gúnyosan.

-Oh, itt az ideje búcsúzni. Aztán ne járjanak úgy, mint én. Sok sikert kívánok...