Igen (Befejezett)

10.RÉSZ: december 19.

Már megint a tengerparton voltam, de most nem voltak ott az osztálytársaim. Sem emberek. A víz szép tiszta volt. A halak úszkáltak a vízben és sejtettem, hogy Eiji-San kereset meg megint. A homokban sétálva elkezdtem kiabálni a mágusnak a nevét.

-HAHÓ! Eiji-San?

-Drágám, hát itt vagy. Reméltem ide találsz.

Jött elő, egy pálmafa mögül. Szakálla még mindig földig ér. Kicsi tömzsi testével, már alig bírt benni. Leült a homokba es mutatta, hogy üljek mellé. Most normális ruhában voltam és nem pizsamában és nem fürdőruhában. Egy farmer rövidnadrág és egy fekete atléta volt rajtam. Barna hajam felkötve volt.

-Eiji-San. Mit keresek itt megint?
-Hallottam, hogy nem tudod, hogy győzheted le az arcnélkülieket. Segíteni jöttem. Emese-San.

-Hallgatom! Segítenie kell nekem. Mondtam, szinte könyörögve neki.

-A Duna-parton lesz a harc.

-Ezt honnan tudja?

-Kislány. Még nem jöttél rá ki vagyok?

-Nem. Maga egy idős ember hosszú szakállal.

-Haha. Igaz-igaz. De nem jut eszedbe más? Mindent tudok és egy tengerparton üldögélsz a tél közepén. Ha még így sem tudod, hogy ki vagyok. Segítek még egy kicsit...

-Mondja.

-Szóval nevelő apán József. Ne így tudod?

-Micsodaa. Maga Jézus? Néztem rá, elég értetlenül. Vagyis inkább meglepődve. Erre aztán tényleg nem számítottam, hogy az öreg fószer Jézus.

-Haha, kislány. Hát rájöttél!

-Ez, hogy lehetséges? Mármint. Én egyáltalán nem így képzeltem el magát. Kicsit magasabbnak...

-Nem mindenkinek jelenek meg. Te különleges vagy.

-De miért mágus a neve? És miért Eiji-San?

-A vizet-borrá változtattam. Hahah. Igazából ez volt az álnevem. Amikor megkérdezték ki vagyok, csak ennyit feleltem Eiji. Aztán amikor Ázsiában jártam, akkortájt oda rakták a nevem mellé -San, azóta így ez az állnevem.

-De akkor miért Ázsiai?

-Erre a kérdésre még én sem tudom a választ.

-De hogy élhetett még száz évvel ezelőtt? És hogy lehet, hogy csak néhány éve hunyt el. Legalábbis ezt az információt kaptam Ábeltől.

-Ó, tényleg. Hogy vannak Ábellel? Rájöttek, hogy szeretik egymást?

-Nem tudom. Őszintén furcsa jeleket ad. De én sem engedem magamhoz közel, hogy úgy mondjam.

-Értem. Drágám. Majd rájöttök, hogy melyik az aranyközép út.

-Remélem én is. De nem válaszolt az előző kérdésemre.

-Már, akkor meghaltam, amikor keresztre feszítettek a koponya hegyen. Egy kedves ismerősöm segítségét kértem. Az volt a feladata, hogy terjessze el, ezt a történetet, amit bizonyára hallottál már. Adtam a misztikus lényeknek amuletteket.

-Igen. Ezt a történetet mesélte el nekem is. De akkor ezek szerint nem maga volt, hanem egy kedves barátja? Kérdeztem tőle elég értetlenül.

-Akkor segít nekem legyőzni a szörnyeket?

-Figyelj, hogy az élet egy box ring és ha kapsz néhány pofont az élettől, akkor a padlóra kerülsz, de lehet, hogy néha pont onnan látod a megoldást.

-Ez nagyon bölcs, de nem értem.

-Ess pofára és ott a megoldás. Mondta elég gúnyosan.

-Jézus. Annak ellenére, hogy Jézus, nem a lebölcsebb tanácsot adja nekem.

-Kislány! Csak ess el. Ennyit mondtam. De most búcsúzni kell. Nemsokára újabb üzenetet fogtok kapni tőlük. Azon lesz rajta a pontos idő és a hely. De már tudjátok, hogy kell őket legyőzni. Vagyis nemsokára kitaláljátok!

Felállt az öreg és megragadta a kezemet. Nem érettem, hogy hova akar vezetni. Majd a forró homokban elindultunk a tenger felé.

-Állj ide elém. Mondta elég meggyőzően Eiji-San.

-Jól van, de mi….