A másik oldal /SZÜNETEL/

3. Harry látogatása

Egy augusztus végi reggelen az ébresztőórámra ébredtem. Fáradtan kászálódtam ki az ágyamból és öltöztem fel. Elég kedvetlen voltam, ugyanis már nagyon hiányzott a testvérem. Csak két éve ismertem, de olyan volt, mintha már évek óta ismertük volna egymást. Igazából teljesen Harry ellentéte vagyok belsőleg. Valószínűleg ennek az lehet az oka, hogy míg Harry Dursleyéknél nőtt fel, szerény körülmények közt, nekem teljesen jó, varázsló életem volt a nevelőszüleimmel, Remus Lupinnal és Nymphadora Tonksal, a keresztszüleimmel. De a Roxfortban közel sem volt luxus életem. Nagyon szerettem Astoriat, az egyetlen barátomat, de mindig volt ott egy szálka, hogy más nem barátkozott velem - Harryt leszámítva, de ő ugye a testvérem, szóval nem számít.

Azonban amikor reggel 7-kor ébresztett az órám, ennél sokkal kevésbé értelmes gondolatok kavarogtak a fejemben. Szóval miután felöltöztem, álmosan baktattam le reggelizni.

- Jó reggelt! - nézett fel Remus az újságjából.

- 'Reggelt! - huppantam le a kanapéra.

- Éhesek vagytok? - lépett be a nappaliba Dora.

- Én mindig - vigyorodtam el. Pár perc múlva már mindhárman az asztalnál ültünk egy-egy melegszendviccsel. - Merlinre, ez meg ki?! - mutattam az újságon egy férfire.

- Ki? - kapta ki a kezemből az újságot Remus. Amikor ránézett a képre, nyelt egy nagyot és váltott egy sokatmondó pillantást a feleségével, aztán így felelt: - Sirius Black. Megszökött az Azkabanból.

- Hogy mi?! - ejtettem el a szendvicsem.

- Egykor Tudjukki csatlósa volt. Többet nem tudok róla - mondta komoran és lerakta az újságot

- Mikor is mész Astoriahoz? - váltott témát Dora.

- Délben.

- Remek! Akkor segíthetsz pakolni a padláson.

- Nemááár! - nyöszörögtem.

- Talán előkerülnek régi holmik. Például képek. Akár a szüleidről. - Na erre felkaptam a fejem. Dora nem nagyon ismerte a szüleimet, Remus meg nem sokat mesélt róluk, így ki voltam éhezve minden velük kapcsolatos dologra. Ahogy Harry is.

- Rendben! Akkor adok kaját Chloenak, aztán pakolhatunk - pattantam fel, ahogy megettem a szendvicset.

- Akkor én el is köszönök - állt fel Dora is. - Be kell mennem a minisztériumba egy tárgyalásra, de utána már jövök is haza - nyomott egy puszit a fejemre. Remusnak adott egy gyors csókot, aztán már ott sem volt.

- Sziasztok!

- Szia, drágám!

- Szia! - raktam be a mosogatóba a tányérom és felmentem. Miután megetettem a kutyát, visszamentem az étkezőbe, de addigra már senki sem volt ott.

- Remus? Remus! - Körülbelül két percen keresztül kerestem. Már kezdtem megijedni, amikor rájöttem, hogy a dolgozóban még nem néztem, szóval arra felé vettem az irányt. Remus dolgozószobájában egyedül egy nagy, antik íróasztal, azon pedig egy olvasó lámpa, pennák, tinta és számtalan papír állt. Az asztal alatt régi dobozok sorakoztak. Némelyik be is volt ázva. Négy nagy ablak volt bent a legnagyobb fényforrás, mivel azonkívül csak egy halványan világító villany volt, meg ugye az íróasztali lámpa. Amikor benyitottam, Remus épp egy doboz mellett térdelt és egy képet nézegetett.

- Az mi? - léptem mellé.

- Egy régi kép - állt fel. Kissé megdöbbentem, amikor ránéztem, ugyanis könnyes volt a szeme. Utána a képre néztem, amit a kezembe nyomott. Négy fiatal fiú volt rajta. Rögtön rájöttem, hogy a bal szélső fiú Remus. A mellette álló fiú megdöbbentően hasonlított rám, az amellett álló valahonnan nagyon ismerős volt, a negyediket meg életemben nem láttam.