A másik oldal /SZÜNETEL/

5. Mentő akció

Az első óránkra igyekeztünk. Hagrid órájára. Már nagyon kíváncsi voltam. Amikor megérkeztünk az óra helyszínéül szolgáló Tiltott Rengeteg melletti kis részre, nem egészen azt láttuk, amire számítottunk: ló méretű, szárnyas állatok. Messziről ennyit láttam belőlük. Aztán csak amikor közelebb értün láttam, hogy csőrük is van. Volt rózsaszín, barna, kék, zöld, lila és még pár olyan szín, amiket meg se tudok nevezni. Beugrott, hogy régebben Remus egyik könyvében olvastam róluk.

- Ezek meg mik? - hökkent meg Astoria.

- Hippogriffek.

- Sziasztok, gyerekek! - jelent meg Hagrid. - Mint látjátok ma egy nagyon érdekes állattal készültem nektek. Hippogriff. Roppant büszke teremtmények. Aki megsérti... hát had ne részletezzem! A lényeg, hogy nagyon megbánnátok. Ő itt - terelt közelebb hozzánk egy szürkét - Csikócsőr. Ki akarja megsimogatni? - Úgy tette fel ezt a kérdést, mintha egy aranyos, ártatlan kiskutyáról beszélne. De ez nem kiskutya volt, hanem vadállat. Így a tömeggel együtt én is hátráltam vagy egy métert. Szegény öcsém hülye volt és nem vette ezt észre. Ő lett a kiválasztott.

- Na gyere, Harry! - noszogatta Hagrid. A fiúnak nem volt más választása: mennie kellett. - Úgy... úgy... lassabban! Nagyon jó. Most hajolj meg! És... Szép! Most pedig megsimogathatod. Menj, ne várasd! - Harry kissé vonakodva ért hozzá az állathoz. De megtette. És az hagyta. - Felülhetsz rá - jelentette ki a tanár.

- Mi?! - ijedezett Harry. - Ne! Hagrid! - kiáltozott, amikor az óriás a hónaljánál megfogta és Csikócsőr hátára ültette. Elég szerencsétlenül ült ott. Simán le tudtam olvasni a félelmet az arcáról. Lerítt róla, hogy retteg. Persze a háromfejű kutyához be tudott menni és a baziliszkusszal is szembe tudott szállni, de egy hippogriff hátán megijed.

- Gyí te! - csapott az állat seggére Hagrid, mire az megindult. És fel is szállt. Kicsit aggódtam amiatt, hogy Csikócsőr nem fog-e átrepülni esetleg egy másik országba a rokonaihoz, de szerencsére csak repültek pár kört a környéken, aztán már le is szálltak. Harrynek csillogott a szeme a boldogságtól. Ezt nyilván mások is észrevehették, mert több felől hallottam ekkor irigykedő morajokat. Hagrid odahajolt a sebhelyeshez, hogy váltsanak pár szót. Ennyi figyelmetlenség elég is volt, hogy valaki csináljon valami hülyeségeg. Komolyan, mint az óvodában! Draco Malfoy azt gondolta, hogy rá nem vonatkoznak a szabályok és teljesen nyugodtan odasétálhat az amúgy életveszélyes állathoz.

- Nem is vagy olyan vad! Igaz, te rusnya dög?! Csak egy ronda madár vagy! - Hagridnak igaza volt: Csikócsőr nem habozott, támadott. Két lábra ágaskodva belekarmolt Malfoy karjába, mire az a földre esett és vonaglani kezdett. Mindenki sokkoltan nézte, ahogy a hippogriff újabb támadásra készült. Csak bennem volt annyi emberség, hogy a sánta lábammal odarohantam és Malfoy elé álltam. Próbáltam megnyugtatni Csikócsőrt, ahogy néha Chloet is szoktam. Csitító mozdulatokkal próbálkoztam főleg. És csodával határos módon meg is nyugodott.

- Nyugi! Nincs semmi baj! - simítottam végig az arcán. Nem támadott meg. Kiskoromtól fogva jól értettem az állatokhoz. Ugyanis a kóbor kutyák - fejlett érzékszerveiknek köszönhetően - megérezték, hogy Remus vérfarkas és ott ugattak az ajtónknál. Gyakran kimentem, hogy az ebédmaradékot szétosszam közöttük vagy csak kint maradtam játszani velük. Szóval megmentettem az egyik legnagyobb ellenségem. Valószínűleg azért, mert még mindig kedveltem. Minden haragom ellenére még mindig fontos volt nekem.

Amint a hippogriff megszelídült, Hagrid is észhez tért és dobott egy döglött menyétet Csikócsőrnek, hogy azzal legyen el.

- Fel kell vinni a gyengélkedőre! - jelentette ki a nyilvánvalót Hagrid. - Evan, légyszíves felkísérnéd?

- De... én... hogyne - emeltem az ég felé a tekintetem. Szóval a piszkos munkát is nekem kell elvégeznem. Persze ha Harry ment meg valakit, akkor a Griffendél kap hatvan pontot és három ház tagjai ünneplik őt. Ha én mentek meg valakit, akkor meg vigyem fel a gyengélkedőre és még csak nem is kapok semmit cserébe. Beletörődve a sorsomba lehajoltam a szőkéhez. A karját átdobtam a vállamon és úgy segítettem fel.

- Hozzám ne érj, Potter! - mondta félig kómában. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy csak megjátssza magát, vagy tényleg szarul van. Csendben ballagva mentünk a gyengélkedő felé. Túl ismerős volt a helyzet és biztos vagyok benne, hogy ezt mondketten tudtuk. Amikor odaértünk, madam Pomfrey engem leültetett egy kényelmesnek nem igazán mondható műanyag székbe, Malfoynak pedig ellátta a sebeit. Aztán a gyógyító elment azzal, hogy hagyja Malfoyt pihenni és hogy egy barát segít a gyógyulásban. Persze gondolom azt nem tudta, hogy mi távolról sem voltunk barátok. Már.

- Miért csináltad? - szólalt meg egy kis idő után. - Miért mentettél meg?

- Nem tudom - vontam vállat. - Talán csak... mert... nem, nem tudom.

- Oké, szóval csak úgy megementettél valakit, akit utálsz és nem tudod, hogy miért. Tegnap még te magad akartad eltörni a karom.

- Igazság szerint az orrodat akartam eltörni. És Csikócsőr amúgy sem  törte el a karod. Az előbb mondta Pomfrey, hogy csak egy mély seb és csontot sem ért.

- Hogy te mennyire...

- Mennyire mi?

- Idegesítő vagy.

- Na ezt már mondták rám! De nem értem.

- Akkor hülye is vagy.

- Beszél az, aki elkezdett sértegetni egy hippogriffet. - Csend. Úgy tűnt, elfogytak a beszólásaink. - Egyébként miért csináltad?

- Tessék? - lepődött meg.

- Miért ráztál le? - fejtettem ki.

- Ez... ez bonyolult. Inkább hagyjuk. Ha Tudjukki visszatérne, nyilván Potter oldalára állnál.

- Ja, de nem fog visszatérni. Mert miért térne?

- Najó, ez...

- Csak mondd el! Kérlek!

- A... az apám miatt - bökte ki. Csodálkoztam, hogy ilyen könnyen sikerült szóra bírnom. Biztos már régóta nyomta a lelkét ez a teher.

- Mi? - döbbentem le.

- Mielőtt elindultunk volna először a Roxfortba, áthívta Crackot és Monstrot. Azt mondta, ˝Draco, ők az új legjobb barátaid.˝ - utánozta az apja mély hangját. - Teljesen le voltam döbbenve. Nem is értettem, hogy mit akar. Aztán este leült velem beszélni és azt mondta, hogy mostantól nem barátkozhatok veled. Ellenkezni akartam, de azt mondta, hogy ha nem teszem meg, amit kér, akkor kitagad. Azt is mondta, hogy barátkozzak össze a testvéreddel, mert ő híres. Nem akartam ezt tenni, de megtiltotta, hogy elmondjak neked ebből bármit is - csuklott el a hangja. Tudtam, hogy majdnem sírt, mert én is.

- Draco, annyira hiányzol! - öleltem meg szorosan. Arra számítottam, hogy elhúzódik, de ehelyett azonnal visszaölelt.

- Nem tudtam, hogy már ölelkezünk is - motyogta, de nem engedett el. Csak ekkor éreztem meg igazán, hogy mennyire hiányzott.

Nem is sejtettük, hogy a jövőben mekkora szükségünk lesz egymásra. Például amikor pár órával később segítenem kellett Draconak átöltözni. Na az egy életre traumatizált mindkettőnket.