A másik oldal /SZÜNETEL/

19. Katasztrófális kígyó

- Menjetek az erdőbe! - parancsolt ránk Dora. - Keressétek meg Harryt is és maradjatok biztonságban az erdőben!

- De mi folyik itt? - kapkodta a fejét Astoria.

- Halálfalók. Nagyon vigyázzatok magatokra! - ölelt meg gyorsan mindkettőnket, aztán elsiettek.

- Meg ne próbáljatok harcolni! - szólt még oda Remus.

- Akkor menjünk - indult meg Astoria. Azonban mikor látta, hogy én nem követem, megtorpant.

- Én ugyan nem fogok az erdőben gubbasztani! Bebizonyítom, hogy én is tudok halálfalókat gyilkolni! - kiabáltam túl a tömeget elszántan.

- Nem vagy normális - jelentette ki Chloe kettőnk közt állva.

- Evan, ezt ugye nem mondod komolyan?! - sápadt el a lány. - Ez nem játék! Ráadásul ha összekevernek Harryvel, még meg is...

- Akkor is harcolni fogok! - makacskodtam. Meg is indultam két halálfaló felé, akik éppen egy hat év körüli, síró kislányt hurcoltak el. - Stupor! - Az alacsonyabbik kidőlt. A másik felém kapta a fejét. Amikor megbizonyosodott róla, hogy én lőttem ki a haverját (ez úgy 0.1 másodpercbe telt) a kislányt a földre dobva üldözni kezdett. Ekkor jöttem rá, hogy ez nem volt jó ötlet, mivel nem tudok futni. Azért persze megpróbáltam. Viszont ekkor rohadt erős ütést éreztem a jobb lábamban. Azonnal el is estem. A kavicsok lehorzsolták a kezem és a lábam is.

- Capitulatus! - kiáltott valaki mellettem. Egy kopott, fehér-kék adidas cipőt vettem észre. Ez furcsa volt, mivel a mágusok nem nagyon hordanak adidast. A conversemről, amit addig hordtam, amíg le nem rohadt a lábamról inkább ne beszéljünk. Chloe odajött hozzám és elkezdte az arcomat nyalogatni. Ez kicsit megnyugtatott. - Stupor! - Valami puffanást hallottam, de nem lehettem biztos benne, hogy az az üldözőm volt, mivel teljesen beleolvadt a tömeg zajába. - Jól vagy? - guggolt le mellém a fehér-kék adidas. Most már meg mertem mozdulni, ezért felültem. A mellettem guggoló fiú egy-két évvel idősebb lehetett nálam. Szőkés-barna haja sarasan és borzasan lógott gyönyürű sötétkék szemeibe. A szemei. Nagyon ismerősek voltak. Biztos voltam benne, hogy már láttam valahol.

- Aha - bólintottam. Ennél sokkal értelmesebbet nem bírtam kinyögni. Valamiért zavarba jöttem. Talán a helyzet miatt, hogy nem tudtam megvédeni magam.

- Tudsz járni? - kérdezte. Csak nehezen értettem, mert még mindig mindenki kiabált és a fiúnak volt valami akcentusa. Nem tudtam megállapítani, hogy milyen.

- Igen - szedtem össze magam és feltápászkodtam. Abban a pillanatra, hogy talpra álltam, elvesztettem az egyensúlyom (már ha el lehet valamit veszíteni úgy, hogy meg se találtam) és nekiestem szegénynek. Jó, az alkatom miatt, nem voltam igazán dagadt. Talán egy kicsit sovány is voltam. De azért biztos nem kellemes, ha egy idegen neked esik. De ő nem szólt rám vagy ilyesmi. Sőt, megtartott és segített kimenni a tömegből. Az erdő felé vettük az irányt és segített leülni egy fa tövébe. Chloe gyorsan befeküdt az ölembe és gyanakodva fürkészte a fiút.

- Annak tudatában, hogy sánta vagy, miért rontotottál neki két hústoronynak? - tette fel a logikus kérdést.

- Nem gondoltam át a dolgot - motyogtam, miközben Chloe-t simogattam.

- Azt látom - mosolygott rám. Nagyon szép mosolya volt. De amikor realizáltam, hogy én éppen azon gondolkodok, hogy valakinek (ráadásul egy fiúnak) milyen szép mosolya van, kicsit megijedtem magamtól. - Egyenesen az erdőbe kellett volna jönnöd - állapította meg és leült mellém. - Egyedül vagy? - A kérdésére, félelem járta át a testem. Rájöttem, hogy otthagytam Astoriát. Lehet, hogy engem keres. Vagy keresett. - Szóval nem - olvasta le az arcomról. - Az erdőben van, vagy még...?

- Otthagytam - hajtottam le a fejem bűnbánóan. - Azt mondta, hogy jöjjünk az erdőbe, de én harcolni akartam. Idióta vagyok.

- Evan? - hallottam meg egy ismerős hangot.

- Astoria! - próbáltam felállni, de visszaestem. Majdnem a fiú ölébe. Emiatt megint kicsit zavarba jöttem. Aztán Astoria hirtelen mindent eltakaró, ananászos sampon illatú hajzuhataga kizökkentett.

- Azt hittem, megöltek! - húzódott el. - Te idióta! - vágott pofán. Nem volt nagyon erős, de azért fájt. És megérdemeltem.

- Bocs - húztam el a szám.

- Te ki vagy? - vette észre a fiút.

- Julien Delacour. - Ekkor jöttem rá, hogy még nem kérdeztem meg a nevét. De most már legalább világos volt, hogy milyen akcentusa van.

- Én Astoria Greengrass vagyok - mosolygott rá kedvesen. Igen, ő már csak ilyen. Éppen pár méterre nyüzsögnek a halálfalók és amikor találkozik egy idegennel, rögtön olyan kedves vele, mint ha évek óta ismerné.

- Én jobb ha most megyek - állt fel Julien. - Még seggbe kell rúgnom pár... Hogy mondják angolul a mangemor-t? - gondolkozott el. - Halálfalót - találta meg a szót. - Sziasztok! - intett és elment. Azon gondolkoztam, hogy fogom-e látni még valaha.

- Szimpatikus - állapította meg Astoria.

- Szia Potter! - lépett ki a fák közül egy túlságosan is ismerős alak.

- Malfoy! - örvendeztem.

- Bajotok? - húzta össze a szemöldökét Astoria.

- Elfenekeltek? - telepedett le mellém a szőke.

- Igen, nagyon keményen - bólogattam.

- Perverzek vagytok.

- Te vagy a perverz, ha ebből rosszra gondolsz - mutatott rá Draco.

- Sziasztok!!! - rohant ki a fák közül Pansy. Kicsit túl lelkesen. Annyira túl lelkesen, hogy el is esett. Dracora. Mire a szőkén kívül mindannyian röhögni kezdtünk. Ő a jelek szerint nem tartotta túl viccesnek a dolgot. - Bocs szöszi! - tápászkodott fel a lány.

- Minek szólítottál?! - akadt ki.

- Találkoztam az Arany trióval - eresztette el a füle mellett Draco felháborodását. - Potter elhagyta a pálcáját. És éppen Dracot szidták. Te is összefutottál velük?

- Aha - vont vállat. - Lehetséges, hogy egy kicsit nem voltam velük kedves.

- De hát mikor vagy az?

- Pontosan! - bólintott Draco, figyelmen kívül hagyva az Astoria hangjában csendülő gúnyt.

Ekkor figyelmes lettem valamire. Elhalltak a kiáltások és a sikoltozások. Síri csend honolt mindenhol.

- Az meg mi? - nézett az égre értetlen arccal Astoria, mire mi is felnéztünk. Az, amit ott láttam, minen más gondolatot kiűzött a fejemből. Elfelejtettem levegőt venni és szerintem egy pillanatra még a szívdobogásom is leállt. Egy hatalmas, zöld koponya lebegett az égen. A szájából egy kígyó tekergett ki. Tudtam, hogy mi az, mert láttam már könyvekben lerajzolva. A Sötét Jegy. Voldemort jele.

Azonnal tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy a halálfalók dolgoznak valamin. Vissza akarják hozni a vezetőjüket. De ezúttal valami nagyobb tervre, mint az ezelőtti kettő.