A másik oldal /SZÜNETEL/

17. Az üldözés lezárul

- Ron, add oda neki! - győzködte Harry, de Weasley csak nem akarta. Végül Chloe felugrott ráharapott a patkányra és szépen, komótosan odavitte Remusnak.

- Jó kutya! - nevetett, ahogy kivette a szájából a vonagló patkányt. Black odarohant hozzá és kivette a kezéből, ekkor pedig a patkány már úgy vonaglott, mint aki az életéért küzd. De szerencsére Sirius elég erős volt és nem engedte el. Feldobta a levegőbe, Remus rálőtt valami bűbájt és ekkor nagyon furcsa dolog történt. A levegőben elkezdett pörögni, mint valami trenderli. Aztán szép lassan átalakult. Nőtt, nőtt. A végtagjai megnyúltak, a feje megnőtt, a lábai egyenesebbek és hosszabbak lettek, az orra pedig visszább ment. Őszíntén csak abból jöttem rá, hogy már teljesen visszaváltozott, hogy már nem változott a külseje. Még mindig erősen emlékeztetett egy patkányra. Már csak azért is mert legalább annyira undorodtam tőle.

- R-Remus - szólalt meg rekedt, remegő hangján -, Si-Sirius! Drága barátaim!

- Te csak ne enyelegjél itt! - indult meg fenyegetően Sirius. A féreg odarohant hozzám.

- Evan! Hogy te mennire hasonlítasz Jamesre! És te is Harry!

Próbáltam elhúzódni, de a lábam annyira fájt, hogy már mozogni alig bírtam. Ekkor észrevettem, hogy a féreg egyik kezéről hiányzik az egyik ujja.

- NE MERD A SZÁDRA VENNI A NEVÜKET! - rántotta el Sirius, amiért igazán hálás voltam. Durván nekilökte a falnak és rászegezte a pálcáját. Remus - ugyanúgy előreszegezett fegyverrel - közelebb ment hozzájuk, készen támadni.

- Várjatok! - kiáltott fel váratlanul Harry. Értetlenül néztem rá. Aztán beugrott, hogy biztos ő akar végezni vele. - Ne!

- Harry, ez az ember... - kezdte Sirius, de a testvérem a szavába vágott: - Igen, tudom, mit tett. De szerintem apám sem akarná, hogy a barátai gyilkoljanak.

- De szerintem ha ezzel érte... - kezdtem, de nem figyelt rám. Sosem volt szokása.

- Inkább vigyük vissza a Roxfortba! Ott majd a dementorok elintézik. - Na itt tetszett meg az ötlet. Féregfark ijedten nézett Harryre. Olyan félelmet láttam a szemében, hogy el sem tudtam képzelni, hogy ez az ember valaha griffendéles volt. Inkább Hugrabug.

- Rendben!

- Legyen - sóhajtott Sirius és egy kicsit megnyugodott. - Remus, te vigyázz, nehogy elszökjön!

- Persze - irányítotatta azonnal a pálcáját voltbarátjára.

- Valaki pedig segítsen őt kivinni - mutatott Weasleyre, mire undorodva hátráltam egy kicsit.

- Én majd segítek - ajánlkozott Harry, mielőtt a másik hőskomplexusos griffendéles megszólalhatott volna.

- És vele mi lesz? - mutattam a fal tövében fekvő tanárra.

- Lebegtesd ki! - adta az utasítást Remus.

- Vingardium Leviosa! - böktem Piton felé. Pár pillanat múlva már megint a sötét kis alagútban voltunk. Kezdett rohadtul elegem lenni az alagútakból.

Amikor kiértünk, letettem Piton a fűbe, Weasleyt pedig a többiek egy kőre és Granger megvizsgálta a nagyon súlyos sérülését (egyetlen kicseszett karcolás). Sirius és Chloe is pedig fáradtan lerogyott egy kicsit arrébb a fűben. Harry megindult a keresztapja felé, én meg követtem és leültünk mellé a két oldalára.

- Már amikor kicsik voltatok, akkor is hasonlítottatok egymásra, de most már elképesztő a hasonlóság.

- Csak annyi a különbség, hogy Harryt ünneplik a sebéért, engem meg szekálnak miatta - vontam vállat. Sirius kérdőn nézett rám.