A másik oldal /SZÜNETEL/

8. Festmény tolvaj

- Arany vipera - mondtam ki a jelszót és beléptem a klubhelyiségbe. Draco éppen Theodore Nott-al sakkozott, Astoria egy fotelben olvasott, Pansy pedig a háziját csinálta a sakkozók mellett ülve és folyamatosan káromkodva. Theo mellé ültem le. Chloe persze azonnal az ölébe vetette magát. Sosem tudtam, hogy miből tudja megállapítani, hogy egy ember szereti-e a kutyákat, vagy sem. Biztos szagokból. Mert hogy Theo tényleg nem küldte el. Szórakozottan simogatni kezdte, miközben éppen azon küzdött, hogy Draco huszárja ne üsse le a királynőjét.

- A kurva életbe! - kiáltott fel egyszer csak Pansy és eldobta a pennát.

- Mi az? - nézett fel Astoria a könyvéből.

- A jóslástan szopás - foglalta össze.

- Csak írj be minél nagyobb hülyeségeket és... - kezdtem ellátni jobbnál-jobb tanácsokkal, de valami megszakított. Piton csörtetett be a klubhelyiségbe. Bár ő volt a házvezető tanárunk, nem gyakran lehetett a klubban látni. El is hallgatott mindenki a döbbenettől.

- Mindenki a Nagyterembe! MOST! - adta ki a parancsot. Mindent otthagyva (Astoria hozta a könyvét) pattantunk fel és indultunk meg az említett helyszínre. Amikor odaértünk, érdekes látvány fogadott minket. Az asztalok félretolva álltak a terem két oldalán, az előcsarnokban pedig hálózsákokat osztogattak.

- Mi a franc folyik itt? - nézett körül Astoria.

- Itt fogunk aludni? - Pansy válasza sokkal inkább hangzott egy újabb kérdésnek.

- Mindenki vegyen egy hálózsákot, rakja le valahová a Nagyteremben és aludjon! - parancsolt ránk Piton, aztán elviharzott.

- Piton professzor! - szaladt utána Astoria.

- Most... mi...? - kapkodta a fejét Draco.

- Egy pillanat! - siettem el a Griffendél részleg felé. - Harry!

- Igen? - nézett fel a kábult barátját támogató testvérem. Weasley úgy festett, mint aki szellemet látott. Vetettem rá egy értetlen pillantást, aztán belevágtam:

- Piton berontott a klubhelyiségbe és kijelentette, hogy mindenkinek itt kell poshadnia, de azt már luxus lett volna megmondani, hogy miért. Szóval...

- Ellopták a Kövér Dámát, aztán... - pillantott Ronra. - aztán... betörtek.

- Mi?! Ki? Hogyan? Mikor? - bombáztam kérdésekkel.

- Neville felírta a jelszavakat és ellopta tőle... Sirius Black.

- TESSÉK?! EZT AZ IDIÓTÁT! - Üvölteni tudtam volna. Pontosabban üvöltöttem is.

- Evan, ne kiabálj! - csitítgatott. - Így is elég nagy a hangzavar.

- Most megyek. Jó éjt! - köszöntem el és visszamentem Dracohoz meg Pansyhoz. Addigra már Astoria is csatlakozott.

- Csak annyit akartam kérdezni Pitontól, hogy miért kellett lejönnünk, de már nem értem utól - magyarázta Astoria.

- Black ellopta Kövér Dámát, mert Longbottom leírta a jelszavakat egy lapra és ő megtalálta - foglaltam össze gyorsan.

- Merlin gatyája! - kiáltott fel Pansy.

- Az - morogtam. Elég feszült lettem tőle, hogy valószínűleg éppen egy gyilkos van a kastélyban, aki ráadásul ránk vadászik.

Pár perccel később már a Nagyterem hideg kövén feküdtünk hálózsákokba burkolózva. Draco ezzel a "kínzással" kapcsolatban elmorgott pár ˝ha ezt apám megtudja!˝-t. Egy kicsit még próbálkoztunk suttogva dumálni - hiszen ez volt az első alkalom, hogy mind a négyen egy helyen aludjunk (érthető, hogy fel voltunk pörögve) -, de aztán nem nagyon vált be, mivel egy tanár vagy prefektus mindig rajtakapott. Szóval már próbáltam aludni, amikor beszélgetést hallottam meg.

- Dumbledore professzor! - sietett be a terembe Piton. Résnyire kinyitottam a szemem, hogy tudjam követni az eseményeket. - Mindent átkutattunk, Black sehol.

- Sejtettem, hogy nem marad sokáig - sóhajtott az igazgató.

- Azért elképesztő, hogy egyedül be tudott jutni, nem igaz?

- De, az.

- Felmerülhet így, hogy talán valaki segített neki. Tudja, amikor felvette Lupin professzort...

- A Roxfortból egy tanár sem segítene Blacknek - szögezte le Dumbledore. Mondjuk megdöbbentett, hogy Piton Remusra gyanakszik és nem is igazán értettem. - Főleg nem Lupin professzor! Mégis mi oka lenne segíteni annak az embernek, aki meg akarja ölni a nevelt fiát.

- Fogalmam sincs, de...

- Tudom, mire célzol, Perselus. De hidd el, feleslegesen aggódsz.

~*~*~*~*~*~

Másnap SVK-val kezdtünk. Még mindig a tegnap hallottak jártak az eszemben, amikor leültünk egy padba. Elővettem a zsebemből a képet és jobban szemügyrevettem az apám másik oldalán álló fiút. Biztos voltam benne, hogy láttam már valahol. Amikor azonban kezdett derengeni, hogy hol, nagy robajjal kibaszódott az ajtó és Batman professzor... akarom mondani kedves Piton professzor csörtetett be rajta.

- Háromszáz-kilencvennegyedik oldal. Gyerünk! - adta ki az utasítást, amint a táblához lépett. Először nem értettem, hogy hol van Remus, aztán beugrott, hogy előző éjszaka telihold volt. Magamban elhatároztam, hogy délután meglátogatom a gyengélkedőn.

- Hol van Lupin professzor? - kérdezte Harry.

- Legyen elég annyi, hogy Lupin professzor jelenleg nincs olyan állapotban, hogy tanítani tudjon.

Ellapoztam a háromszáz-kilencvennegyedik oldalra és ijedten konstatáltam, hogy mi van ott.

- Vérfarkasok?! - kiáltottam fel.

- Valami gond van, Mr Potter? - vonta fel a szemöldökét Piton. Meg tudtam volna fojtani, pedig ő volt az egyik kedvenc tanárom.

- Igen, itt még egyáltalán nem tartunk!

- Talán ezt nem te döntöd el - villantott felém egy gyilkos pillantást. Tudta, hogy tudom, hogy miért kell a vérfarkasokat vennünk. És szerintem azt is tudta, hogy én tudom, hogy ő tudja, hogy én tudom. Szóval ideges és mérges lettem. Végül hála Merlinnek nem buktatta le Remust és mindenki túlélte az órát. Igaz, a Griffendéltől levontak pár pontot Granger okoskodása miatt.