A másik oldal /SZÜNETEL/

36. Ellenséges vonalak mögött

A zene egyáltalán nem illik a fejezethez, de imádom, szóval gondoltam, megosztom veletek. Jó hallgatást és olvasást!

Harry végül belement. De hát ez van: ilyen jó a meggyőző képességem.

- Nem hiszem el, hogy belerángattál ebbe a szarba - szitkozódott, miközben a sebhelyét kente be bőrszínű arcfestékkel. A második emeleti vécében sminkeltük magunkat reggel hatkor. Már attól féltem, hogy elalszom.

- Én meg nem hiszem el, hogy panaszkodsz. Ez eddig a legjobb dolog, amit életem során kitaláltam! - lelkendeztem.

- Akkor nem találhattál ki valami jó dolgokat... - sóhajtott, mire megforgattam a szemem.

- Kész! - tettem le a vörös festéket. A homlokomon egy tökéletes villám alakú sebhely virított. Ezzel és a griffendéles egyenruhában feszítve teljesen úgy néztem ki, mint Harry. A testvéremre néztem és magamat láttam.

- Wow - tátotta el a száját Harry. - Szerintem ez sikerült.

- Az már biztos - vigyorodtam el ördögien.

- És mi lesz Juliennel? - fordult felém.

- Mi lenne? - ijedeztem. Próbáltam visszapörgetni a memóriámban, hogy mi történt Juliennel.

- Neki nem mondjuk el?

- Dehogy mondjuk! - intettem. - Úgy nem lenne igazságos.

- Jó, de mi van, ha meg akarja csókolni a barátját, vagyis téged?

- Nem érsz hozzá! - jelentettem ki félelmetesen halk hangon. - Julien az enyém.

- Úristen Evan, nem akarok kikezdeni vele! - csapta a pultra a festéket. - Csak az érdekel, hogy számoltál-e azzal az igen valószínű eshetőséggel, hogy a pasid megszeretne majd csókolni téged, miközben azt hiszi, hogy én vagyok te.

- Nem, nem számoltam - vallottam be. - De azzal igen, hogy ha csak egy ujjal is hozzáérsz, megöllek.

- Mióta vagy ilyen féltékeny?

- Amióta van egy dögös barátom. Egyébként meg ha látod, hogy meg akar csókolni, rohanj el! Ja ne! Mert azt fogja hinni, hogy én vagyok olyan bunkó hogy elrohanok. Inkább kerüld! Majd én azt mondom, hogy beteg vagy. Vagyis én vagyok beteg. Na érted!

- Jó. Szerintem nem fog beválni, de azt megígérhetem, hogy nem kezdek ki vele.

- Amúgy meg nem szeretek korán kelni - morogtam. - Az előző kérdésedre válaszképp.

~*~*~*~*~*~

Hát megcsináltuk. Helyet cseréltünk. Már hajnali nyolc volt, amikor végre lefeküdhettem. Tudtam, hogy nemsokára kelnem kell, de azért visszaaludtam még. Bár elég nehéz volt a sok vörös miatt. Úgy éreztem, alig pár percet aludtam, amikor valaki rázni kezdte a karom.

- Hagyj békén! - fordultam el.

- De Harry, kelni kell - mondta egy ismerős hang. Weasley. Az a patkány hozzám ért. A gondolatra, hogy esetleg még egyszer megteszi, azonnal kipattantak a szemeim.

- Igaz, kelek - ültem fel. Szédelegve elindultam a szekrény felé. Vagyis arra, amerre a mardekáros hálókörzetben van a szekrény. De mivel nem ott voltam, valahogy a zuhanyban kötöttem ki. Majdnem elindítottam, amikor realizáltam, hol vagyok.

- Te mióta sántítasz? Beverted a lábad? - aggodalmaskodott Weasley.

- Mi? Ja igen - ásítottam. Kibotorkáltam a fürdőből és a szekrény felé vettem az irányt, hogy felöltözzek.