Home (Omegaverse) [JiKook] ✓

16.

Miután a házaspár elment, már javában délután volt. Jungkookkal és MiChával játszottunk sokat.
Egy kicsit csodálkoztam azon, hogy a lányom nem akarta, hogy fürdessem, igaz Jungkook azonnal át is vette volna a szerepet.
Nyolc környékén fürdette meg, majd fél óra múlva lányom aludt is az új plüsséhez bújva, mint egy gombóc.

Az alfával a nappaliban heverésztünk. Egy Marveles film ment a tévében, míg mindketten hosszan nyúltunk el. Ő magához ölelt, kezemmel a karját cirógattam, körberajzoltam a tetoválásait és igyekeztem úgy rakni lábamat, hogy jó legyen.
- Még mindig nyugtalan vagy. - suttogja Jungkook fülembe. - Elmondod, mi történt?
- Leszámítva a sérülést, minden jól ment az átadókon - kezdem. - Még akkor is jó volt, mikor elindultunk haza, csak jött egy hívás az apámtól.
- Az apádtól? - felülne, de jobban ránehezedek.
- Maradjunk így. - kérem meg. - Igen, tőle. Namjoon nem mondta el, hogy vele vagyok, de apa mindenképpen meg akart keresni.
- Felzaklatott. - jelenti ki. Jungkook tud mindenről, az exemről egészen a mostani helyzetünkig MiChával. Ezt pedig elfogadja.
- Igen. - sóhajtom. - De Namjoonnal is összekaptam. Azt mondja, hogy adjak esélyt apámnak, de nem akarom látni őket...
- Semmi baj Jimin - húz magához közelebb, eddig csak égette a szemeimet a könny, de most már folynak is le az arcomon. - Namjoon csak jót akart neked. Lehet azt szeretné, hogy tisztázd a szüleiddel a történteket.
- Tudom. - törlöm meg az arcom. - De ha engem akarnak látni, akkor MiChát is szeretnék látni és már a legrosszabbra is gondoltam. Az énekesi lét, meg az, hogy szülő vagyok, nem nagyon fér össze. Ezt pedig ki is tudnák használni, hogy elvegyék tőlem.
Alig tudom befejezni, a sírás annyira ráz. Nagyok az aggodalmaim és nem segít az, hogy Namjoon jót akar nekem.

Kell egy kis idő, ameddig meg tudok nyugodni és rendesen lélegezni vagy kinyitni a szemeimet. Jungkook egész végig csitítgatott, ami nagyon jól esett. Az ő melege és kedvessége, valahogy elcsendesített. Vele biztonságba érzem magam.
- Jobb egy kicsivel? - kérdezi.
- Jobb. - válaszolom halkan.
- Figyelj Jimin - kezdi. - Ha úgy gondolod, akkor beszélsz az apukáddal, de Namjoonnal rendezd el a dolgot. Figyel rád és jó felé terel téged és óv - felmorran, nem tetszik neki, hogy más alfa is van a közelemben. - Beszéljétek meg.
- Rendben. - suttogok, felé fordulok, hogy a szemeibe nézhessek, azokba a barnaságokba. - Jungkook...
- Nem kell mondanod semmit Jimin. - szakít félbe. - Érzem és tudom.
- És te?
- Ugyanúgy, mint te. - válaszolja, nagy kő esik le a szívemről. Féltem bevallani neki, eddig csak MiChának mondtam, hogy szeretem.
- Szeretlek. - mondom ki és lágyan ajkaira csókolok.
- Szeretlek Jimin.

***

A kényszerpihenőm túlságosan gyorsan telt el. Igaz MiCha, majdnem minden nap boldogított. Eleinte itthon volt velem, de csak a vakáció miatt, majd jött az új év és visszament a napiba. Mivel nem nagyon állhattam lábra, kivétel volt az a pár alkalom és a díjátadó, Jungkook vitte el. Általában váltakozva hozták haza MiChát, bár így is nálunk gyűlt össze a csapat nagy része. Ha valamit megszoktunk, azt nagyon nehezen tudjuk elengedni. De ők nem csak a megszokás miatt vannak, hanem azért is, mert ők is az otthonunk részéhez tartoznak.

A lényeg az, hogy minden ment a rendes kerékvágásba. Kivétel az, hogy Jungkook néha napján tőlünk indult el munkába, ami egyáltalán nem zavart, sőt jól is esett. Nagy segítség volt számomra, hogy nem kell egyedül lennem. Leginkább a fürdésben. Amiből nem csak fürdés lett.

SeokJin vitt el a kórházba, mert Namjoonnak valami dolga akadt a Yoongival való duett miatt.
- Szerinted leveszik? - kérdezem SeokJintől.
- Remélem igen, mert kezdesz idegesítő lenni. - mindezt olyan mosollyal mondta a szemembe, ami jobban ragyog, mint a jövőm.
- Bocsánat, csak izgulok és unalmas otthon.
- Tudom, már javában dolgoznál az albumon vagy a koncepció fotózáson lennél - magyarázza, néha meglepődök, hogy honnan tudja az ilyeneket, de Namjoon a férje és megosztanak mindent egymással.
- A mostaniak nem lesznek olyanok, mint eddig - mesélem. - Stílust váltok erre a rövid időre, de lesz, majd más is.
- Szerintem minden jobb, mint a szerelmes tinifiú koncepció. - mondja, teljesen egyet tudok érteni vele. A legtöbb fiú és lánybanda is megismerhette ezt a koncepciót, ami már klisének számít a köreinkben.

Az orvos behívott és megnézte a röntgenemet, majd leszedte rólam a gipszet. Mintha a bőröm alatta rothadni akart volna, olyan büdi volt. Kicsit irritált is, amikor levette a doki és egy egyszerű mozdulattal rakta el a gipszet.
Megmozgatta a bokámat, párat roppant is a sok pihentetéstől, de nem volt baj.
- Rendben, úgy látom, meggyógyult. - székével elgurul az egyik szekrényéig és kivesz egy új kötés gézt. - Még kap egy tartó kötést, amit egy hétig viselnie kell. Fokozatosan nehezkedjen majd rá és ne erőltesse azonnal, vagy ismét gipsz lesz a vége.
- Értem. - figyelem, ahogy a gézzel körbetekeri a bokámat.
- Írok egy krémet is, ami hűsítő hatású lesz, de az izmokra nagyon jó - magyarázza a doki, a nővér az asztalánál foglalatoskodik. - Azzal még egy hét és teljes lesz a gyógyulás, de csak az előírt feltételekkel. A héten még használja a mankót is.
- Köszönöm. - mondom hálásan. Ismét megköszönöm, amikor kész van a kötéssel. Felhúzom a zoknimat és a cipőmet, majd finoman lépek le az ágyról és a mankóra támaszkodva járok egy kicsit. Igaz biceget, de sokkal felszabadítóbb, már a kötéssel is járni.

Szerencsére SeokJin hyung nem siet és tudom tartani vele a tempót. A kocsiban várom meg, míg a patikában van és kiveszi a krémemet. Addig a telefonomat bújom és a híreket olvasgatom, amikor szemet szúr valami. Egy kép az apámról és egy kisebb írás, amiben azt olvasom, hogy az egyik újságnak nyilatkozik rólam és arról, hogy milyen kapcsolatban állunk jelenleg. A cikk rossz félnek mutat be, ami nem a legjobb eshetőség.
Azonnal kilépek az alkalmazásből és tárcsázom Namjoont.
- ... Láttad, igaz? - szól bele.
- Igen, simítsd el, amilyen gyorsan csak lehet. - mondom azonnal. - A kommentek el fognak durvulni.
- Jimin, már el vannak durvulva. - javít ki menendzserem, homlokomra csapok.
- Holnap bemegyek az ügynökségbe, muszáj beszélnem Kang hyunggal ez ügyben. Ha lehet, addig szedjék le a cikket. - mondom Namjoonnak.
- Így is elég dühös a cikk miatt, de megteszünk mindent. - szusszant egy nagyot Namjoon. A szélvédőn keresztül meglátom SeokJint.
- Csak ennyit kérek. - suttogom, majd bontom a vonalat és igyekszem rendezni a vonásaimat, amikor hyungom beül a kormány mögé.
- Mi történt? - kérdezi SeokJin, biztos megérezte a levendulám erősségét, le is húzza egy kicsit az ablakot. A kinti hideg levegő megcsapja az arcomat, ami kivételesen jól is esik.
- Az apám ismét alkotott. - válaszolom és elmesélem a cikket, meg a Namjoonnal való telefonbeszélgetést is.
- Ki fogja provokálni azt, hogy beszélhessen veled. - vonja le a következtetést SeokJin.
- Biztosan. - helyeselek. - De nem nyilatkozhat rólam negatívumot, főleg annak a szennylapnak. Az emberek mindent elhisznek, amit olvasnak.
- Holnap beszélsz Kang hyunggal, utána pedig egy interjút kéne adnod vagy egy sajtótájékoztató is jól jönne. - gondolkodik hangosan hyungom, helyeselve bólogatok mellette.
- Szerintem Namjoon fog bevinni és megemlítem nekik. Hamarosan amúgy is kellene, mert be kell jelenteni a visszatérésemet is. - magyarázom.
SeokJinnel végig beszéljük az autóútat MiCha napközijéig, ahonnan hyungom hozza ki. Csak akkor ölelem meg a lányom, amikor már otthon vagyok.