Home (Omegaverse) [JiKook] ✓

32.

Jungkook kicsit bezsongott az utóbbi hat hónapban. Már látszódik a pocakom, épp e miatt nagyon nagyon óv engem az alfa. Képes rámorogni akár Felixre is. Leutóbb ez meg is történt, amikor a pici megmozdult és Felix hamarabb volt mellettem. Kellett egy kis magyarázkodás, de mikor kettesben maradtam Jungkookkal, akkor le is szídtam őt.

MiCha élvezi a felhajtást és azt, hogy otthon vagyok. Főleg az utóbbit.
Igaz, Jungkook viszi el napiba a kislányt, de reggel én is ébren vagyok, épp e miatt sikerül megtapasztalnom a beszélgetéseit.
Épp egy ilyen reggel került sorra. Éjjelenként nem nagyon tudok aludni, sehogy sem kényelmes és úgy érzem, hogy Jungkook kiközösit az ágyunkból. Mikor nincsenek itthon, kényelmesen tudok aludni.
MiCha haját fonom be, hogy szép legyen, igaz ehhez kicsit korábban kellett keljen, de nem panaszkodott. Míg lányom a terpeszbe rakott lábaim között foglal helyet, addig Jungkook jön-megy a szobában és készülődik.
- ...és akkor jött a maci, ami megette a tortámat. - fejezi be az éjjeli álmát lányom.
- Érdekes. - bólogatok, bár a felét elengedtem a fülem mellett. - Nagy maci volt?
- Arra nem emlékszem. - rázná meg a fejét MiCha, de a mozdulatban megáll.
- Milyen tortád volt? - kérdezi Jungkook a zokniját húzva fel, sose értettem, hogy lehet a zokni utoljára felhúzni.
- Málnás habos és láttam epret is. - válaszolja meg a kérdést MiCha és én bekötöm a haja végét.
- Akkor nem is baj, ha megette a medve a tortát - mondja az alfa. - Kész van?
- Persze. - válaszolom, MiCha elszalad fogat mosni, míg én felállok az ágyról, kezd egyre nehezebben menni.
- Ma ne cipelj semmit - figyelmeztet Jungkook és felém magasodik.
- Tudom, ráhagyom a szállítókra. - nézek fel rá, széles és pici vagyok, ő pedig kihasználja. Ma érkeznek meg a babaholmik. - Azért a ruhákat rendezgethetem?
- Ha nemet mondok, akkor is fogod - puszil orromra az alfa, én pedig elmosolyodom. - Csak óvatosan, ha főzni akarsz.
- Lehet áthívom anyát, hogy segítsen benne - tanakodom, most már nem megy a lehajolás, a gugolásból felállni, meg írtí nehéz.
- Az jó ötlet. - helyesel Jungkook. - Éjjel megint nem aludtál, látszik rajtad és túl nagy rend van a szekrényekben.
- Tettem-vettem - mosolyodom el, nem akarom őket zavarni.
- Ezt értem, de ez a második éjjel, hogy pakolgatsz.
- Jungkook, ne aggódj, még van három hónap a szülésig, addig nem lesz gond! - legyintek kezemmel. Ha tudtam volna...
- A lunád furcsán viselkedik... - néz végig gyanakodva rajtam.
- Hívjalak fel óránként?
- Délelőtt alszol pár órát, ne fáraszd még jobban magad. - int nemleges választ fejével. - Majd hívsz, ha van valami.
- Így van.
MiCha kiálltott Jungkooknak, hogy mehetnek. Kikísértem őket a bejáratig, mindkettejüktől puszival köszöntem el. Az ajtót bezártam és aludni tértem, hogy bepótoljam az éjjeli kimaradt órákat.

A szállítók hamarabb érkeztek meg, mint anya, így kiélhettem egy kicsit a parancsolós énemet. Anya akkor toppant be, amikor az urak távoztak.
- Hú, de sok minden van! - veszi le anya a kabátját és akasztja fel. A folyósonkon is dobozok vannak.
- Csak az, ami kelleni fog a picinek. - mondom mosolyogva. - Nagy a rendetlenség!
- Nehogy emelj! - szól rám anya azonnal.
- Tudom, nem fogok emelni. - mondom ránézve, majd mindketten a konyhában kötünk ki. Ő főz a családomnak, miközben mesélünk egymásnak. Én leginkább a vásárlásról a picinek.
- A nemét nem tudod? - csodálkozik anya.
- Nem, csak Jungkook. - válaszolom. - És mindent úgy rendelt, hogy semleges színe van. Nagyon ravasz.
- És mikor tudod meg?
- Szülésnél. - válaszolom. - Én örülök, fiúnak és lánynak egyaránt. Egészséges legyen, nekem az számít leginkább.
- Igazi szülő módjára gondolkozol - mosolyodik el anya, egyetértetően bólogatok.
- Elmegyek mosdóba, a pici a hólyagomon fekszik - állok fel a székről.
A folyósón nagyon zavar a rendetlenség. Szeretnék haladni egy kicsit, épp ezért felemelek egy kisebb méretű dobozt, amiben csak ruhák és kellékek vannak.
Volt egy pici súlya, a derekam meg is érezte és a hálónkba érve úgy dobtam el a dobozt, mintha tűz égetne meg. A pocakomba is belenyilalt a fájdalom. Szemeim azonnal könnybe lábadtak és megsimogattam pocakom. Azért elmentem mosdóba, hátha segít egy picit rajtunk a megkönnyebbülés, de nem segített.

Anya látta, hogy valami furcsa rajtam és csendben vagyok, igyekezett kihúzni belőlem. Egy pohár vizet akartam magamnak tölteni, de már azzal baj volt, hogy felálljak a székről. Míg ültem nem volt bajom, de felegyenesedés közbe, mint a villámcsapás és visszahuppantam a pocakomat fogva.
Kénytelen voltam bevallani a sunyiságomat anyának, megkaptam a letolást, de fontosabb volt az, hogy a kórházba induljunk.
És anya felhívta Jungkookot vezetés közbe, igaz tartottam a telefont és ki volt hangosítva, de akkor is tudtam, hogy az alfa mérges és aggódó egyszerre. Sajnos nem tudott elszakadni a munka miatt, de siet hozzánk.

Az ügyelet tömve volt. Terhes csak én egyedül, mindenki másnak más baja volt, törés, zúzódás, enyhe égés vagy sokk. De amikor megláttam az egyik pácients, ahogy a kezén szorongatja a vértől átnedvesedett gézt, elájultam.
A kiesett pár perc elég volt, hogy a terhes omega fenekemet előbbre vegyék és azonnal kivizsgáljanak. A kórházi tológatós ágyon tértem magamhoz, miközben két nővér tolt engem. Válaszoltam a rutinkérdésekre és betoltak egy terembe, ahol ultrahangot csináltak és a picit is leellenőrizték.
Az egyikük azonnal kiszaladt, míg a másik, próbált nyugtatni, ami nem vált be.
Végül magától az orvostól tudtam meg a teremben, hogy meg kell indítsák a szülést, vagy elvesztem a picit és kockáztatom a sajátomat. Ilyen helyzetekben az alfa szokott dönteni, de mivel Jungkook nincs itt, nekem kellett.
Könnyezve mondtam el a dokinak a döntésemet és azonnal öltözni vittek. A nővérkék egyikének szóltam, hogy keresse meg anyát és mondja el a történteket.

Nem mondom, hogy nem féltem. Rettegtem.
A papírmunka ráért, akkor, mikor felkelek, ha egyáltalán fel fogok. Aggódva simítottam a pocakomra, az életbe nem fogok ellenkezni többet, csak éljük túl.
- Figyelj pindúr - mondom hasamnak, egyedül vagyok bent, hogy megnyugodhassak. - Nagyon sokan várnak rád, ezért küzdj!
- Jung úr, ideje menni. - nyít be a nővérke mosolyogva, én nem tudnék mosolyogni jelenleg.
- Rendben. - bólintok egy picit és átsegítenek a gurulós ágyra. - Nővérke, kérem adja át az alfámnak, hogy csokis pudingot kérek.
- Természetesen Jung úr. - mondja megnyugtatóan és bár nem lenne kötelessége, megfogta kezem. Vigyáznak rám és a picire.
- A picire nagyon vigyázzanak! - jut eszembe.
- Biztonságban lesznek mindketten. - biztatóan szorítja meg a kezem és beszéltet tovább, hogy ne a műtétra gondoljak.