Veszélyben is együtt-Stray Kids ff. (Befejezett)

41. Érkezés a vidámparkba

Chan

Amint belépett a nappaliba egyből egy felém repülő párna elől kellett kitérnem.

-Hupsz..bocsii hyung!-vigyorgott Hyunjin.

-Már megint mi ez a felfordulás?-ignoráltam a fiatalabb megszólalását.

-Csak unatkoztunk így jobb ötlet híján párnacsatázni kezdtünk.-vont vállat Changbin.

-Azt látom.-nevettem.-De azért a berendezést igazán épségben hagyhatnátok..-dünnyögtem, mivel nem egy könyv, vagy CD hevert a földön.

-Jó, jó, összepakolunk!-emelte fel a kezét védekezően Lix.

-Ajánlom is.-néztem őket karba tett kézzel.

Miközben ők takarítottak azon gondolkodtam, hogy mit kéne ma csinálni. Jelenleg hétvége van, így nem kell dolgoznunk Minhoval és Binnel, tanulni meg lényegében bármikor ráérnek. Kéne végre egy jót szórakoznunk, és lazulni. Ó! Megvan!

-Srácok!-szólítottam meg őket mire morcosan, de felém pillantottak.-Na mi ez a sok életkedv? Mindegy is. Van egy ötletem ami szerintem mindenkinek tetszeni fog.-mosolyodtam el.

-Kezdjünk félni, vagy még ráér?-húzta össze a szemét Seungmin.

-Ez most fájt!-néztem rá szomorúan.-Csak elakartalak vinni titeket a vidámparkba, de akkor takarítsatok nyugodtan, nem zavarlak titeket.-indultam ki az ajtón megjátszva magam.

Magamban elszámoltam háromig, és amikor a hármat kimondtam hátulról rámugrottak.

-Naa nem úgy gondoltuk! Légyszi Chaniee hyung!-hajolt át a vállam fölött Han.

-Sajnálom, Chanie hyung meggondolta magát.-kaptam el a fejem felőle.

-De Chaaaan! Ne légy ilyeeen! Nem akartunk megbántani, Min nem úgy értette!-ölelt meg Lix.

-Nem fogadok el mástól bocsánatkérést.-toltam el magamtól.

-Miin! Most azonnal kérj bocsánatot!-kezdte el böködni Jeongin.

-Ahj hagyjál már.-húzódott el tőle, majd felém sandított.-Sajnálom hyung.-motyogta, és közelebb totyogott.

Vártam, hogy most mi fog történni. Szerintem amit csinált arra senki sem számított. Megölelt. Esküszöm így sokkal aranyosabb.

-Ugye ti is látjátok amit én?-nézett minket tányérnyira nőtt szemekkel Minho.

-Ha azt látod, hogy megölelte Chant akkor igen.-válaszolt Changbin.

-Aztaaa, így olyan cukiiii! Kell nekem is egy ilyen Seungmin.-ugrált egyhelyben Lix.

-Jézusom..-nevetett fel Min.-Akkor mehetünk?

-Azt hiszem mégis elviszlek titeket. Na öltözzetek fel normális ruhába, aztán mehetünk.-nem kellett kétszer mondani nekik már rohantak is.

Én is utánuk indultam. Amint beléptem a szobámba kész rendetlenség fogadott. Mivel nagyon zavarta a szemem, így gyorsan összepakoltam az ágyam, a laptopom az asztalra raktam, a könyveket pedig vissza a polcra. Pár perc alatt végeztem. Már elfogadhatóbb kinézetű lett minden. A szekrény elé lépdeltem, majd válogatás nélkül kikaptam egy kék farmert, és egy bő fehér pólót. Miután felöltöztem a hajamat nagyjából beállítottam, és felvettem egy ezüst nyakláncot. Mielőtt lementem egy lazább parfümmel befújtam magam.

Changbinnal egyszerre léptünk ki a saját szobánkból.

-Jól nézel ki.-bólintott elismerően.

-Mindig ezt mondod. Viszont neked sincs okod panaszkodni.-mértem végig. Az egész öltözete fekete volt, de velem ellentétben ő inkább gyűrűket hordott.

-Ez tény.-nevette el magát.-Ki vezet?

-Majd én.-válaszoltam miközben a cipőmet próbáltam felhúzni.

-Oké.

Nem beszéltünk többet, csak leültünk telfonozni és vártuk, hogy a többiek is leszállingózzanak.

Különös módon szinte alig telt el még 5 perc, és már mindenki útra készen állt.

-Na akkor induláás!-kiáltottam el magam, mire páran összerezzentek.

Kisebb veszekedés után szerencsémre mindenki elhelyezkedett a kocsiban. Az út aránylag csendesen telt. Általában amikor én vezetek mindig csend van. Ennek nagyrészt az az oka, hogy másképp nem bírok az útra figyelni. Changbinnak már ezzel nincs problémája, mert rámhagyja a zajosak rendezését. Minhot meg nem is nagyon engedjük vezetni, ha mi is vele tartunk.

Fél óra múlva megérkeztünk a vidámpark bejáratához. Alig álltam le a parkolónál, már pattantak is ki a kocsiból. Természetesen ez se ment veszekedés nélkül, de már meg se lepődök.

-Ha befejeztétek légyszíves gyertek, mert sose kerülünk be!-dőltem az autóm oldalának.

-Jövünk már!-végre valahára.

Nagy nehezen bejutottunk. Kíváncsian figyeltem a reakciójukat. Csillogó szemekkel nézték a jobbnál jobb dolgokat. Komolyan olyanok mint a kisgyerekek akiket az anyukájuk most vitt valami játszóházba. Nem álltam meg, hogy ne mosolyodjak el.

-Na akkor hova először?-kérdeztem az elvarázsolt kölyköket. Ezt most úgy mondtam, mintha annyira idős lennék, na mindegy.